Személyválasztás

Személyválasztás

Megfigyelt tény, hogy a gyermek játékhelyzetben könnyebben tanul, szerez tapasztalatot. Az alkalmazkodást is itt tanulja, s ha túl kínos számára a szituáció, bármikor kiléphet belőle. Nagy előnye, hogy ő választhat: eltűr dolgokat a társaitól, vagy egyedül marad? De kérdés: kit, mit érdemes eltűrni? A kérdésre a választ az emberek /gyermekek közti szimpátia, illetve antipátia megjelenése adja.

Óvodáskorban az érzelmek dominanciája miatt a fentieknek vezető szerepük van. A személy-, társ-, barátválasztásban a szimpátia, elfogadás, vonzódás az elsődlegesen meghatározó. Érdekes megfigyeléseket lehet tenni újonnan alakuló csoportnál, vagy új gyermek érkezésekor:

• ki, ki mellé ül le reggelizni, rajzolni
• ki kivel játszik szívesen (később gyakran)
• ki kinek a kezét fogja többször körjátéknál, sétánál
• ki, ki mellett alszik örömmel

Holdudvarhatás

Tudni kell azonban azt is, hogy a személyválasztásban sokszor jelentkezik a holdudvarhatás, a „benyomásalakítási torzítások” speciális esete. Lényege: feltételezzük, hogy ha valaki egy jó tulajdonsággal rendelkezik, egyéb tulajdonságai is összhangban vannak ezzel. Például külső megjelenésről következtetünk belső tulajdonságaira. Ez a jelenség gyermekkorban gyakran előfordul. Mivel azonban sok téves információt is tartalmazhat, kemény nevelési feladatot róhat az óvónőre.

Melyek az emberek/gyermekek személyválasztásában a vonzalmak alapjai? Milyen alapokon nyugszanak a keletkező vonzalmak?

• azonos érdeklődés (kik, mit játszanak gyakran)
• készségek, képességek, hozzáértés (szervezés, ötletek, ügyesség, jó kommunikáció)
• pozitív tulajdonságok (kedvesség, becsületesség, segítőkészség, megbízhatóság, szabálytartás)
• viszontvonzalmak (a gyermek érzi a pozitív érzelmi viszonosságot, amikor szimpatikus valakinek)
• fizikai vonzerő (külső megjelenés, „jó kinézet”, esztétikum, harmónia az első benyomásnál döntő)

A külsőségek befolyásolnak

Kísérletek és megfigyelések igazolják, hogy látásérzékelésünk konzervatív módon hat érzelmeinkre. Ezek szerint a széphez pozitív, a csúnyához negatív tulajdonságot társítunk. Ha egy előnyös külsejű, vonzó megjelenésű gyermek szabályt sért, társai az elvártnál enyhébben ítélkeznek róla. Ellenben, ha egy előnytelen külsejű, rendetlen benyomást keltő gyermek vét egy szabály ellen, úgy szigorúbb ítéletben részesül. Az óvónő feladata, hogy a külső látszattól függetlenül, kizárólag az elkövetett tettet értékelje, annak súlyát és megtörténtét ítélje el. E magatartás többszöri ismétlődése esetén várhatjuk el, hogy az óvodások a látott-hallott modell alapján maguk is hasonlóan vélekedjenek, cselekedjenek.

Bármennyire is tagadjuk, vagy nem beszélünk róla, az óvodában is fellelhető az antipátia mint szociális érzelem. Ez irányulhat a társak, a gyermekek, valamint a felnőttek, óvó nénik, dadus nénik felé egyaránt. Gondoljuk csak át: nekünk, felnőtteknek sem mindig szimpatikus valaki, igyekszünk is kerülni őt, amennyire lehetséges.

Már a csecsemő is “választ”

Egy tény: az emberek tízezrei között léteznek nekünk szimpatikusak és antipatikusak egyaránt, s mi érzelmeinktől vezérelve viselkedünk. Nos, ugyanez a jelenség javában él a gyermekek között is. Már kora gyermekkorban észlelhető, ki az, akit azonnal elfogad a csecsemő, és ki az, akitől kézzel-lábbal menekül. Az ok sokféle lehet: a pici számára kellemetlen illat, erősebb fogás, durvább érintés, harsány színek (például túlságosan kikészített arc), extrém frizura, érdes hang. Sokszor azonban még mi magunk sem tudjuk megfogalmazni, mi taszít a másikban. De az érzelem jelentkezik és befolyásolja viselkedésinket.

Az óvodás a maga őszinte módján azonnal közli nem tetszését: Menj innen! Te nem játszol velünk! Nem szeretlek! Olykor úgy véli, személyes terének megvédésében az óvónévi segítségére szorul, tehát panaszt tesz: óvó néni, nem akar elmenni! Nem hagy békén, mindig idejön! Egész nap a kezemet akarja fogni!

Bizony minden csoportban fellehető a verbális agresszió is: a káromkodás, a társ lehülyézése, megsértése. Mindez a felgyülemlett düh, harag, a felfokozott negatív érzelmek szóbeli kifejezése. Tudnunk kell, az érzelmek kialakulása tudatosan nem befolyásolható! Parancsra, felszólításra nem lehet sem szeretni, sem utálni senkit. Éppen ezért felesleges dolog a negatív érzelmek üldözése, vagy tabuként kezelése. A „mindenkit szeretni kell” felhívás szükségtelen, mert teljesíthetetlen.

Mit tehetünk?

Mit tehetünk akkor ilyen esetekben? Mivel az érzelmeket megtiltani nem lehet, arra kellene fektetni a hangsúlyt, milyen a megengedő viselkedés, miként hogyan fejezhetik ki a „nemszeretem”, „haragszom” érzéseket a társadalmi normáknak megfelelő módon. Mint mindenhol, itt is modellszerepe van az óvónőnek. Az ő viselkedésmintája nyomán, szóbeli megerősítés mellett, hosszabb-rövidebb idő elteltével tűnhetnek fel az utánzott reakciók.

Nézzük, mit lehet és mit nem a negatív érzelmek kifejezésében, a társadalmi környezet tudomására hozatalában?

Lehet

• nemet mondani (hívásra, együttes tevékenységre),
• haragosan nézni (pillanatnyilag nemszeretem társra),
• kapcsolatot megszakítani (az antipatikus személlyel),
• nem játszani (az érzelmileg zaklatóval),
• nem szólni hozzá (az érzelmileg elutasítotthoz),
• nem ülni mellé (durva reakciókat hordozónak),
• nem fogni a kezét (a fizikailag is taszító, például piszkos kezű gyermeknek).
• testi épséget veszélyeztetni (ezt tiltás szintjén közölni kell és lehet az egész csoporttal),
• fizikai fájdalmat okozni (verés, ütés, csípés, harapás, rúgás, karmolás, öklözés),
• megalázni, megsérteni, kicsúfolni, vagyis pszichikai fájdalmat okozni (testi hibák elítélése, pszichés gyengeség előtérbe helyezése, valami nem tudásának kinevetése).

Figyelem!

Egy dolgot mindenképpen szem előtt kell tartania az óvónőnek: soha nem kényszerítheti társításra a gyermekeket, ha azok ellen akarnak állni! Nevelési feladat, hogy keresse, kutassa az okot, amely miatt a visszautasítás megszületik. Sokszor egyszerű módon megszüntethető, máskor komoly szemléletváltást követel, ez pedig csak következetes nevelőmunka eredménye lehet.

írta: Hegyi Ildikó dr.
Forrás: ovonok.hu