Az iskolai zaklatás lélektana – Hogyan vegyük észre? Miként kezelhetjük? Mikor forduljunk szakemberhez?

Az iskolai zaklatás lélektana – Hogyan vegyük észre? Miként kezelhetjük? Mikor forduljunk szakemberhez?

Szigeti Mónika, klinikai szakpszichológussal készítettünk interjút, akivel a zaklatás, a kiközösítés pszichológiáját jártuk körbe. Különösképpen azt is, hogy az elmúlt években egyre nagyobb arányban jelenik meg az internetes zaklatás – úgynevezett ciberbullying -, ami azért is problémás, mert az online térben átélt megaláztatás már egyetlen alkalom után is jelentős károkat okozhat az önértékelésben. A klinikai szakpszichológus abban is iránymutatást ad, hogy mikor forduljunk szakemberhez, illetve milyen lehetséges közösségformáló, problémamegoldó módszerek (pszichodráma, érzékenyítés, drámapedagógia) segíthetnek.

 

 

Tanult, felvett vagy hozott minták alapján viselkedünk? Mi kelt agressziót? Hogyan kezelhetjük szülőként, pedagógusként a megfélemlítést, a kirekesztést, a címkézést, ami valljuk be, a felnőttek világában is markánsan jelen van?

Az emberi viselkedést számos tényező alakítja. Az öröklött magatartásformák mellett a tanulásnak, a kultúrának, a tradícióknak, a látott mintáknak és környezethez való alkalmazkodásnak is kiemelt szerepe van abban, hogy miként viselkedünk (Csányi, 2000). Kiemelném a tanulás és a minta fontosságát, mivel szülőként és pedagógusként érdemes szem előtt tartanunk, hogy a gyerekek az általunk alkalmazott viselkedés-repertoárt sajátítják el, ez jelenti számukra az elsődleges mintát, melyet másolnak, követnek. Igaz ez a – velünk született belső hajtóerőként ható – agresszív késztetések megfelelő kezelésére is, tehát a jó és a rossz kezelési mintát  is „eltanulják” tőlünk a gyerekek.  Az agresszió  Hoffmann (1992) szerint ”…egy gyűjtőfogalom, amely bizonyos motivációkat, gondolattartalmakat, érzelmeket és viselkedést ír körül, amely meghatározott személyekre és dolgokra irányul, és legtöbbször ártó hatással jár” (Hoffmann, 1992:7). Irányulhat a külvilágra, külső személyre, de magára az agressziót átélőre is, lehet tudatos vagy tudattalan (Hárdi, 2006). Az agresszív viselkedés-elemek közé tartozik többek között a megfélemlítés, kirekesztés, címkézés is, felelősségünk tehát, hogy ezek elkerülésére mutassunk mintát a gyermekeinknek.

 

Az iskolai zaklatás lélektana, a zaklató, az áldozat és a szemlélődők szerepe, lehetséges feladataik. Mit kell ezekről tudni, mert sokszor már csak akkor vesszük észre, ha baj van? Ha sír vagy már magába fordult, netán bántották? Hogy láthatjuk meg időben a folyamatot és hogyan állíthatjuk meg a bántalmazást szülőként, pedagógusként?

Az iskolai zaklatás fogalmához kapcsolódóan leginkább a bullying kifejezést alkalmazzuk, mely egy rendszeresen ismétlődő cselekvés, aminek célja a megalázás, valamint lelki vagy fizikai fájdalom okozása. A bullying esetében az erőviszonyok általában nem kiegyenlítettek, a bántalmazás folyamat-jellegű, ezáltal hozzájárul a szerepek állandósulásához. A zaklatás megjelenhet verbális-, fizikai-, internetes (cyber) bullying formájában, kiközösítés, megalázás révén. Az elmúlt években megfigyelhető egy eltolódás az internetes zaklatás irányába, ami azért bír különösen nagy jelentőséggel, mert a netes térben átélt megaláztatás már egyetlen esemény után is jelentős károkat okozhat az önértékelésben.

Az iskolai zaklatás szereplőit három nagyobb csoportba oszthatjuk: vannak zaklatók/bántalmazók, az áldozatok és a szemlélők.

A bullying célja a bántalmazó részéről a magasabb szociális státusz megszerzése, ezért fontos számára, hogy hogyan ítélik meg a többiek a viselkedését. A zaklatás áldozatai esetében létezhet, néhány külsőből adódó rizikófaktor (például szemüvegesség, túlsúly), de fontosabbak a személyiségük működésének jellegzetességei: alacsonyabb önértékelés, a magabiztosság hiánya jellemző rájuk, amiket minden piszkálás tovább ronthat. Nehezen tudják megvédeni magukat, és ha a zaklatás stabilizálódik, akkor tartós tehetetlenségérzést és magas állapotszorongást élhetnek át.

A bántalmazás során, főképp az iskolai bullying esetében, kiemelt szerepe van a szemlélőknek. Több típusba sorolhatók a szemlélők aszerint, hogy inkább a bántalmazó vagy inkább az áldozat mellett foglalnak állást. A zaklató segítői kezdetben szemlélők, majd egy idő múlva például az áldozat lefogásával segítenek. A megerősítők nevetnek a bajba jutotton, biztatják a bántalmazót. A védelmezők az áldozatot segítik, a semlegesek pedig nem nyilvánítanak véleményt, de bármelyik oldal felé elindulhatnak. A zaklatót – tekintettel arra, hogy szociális elismerés elérése a célja – befolyásolják a szemlélők reakciói, ezért kiemelt szerepük lehet a zaklatás megállításában vagy megerősítésében. A kutatások szerint azonban a szemlélőknek csak 11%-a avatkozik be, aminek oka lehet az, hogy félnek a zaklatótól, hogy nincsenek hatékony beavatkozási stratégiáik, esetleg nem érzik elég súlyosnak a bántalmazást. Ha a zaklatási folyamat elhúzódik, a szemlélők hajlamosak azt gondolni, hogy az áldozat a hibás a zaklatásban, és nem elhanyagolható az a tényező sem, hogy ha azt tapasztalják, hogy a többség tétlen, akkor megoszlik a felelősség, elmarad a beavatkozás.

Szülőként akkor vagyunk a legszerencsésebb helyzetben, ha a gyermekünk szívesen beszél nekünk a napi élményeiről, érzéseiről, így van rá esély, hogy beavat bennünket egy esetleges zaklatásba is. Ha mégsem, akkor mindenképpen jelezheti a problémát, ha valamilyen jelentős változás következik be a viselkedésében, motivációjában. Figyelnünk kell akkor, ha az addig nyitott, könnyen barátkozó gyermek hirtelen zárkózottá válik, változik az étvágya, gyakran fáj a feje, hasa. Ha külsérelmi nyomokat is látunk rajta, aminek nem vagyunk tisztában az eredetével, mindenképpen meg kell kérdezni, hogy hogyan szerezte azokat. A legnehezebb talán az online zaklatás felismerése, de ebben az esetben is jelezhet nekünk, ha az addig rendszeres okoseszköz-használó gyermekünk hirtelen abbahagyja azok használatát, vagy túlságosan feszültté, kedvetlenné, rosszkedvűvé válik az online beszélgetések után.

A bullying kezelésében együtt kell működnie a diákoknak, a szülőknek, a pedagógusoknak, az iskola igazgatójának, az iskolapszichológusnak, és akár az iskolán kívüli szakembereknek is.

 

 

Mennyiben tér el a bántalmazás, zaklatás, kiközösítés lélektana, folyamata a kisebb gyerekeknél és a nagyobb kamaszoknál?

Bár a piszkálódás, zaklatás már az óvodás korosztályban is elindulhat és az alsó tagozatban is kiemelten figyelni kell az osztályokban a csoportfolyamatokra, leginkább a felső tagozat és a középiskola időszaka bír nagy jelentőséggel, hiszen ebben az időszakban a kortársak megítélése alakítja leginkább a fiatalok öntértékelését. Korosztályonként más-más típusú zaklatás, bántalmazás fordul elő leggyakrabban. Az óvodás-alsó tagozatos korosztálynál gyakoribb, hogy valamilyen jellegzetessége vagy akár gyengesége miatt kigúnyolják a társai a gyermeket, illetve előfordul a fizikai bántalmazás is, de ebben az életkorban talán kevésbé jellemző ennek tudatosan tervezett, folyamatjellegű volta, és sokkal inkább a még fejletlen indulatkezelés áll a hátterében. Az alsó tagozatból a felső felé haladva már szélesedik a zaklatás típusának köre, hiszen kiemelt szerepe lesz a cyberbullyingnak, továbbá megerősödik a tervszerűen felépített jelleg, valamint gyakoribbá válik a kortársak bevonása a bántalmazásba, és ezáltal a folyamat megerősítése, hosszabb távú fennmaradása.

 

Milyen az iskolai zaklatást megoldó lehetséges közösségformáló módszereket javasolsz? Miben segíthet a pszichodráma, drámapedagógia, érzékenyítés, stb.?

Minden olyan esetben, amikor felmerül a zaklatás kérdése, be kell avatkozni, de tulajdonképpen már prevenciós céllal is érdemes foglalkozni a témával. Fontos, hogy a diákok tisztában legyenek azzal, hogy milyen következményei lehetnek a bullyingnak. Nagyon fontos, hogy az iskola vegye komolyan a zaklatással kapcsolatos jelzéseket, továbbá hogy minden jelzésnek legyen következménye, hogy segítsék a diákokat abban, hogy felismerjék a bántalmazást. Hasznos lehet egy jelzőrendszer kialakítása, amelyben minden diák, szülő és pedagógus tudja a szerepét és ismeri a felelősségét. Már a legkisebb gyermekekkel is érdemes tisztázni, hogy a segítségkérés nem jelent árulkodást, segítve őket a megfelelő kommunikációs utak megtalálásában. Szükség esetén érdemes az iskolapszichológus segítségét kérni, aki osztályfőnöki órák keretében segíthet az érzékenyítésben, prevencióban, de a zaklatás kiderülése után az intervencióban is. Ezek mellett minden érzékenyítő program, osztályfőnöki óra, kortárssegítő foglalkozás, speciális terápiás technika (pl. pszichodráma, relaxációs terápiák), önismeretet segítő foglalkozás segíthet abban, hogy a gyermekek, kamaszok képesek legyenek megismerni a bántalmazás/zaklatás következményeit, hogy fejlődjön a reális önértékelésük, ami a zaklatási folyamat mindhárom szereplőcsoportja esetében rendkívül hasznos lehet.

 

Mikor kell szakemberhez fordulni és kihez?

A bullying bármely formája nagyon megterhelő érzelmileg, az önértékelés, önbizalom tartós csökkenéséhez vezet, az áldozat legtöbbször tehetetlenséget él át, úgy érzi, semmi esély a változásra. Segítséget nem mer kérni, vagy ha kér, esetleg nem kap, a csoportban peremhelyzetre sodródik, hiszen egy tartóssá váló bántalmazás esetén a szemlélők, az osztálytársak hajlamosak azt gondolni, hogy biztosan van valami elfogadható, az áldozatban rejlő oka a bántásoknak. A zaklatást átélő gyermekek énereje, énhatékonysága is csökken, és mivel egyre kevesebb segítő, támaszt nyújtó szociális kapcsolatuk lesz, hiszen gyakran szégyenkeznek a bántalmazás miatt, úgy érzik, nincs kivel megosztani a sérelmeiket. Ezért kell a környezetnek nagyon figyelni a jelekre, és lehetőséget teremteni a bizalom felépülésére, mert ezzel talán elkerülhető lehet, hogy egy gyermek, fiatal azt gondolja, hogy nincs számára kiút a zaklatásból. Ilyen esetekben javasolt egy mentálhigiénés szakember, pszichológus, coach, és szükség esetén akár gyermekpszichiáter felkeresése.

 

 

Felhasznált szakirodalmi források:

Csányi Vilmos (2000): Humánetológia. https://epa.oszk.hu/00700/00775/00017/397-416.html

Hárdi István (2006): Az agresszió képi kifejezése. Magyar Tudomány. 2006/1

Hoffmann, S. Olaf (1992): Aggression In: Battegay, R. et al.: Handwörterbuch der Psychiatrie. Enke, 2. Aufl. Stuttgart. 7-11.

Jármi Éva (2019): Az iskolai bántalmazás (bullying) megelőzése, Educatio 28 (3), pp. 528-540 https://akjournals.com/view/journals/2063/28/3/article-p528.xml

Körmendi Attila, Szklenárik Péter (2014): A személők szerepe az iskolai zaklatásban, Alkalmazott Pszichológia 14 (2), pp. 105-121 http://ap.elte.hu/wp-content/uploads/2014/09/AP_2014_2_Kormendi_Szklenarik.pdf

Index (2021.09.10.): A magyar iskolák szükségszerűen termelik ki az erőszakot, https://index.hu/belfold/2021/09/10/ongyilkossag-bantalmazas-iskolai-zaklatas-gyerek-pszichologus-trauma-kek-vonal-csekeo-borbala/

 

Képek forrása: csalad.hu, ujszo.com