Etikai, morális kérdések a sportban, az életben

Etikai, morális kérdések a sportban, az életben

Új kutatás veszi kezdetét, mely fókuszában a sportban való kommunikáció, elfogadható és vitatott, toxikus szavak, tettek és azok hosszú távú hatásai kerülnek. A kutatást a Debreceni Egyetem pszichológiai intézetéből Kenyeres András (sport mentáltréner) neve fémjelzi, aki hosszú évek óta jelen van a sport életben, kutatja a sportolói magatartás motivációit, tanítja a mentális felkészítésben segíteni akarókat.

 

 

Kenyeres Andrással egy évvel ezelőtt szerveztünk először nyilvános előadás Hol a határ? – toxikus szavak a felnőtt-gyerek kommunikációban címmel a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. Büszkén mondom, hogy ez elindított egy társadalmi párbeszédet, mert mindenkinek van mit mondania a témával kapcsolatban, legyen az edző, szülő vagy maga a sportoló. A szakember alapos munkával és a Debreceni Egyetem szakmai együttműködésével létrehozott egy kérdőívet, ami számtalan tényező figyelembe vételével keresi, kutatja a toxikus, verbálisan vagy esetleg pszichésen bántalmazó kapcsolódásokat, ennek vélt és valós okait. Most mindenki elmondhatja, sőt arra kérjük, hogy ossza meg véleményét a témában. Azokat kérdezzük, akik elmúltak 18 évesek és valaha bármilyen sportágban utánpótlás versenyzők voltak. Kenyeres Andrással beszélgettünk a kutatás és a napok lezajlott telt házas előadás kapcsán:

 

 

Mi hívta életre a kutatást?

Megmondom őszintén azt éreztem, hogy túl sokszor találkozok ugyanazzal a problémakörrel, nevezetesen az edzők irányából olyan viselkedésekkel, amely a sportolóra igen negatívan hat, mondhatni pszichológiailag abúzáló viselkedést tapasztalunk sok helyen, és nem történetik szinte semmi, jellemzően minden ugyanúgy megy tovább. Kíváncsi vagyok azzal kapcsolatban, hogy ez milyen mértékben fordul elő hazánkban, illetve milyen magyarázatok lehetnek a háttérben.

 

Milyen adatokat, információkat szeretnél összefüggésében megismerni és aztán majd kihangosítani?

Első sorban, ahogy mondtam, milyen a pszichológiai bántalmazás előfordulásának arány itthon. Másrészt megvizsgálni, hogy ez hogyan kapcsolódik a korábbi és mai morális meggyőződésekkel, vagyis mennyire fogadtuk ezt el annak idején, illetve mennyire tartjuk ezt ma elfogadhatónak?

 

Kiket kérsz, vársz a kérdőív kitöltésére?

18. életévüket betöltött, utánpótláskorukban versenysportolókat kérünk arra, hogy emlékezzenek vissza korábbi élményeikre, tapasztalatikra.

 

 

Gúnyolódás, kirekesztés, szóbeli vagy pszichés bántalmazás. Mindenkinek máshol vannak a határok. Mi alapján lehet egy egységes szabályt, határt húzni ebben?

Ez nehéz kérdés, mert nyilván van ennek egy társadalmi önszabályozó mechanizmusa is, de úgy gondolom, hogy mind törvényi, mind sportszakmai körökben is szükség lenne egy-egy ténylegesen betartott és ellenőrzött viselkedési kódexekre, amelyek biztosíthatják például, hogy egy 11 éves gyerekkel szitkozódva, káromkodva ne ordibálhasson egy edző a jövőben. Tehát mind egyéni, mind szervezeti szinten van, mit tennünk!

 

 

A napokban együtt voltunk Szegeden, ahol 600 néző fogadott, telt házas előadás a témában. Voltak sportszülők, edzők, tanárok. Szerinted miért érdekel ennyi mindenkit ez a kérdés? Mindannyian érintettek volnánk?

Az egyszerű válasz: igen. Mind érintettek vagyunk, akár több szempontból is. Edzők, szülők, tanárok, sportolók, ebben mi mind benne vagyunk és egy olyan környezetről beszélünk, amely rengeteg csodát és lehetőséget adhat a jövő generációjának; ez a sport világa. A sport elsősorban, játék, közösségi esemény, egy jó dolog, amelyet másokkal együtt élünk és élünk meg. Ennek az eredeti szellemét sajnos, úgy tűnik, túl sokan toxikus kommunikációval, viselkedéssel napi szinten mérgezik, amelyet véleményem szerint nem szabad hagynunk. Fontos kiemelnünk, hogy megannyi remek edző végzi napi szinten a munkáját, akikre ugyanúgy negatívan hat a fent említett viselkedés. meggyőződésem, hogy egy kulturális változásban vagyunk, amely így vagy úgy, de meg fog történni.

 

 

Mit tehetünk a toxikusság ellen? Hogyan ismerhetjük fel és szabhatunk határt?

Beszéljünk róla, adjunk hangot annak, ha valamit nem találunk elfogadhatónak, legyen párbeszéd a felek között, ez az első lépés. Én annak is nagyon örülnék, ha a szélsőségek tekintetében már megálljt parancsolhatnánk, ha lennének eszkalációs folyamatok és rengeteg oktatás, amely a megfelelő irányba mutat és ezt hatékonyan teszi.

 

Mi az a három dolog, amit ha adnék egy varázsceruzát akkor a téma és az ügy érdekében kérnél, rajzolnál?

Az első, hogy a felek egy asztalhoz ülhessenek, a másik, hogy merjenek minél többen megszólalni, hangot adni a nemtetszésüknek, akkor is ha ezt mások nem teszik. A harmadik, hogy jöjjön létre olyan szabályozás, amely ezt a folyamatot támogatja. Ma már nem lehet gyermekeket fizikailag bántalmazni, törvény tiltja. A pszichológiai bántalmazás még másik kávéház, nem egyértelműek a határok, ezért is történik az, ami. De az első és legfontosabb az az, hogy legyenek adataink, legyen mögötte kutatás, amely segíti a munkánkat és a tisztánlátásunkat!

 

 A cikkben említett kutatás  itt érhető el: https://forms.gle/hFd6AVDfPAg5fKfdA

További információ: https://kenyeres.com/

 

 

Régebbi cikkek, kapcsolódó tartalmak a témában:

 

A cél szentesíti-e az eszközt? – Avagy sportoló gyerekek alázása lehet-e a siker útja?! | Felelős Szülők Iskolája

 

Toxikus szavak a sportban IS! – Miért üvöltesz? Miért szidod? | Felelős Szülők Iskolája

 

Erről beszélnünk kell! – Elsősorban gyermek, másodsorban sportoló! – Gyermekjogok világnapja margójára | Felelős Szülők Iskolája 

 

 

Megrendelhető videó Andrástól: ONLINE VISSZANÉZHETŐ ELŐADÁS VIDEÓ

 

 

fotók: Ocskó Ferenc