Mire van a legnagyobb szükségük a gyerekeknek a fejlődésükhöz? – Az agykutató válasza

gyerek lego kockákkal játszik

Mire van a legnagyobb szükségük a gyerekeknek a fejlődésükhöz? – Az agykutató válasza

A mai kisgyerekes szülők egy komoly hibát elkövetnek, ezáltal a gyerekek nem a saját fejlődési ütemükben és természetes módon fejlődnek – mindebből pedig hamarosan gondok lesznek…

Az utóbbi években drasztikusan visszaesett a gyerekek szabadideje, ami miatt számos hazai és külföldi szakértő is megkongatta már a vészharangokat, csak úgy, mint Gerlad Hüther német agykutató – írta a papasmamasmagazin.hu.

A szabad játék hiánya veszélyezteti a gyerekek megfelelő agyi fejlődését. Szakértők szerint, csak az elmúlt 20 évben több mint heti 12 óra szabadidőt “veszítettek el” a gyerekek.

Hogy mennyire komolyan kellene vennünk a témát, azt az amerikai gyermekorvos szaktekintélyekből álló American Academy of Pediatrics is megerősíti: a szabad játék hiánya ugyanis a gyermeki fejlődés alapjait veszélyezteti.

Gerald Günther német agykutató erről a reális veszélyről írt könyvet, amellyel célja, hogy rávilágítson: a szabad játéknak újra a mindennapok részévé kell válnia.

Az agyi hálózat nem fejlesztéssel épül ki, hanem játékkal

Az idegpályák kiépüléséhez katekolaminok, a kellemes érzet kialakításában fontos szerepet játszó, az agy által termelt, belső eredetű (endogén) opiátok és más peptidek szükségesek – ezek fejtik ki a növekedés stimuláló hatást a neurológiai hálózat kiépülésére. Szabad játék során ezek a jelátvivőanyagok az agyi hálózat kiépüléséről folyamatosan gondoskodnak.

Az agyi idegkapcsolatok nem tanulással vagy fejlesztéssel épülnek ki, hanem a szabad játékkal.

– Agykutatásokból tudjuk, hogy a teljesen szabad és céltalan játék az, ami fejleszt, amikor a gyerek játék közben hosszú ideig elmerül, és teljesen feloldódik benne – mondja Hüther.

Szociális zavarokat okoz, ha a gyerek túl keveset játszik

Tudományosan bizonyított, hogy még az állatkölyköknek is szükségük van játékra az egészséges fejlődésükhöz.

Egészen kicsi patkányokat vizsgáltak úgy, hogy nem engedték őket játszani – ezáltal az agykéreg nem fejlődött ki rendesen náluk, és antiszociálisak lettek. A csimpánzoknál pedig azok kerültek kifejlett korukra a legmagasabb rangra, ahol az anyák “szabad pórázra” engedték a kicsiket, és nem korlátozták játékukban őket.

A játék a gyerekek életében különböző szerepek és szemléletek által különböző gondolkodási módokat és problémamegoldó stratégiákat alakítanak ki.

– Ez teremti meg az alapját a legfontosabb szellemi erőnek, a kreativitásnak – mondja.

A teljes cikk a papasmamasmagazin.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.