5 dolog, amit fejleszt a gyurma

kreatív gyurmázás, fejek és kalapok

5 dolog, amit fejleszt a gyurma

Bátran kijelenthető, hogy minden gyerek szeret gyurmázni. A kisgyermek a játék által tanul meg sok mindent, lássuk, mi mindent fejleszt a gyurma.

Mindenféle kézműves tevékenység úgy fejleszti a gyermeket, hogy közben észre sem veszi, hogy éppen elsajátított valami fontosat. A kisgyermekek az utánzás és a szabad játék által tanulnak a legtöbbet. A gyurmázás különösen népszerű a gyerekek körében, vannak, akik már másfél éves koruktól gyurmáznak és az óvoda végéig egészen biztosan kitart a lelkesedésük. A babaszoba.hu összeszedte, mi mindent fejleszt a gyurmázás.

 

 

  1. Kézügyesség

Kezdetben a homokozás, majd a gyurmázás, rajzolás fejleszti leginkább a kisgyerek kézügyességét. Kezdetben még csak tapogatja, majd sodorja, egymáshoz illeszti a gyurmadarabokat. Ez nem mindig könnyű feladat, apró sodorgatások, formálások, egymáshoz illesztések anélkül, hogy szétnyomódnának a részletek: ehhez bizony kézügyességre van szükség. A gyúrás, nyomkodás, sodrás hatására fejlődik a kézügyesség, erősödnek a tenyér, az ujjak izmai. A finommotorikus fejlettség később az iskolaérettség egyik alapfeltétele, az írás megtanulásához elengedhetetlen.

 

 

  1. Szem-kéz koordináció

A szem és kéz, azaz a látás és a kézmozgás összehangolt munkája számos tevékenység alapja, elengedhetetlen az írás, az olvasás megtanulásához, sőt labdát sem tudnánk elkapni nélküle. A gyurmázás során ez a terület is fejlődik, hiszen a gyermek úgy formálja a gyurmát, hogy közben nem a kezét, hanem az anyagot nézi.

 

 

  1. Figyelem, koncentráció

Minden alkotó tevékenység elmélyülést, figyelmet igényel, természetesen a gyerek életkori sajátosságainak megfelelően. A gyurmázás során apró részletekből épül fel a “mű”, ehhez nagyfokú odafigyelés, koncentráció szükséges. Különösen a méhviaszgyurma használata sarkallja figyelemre a gyereket: a gyurma keménysége miatt még a megformálás előtt a gyermek a kezeivel át kell, hogy dörzsölje az anyagot, hogy puha, formázható legyen. Ez a tevékenység csak akkor működik, ha a gyermek átadja magát neki, odakoncentrál, figyelemmel végzi a tevékenységet.

 

A cikk folytatása a babaszoba.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.