Mit csináljunk, ha válogatós a gyerek?

Mit csináljunk, ha válogatós a gyerek?

A gyereknevelés már csak olyan, hogy mindenkinek markáns véleménye van róla, pláne, ha az étkezésről van szó. Nem ritkán kőkemény viták zajlanak arról, mit egyen a gyerek és mit ne, a vélemények pedig az „én házamban a gyerek azt eszi, amit kap, nincs válogatás” mantrától a „hadd egyen, amit akar, a lényeg, hogy ne legyen éhes” változatig terjednek -írja a csalad.hu.

Nyilván az elvek szintjén mindenki egyetért azzal, hogy egy egészséges gyerek lehetőleg ne válogasson, már csak azért sem, mert ezzel rengeteg pluszmunkától kíméli meg a főzéssel bajmolódó szülőt, nem is beszélve az anyagiakról és az időről.

Tehát elméletben rendben van a dolog, de mi a helyzet a gyakorlattal? Mi a helyzet akkor, ha a gyerek tényleg válogatós, tehát nem csak egy átlagos 2-3 éves, aki próbálgatja az erejét?

Kis kitérő: a mi nagyobbik gyerekünk még bölcsődés volt, amikor elkezdett nem aludni ebéd után, és ezt a szokását azután sem hagyta abba. Nem aludt sem a bölcsőde utolsó évében, sem az óvodában, mert egyszerűen nem igényelte. Megpróbáltunk mindent, de nem aludt. Rengeteg okos (és rengeteg nem annyira okos) tanácsot kaptunk, de hiába.

Valahogy így lehet a válogatós gyerekkel is: mondhatja neki az ember, hogy akkor nem kapsz mást, nem fogja érdekelni. A helyzet ugyanis az, hogy az ilyen gyerekek általában tényleg nem hajlandóak megenni bizonyos ételeket, pontosabban van egy (meglehetősen rövid) képzeletbeli listájuk azokról, amiket hajlandóak megenni, és ettől csak nagyon kis mértékben hajlandóak eltérni, legalábbis amíg nagyobbak nem lesznek.

A Scary Mommy oldal szerzőjének gyereke például szerette a pizzát, de csak egy bizonyos étterem pizzáját, ha az máshonnan érkezett, nem ette meg. Hiába kínálgatták az ismerősök, esetleg beleharapott, majd közölte, hogy ez a pizza nem az a pizza, és kész. Számára ez két teljesen különböző étel volt.

A szerző két fia közül az egyik hardcore válogatós, a másik teljesen átlagosan étkezik, persze van, amit nem szeret, de nem vészes a helyzet. Ugyanúgy nevelte őket, ugyanazt kapták babaként, és mégis…

Természetesen mindent megpróbált a válogatós gyerekkel, minél változatosabb ételeket ajánlva minél többször – mert állítólag egy gyerek körülbelül a 15. alkalom után tudja eldönteni, ízlik-e neki valami –, de semmi nem működött.

Kipróbálták a bevezetőben említett „az én házamban azt eszed, amit kapsz” módszert is, de a srácot nem érdekelte, inkább éhezett addig, amíg már a szülők nem bírták tovább.

A másik, nem válogatós gyermek esetében működött a módszer, még ha kellett is hozzá néha némi türelem. Ám aki tényleg, ösztönösen válogatós, azzal nem megy az ember semmire. Aki nem tapasztalta meg első kézből, az elképzelni sem tudja.

A jó hír, hogy a kutatások és a tapasztalat szerint azért még ők is kinövik előbb-utóbb a dolgot, ha máskor nem, tinédzserkorban. Más kérdés, hogy esetleg kissé válogatósak maradnak egész életükben, de nem extrém mértékben.

A tanulság? Az nem nagyon van, hacsak nem az, hogy a gyermekek különbözőek, és nem lehet sablonokban gondolkodni róluk.