Hogyan segíthet egy hiperaktív–ADHD-s gyereknek a pedagógus?

Hogyan segíthet egy hiperaktív–ADHD-s gyereknek a pedagógus?

Lopatovszkiné Kasza Éva Zsuzsanna gyakorló pedagógus és hiperaktív gyerekek édesanyja, így szerzett rálátást erre a problémára. A Modern Iskola oldal számára írt cikkben rávilágít a hiperaktivitás jelenségének iskolai vonatkozásaira, pedagógiai teendőkre és mindez orvosi, nevelési vonzatára.

Az iskolakezdés önmagában is megterheli a gyerekeket. Növekednek a követelmények, és elsősorban megnő az az időtartam, amit a nap folyamán fegyelmezetten, a tanítóra figyelve kell eltölteni. Az óvodában még volt lehetőség a kötetlen tevékenységre, rohangálásra, vagy csak ülni egy játékkal egy sarokban. Megváltoznak a gyermeket körülvevő felnőttek, és persze a gyermektársak is kicserélődnek. Új helyzetek, helyszínek, feladatok, szabályok és új szorongások.

Hiperaktív gyerek az osztályban

Felszínre kerülnek olyan problémák, amikre korábban esetleg senki sem gondolt. Az eleven kisfiúból elviselhetetlen hangoskodó lesz, a korábban minden iránt érdeklődő kislány nem emlékszik mit tanult az iskolában.

Vannak persze olyan helyzetek, amikor már sejthető volt a probléma léte, az óvópedagógus már javasolt vizsgálatokat, járt a gyermek fejlesztésre.

Normál általános iskolába ritkán kerül olyan gyermek, aki születésétől kezdve ismerten beilleszkedési, magatartási és figyelemtartási problémákkal küzd. A súlyos, kirívó esetek speciális intézmény kereteit igénylik. Ennek ellenére előfordul, hogy a szülők helyzete vagy anyagi, vagy földrajzi okok miatt nem teszi lehetővé a javasolt iskolát, így a gyermek integrálásra kerül a legközelebbi általános iskolában.

Az új helyzet, a magas osztálylétszám hamar felszínre hozza a kisdiák gyenge pontjait. Elsőre a magatartási problémák tűnnek fel, majd a feladathelyzetek, számonkérések alkalmával a figyelem, koncentráció hiánya is kiderül.

Legelső teendők

Amikor észlelünk egy problémát, felmerül, hogy a gyermek jó helyen ül-e a teremben, látja-e a táblát, hall-e minket rendesen? Vizsgálatok sora indul el. A szakorvosok mellett a fejlesztőpedagógus is megpróbál segíteni. A fizikailag kimutatható problémák kizárása után (jól lát, jól hall), ülésrendeket próbálunk ki a teremben, hátha jobban tud figyelni, a csendesebb társ megnyugtatja, még jobb, ha egyedül ül, vagy az a nagyon okos kislány esetleg segít neki. Fejlesztésre, korrepetálásra küldjük. Próbáljuk a tanulásban segíteni, a magatartását fékezni, kéréssel, büntetéssel, figyelmeztetőkkel.

Mit tehet a pedagógus – még?

Eljöhet az a pillanat mégis, amikor a szülő-gyermek-iskola együttműködési próbálkozásai sorra meghiúsulnak,kudarcot vall az iskola, a szülő és a gyermek is. Ekkor új iskola után néz a szülő, a gyermek kikerül az eddigi környezetéből, a tantestület fellélegzik.

Felmerül azonban néhány roppant fontos kérdés: Vajon én mint pedagógus, tehettem volna valamit, amivel sikerült volna elkerülni a helyzet kiélesedését? Mindent megtettem, amit tudtam?

Nyilvánvalóan nem mi vagyunk teljes mértékben a felelősek. Azt is el kell ismerni, hogy vannak olyan gyerekek, akiknek igenis jót tesz egy másik környezet. De ez nem igaz minden esetben, mint ahogy nem lehet minden gyereket másik iskolába küldeni sem.

Hiperaktív gyerek kerül az osztályba

•             Küzdünk tovább és csak elballag az a gyerek.
•             Megpróbálunk változtatni a helyzeten.

Első esetben nincs további teendő. Arról, hogy mit lehet tenni a második esetben, a cikk folytatásában, a Modern Iskola oldalon olvashatnak.