Agresszív minták

Agresszív minták

A szándékaiban, vágyaiban, tevékenységében akadályozott gyermek nagyfokú feszültséget él át. E feszültségnek többféleképpen lehet véget vetni. Kérhet segítséget, elfuthat, „kihátrálhat” a helyzetből; viselkedhet támadóan, agresszíven; folyamodhat alkoholhoz, droghoz; próbálkozhat az akadály legyőzésével.

A gyermekek a lehetséges kínálatból azt választják, amely számukra eddigi életükben a legeredményesebbnek tűnt, akár mert maguk már éltek azzal a válaszlehetőséggel, és az sikeresnek bizonyult, akár azért, mert mások ilyen vagy olyan viselkedését sikeresnek látták.

Azok a gyerekek, akik életük során legtöbbször agresszív mintákkal találkoznak, nyilvánvalóan az agresszív minták közül választhatnak elsősorban. Ha agresszív modelleket lát, ezek viselkedését „összetanulja” a helyzettel, amelyben az agresszív viselkedés létrejött, s hasonló helyzetben ő is agresszíven fog viselkedni. A látott, megfigyelt és megtanult agresszív viselkedés modellnyújtó és mintakövető ereje rendkívül erős lehet.

A más személyekre vagy tárgyakra irányuló agresszió is követendő a gyermekek számára. Ezért van óriási veszélye a „csak” a testvéreket bántalmazó, vagy „csak” az anyát, s a szóban forgó gyermeket nem, mert hiszen az utánzás veszélye akkor is fenyeget.

Kísérleti helyzetben, a kísérlet első szakaszában óvodás gyerekek szobájában, a gyermekek szeme láttára egy felnőtt – a kísérletvezető – brutálisan bántalmazott egy életnagyságú, felfújt gumibabát. Majd elhagyta a termet, s ezt követően az ottmaradt gyermekek a látottakkal/átéltekkel azonos módon bántalmazták a babát. A kísérlet első szakaszának tanulsága: a látott, más személyre irányuló agresszió rombolóan hat a szemlélőre.

A kísérlet második szakaszában kétféle helyzetet hoztak létre. Bántalmazták a gumibabát, és vetített filmen megjelent egy ugyanolyan módon agresszív rajzfigura. Azt tapasztalták, hogy a gyermekek számára nem volt különbség az „élőben”, illetve a rajzfilmen látott agresszió között: mindkettőt életszerűen utánozták. Az egész kísérleti helyzet drámai következtetést hordoz: a gyermekek nemcsak az ellenük irányuló agresszió következtében válnak agresszívvé, hanem a nem rájuk irányuló, de általuk végignézett agresszió folyományaként is.

Érdemes gondolkodni a családon belüli erőszakkal foglalkozó törvények kapcsán arról, hogy mi nagyobb trauma a gyermek számára: ha például az apa nap mint nap üti-veri a családját; vagy ha ezt az apát rendőri intézkedés állítja meg e tevékenységében. Mi súlyosabb a gyermek számára: a brutális belső, családi erőszak, vagy az intézményes külső erőszak látása, átélése? Mi okozza a nagyobb stresszhatást: az apa rendszeres agressziója, vagy a mindenhatónak látott apa megalázása, tehetetlenné tevése? Vagy esetleg az a társadalmi tapasztalás lép fel, hogy a kiszolgáltatottak bántalmazása megtorlást von maga után? Vajon a bántalmazott gyerekben milyen félelmek, sérülések, szorongások támadhatnak a bántalmazás következményeként, s milyenek az igazságszolgáltatás fellépése nyomán?

Valószínűleg igen nehéz minden szempontból megfelelő választ találni, merthogy ilyen helyzetben ténylegesen jó megoldás aligha van, csak választani lehet a rosszak közül. Feltehető, hogy minden egyedi esetben egyedi megoldást kell(ene) találni – a törvényi keretek között természetesen –, ami nem rontja tovább a gyermek állapotát. Minden bizonnyal meg kell – és lehet – keresni a gyermek számára a traumák feldolgozásának lehetőségeit, módjait.

Óvodában az agresszivitást, indulatokat elaboráló, szublimáló játéktevékenységet, foglalkozásokat, az iskolában tanórai, tanórán kívüli tevékenységeket kell kínálni a gyermeknek. Ilyenek:

• nagymozgásokat igénylő tevékenységek (futás, ugrálás, mászás, kúszás),
• rajz, festés, papírmunkák,
• gyurmázás,
• agyagozás,
• agresszív tartalmú játékok („harcos” játékok, ahol nem szabad egymást bántalmazni, de a játék történetébe agresszió van beépítve),
• bábozás,
• szerepjáték,
• drámajáték, lehetőleg szerepcserével.

A pedagógus nem terapeuta, lehetőleg ne adjon tanácsot az indulatra vagy nevelési elvekre hivatkozó szülőnek, mert a szülői agresszió igen összetett pszichés probléma. A hozzáértés nélkül adott tanács sokszor csak azt igazolja a szülő számára, hogy: „Ugye hogy nem lehet másképpen bánni ezzel a gyerekkel, megpróbáltam, amit a pedagógus mondott, nem használt az semmit!” De különösen sokat árt a túl gyorsan adott tanács, mert azt a szülő elutasítja.

Szükség van a pedagógus szakmai/emberi tapasztalataira, türelmére, empátiájára és arra, hogy megítélje: mi az ő feladata, és mi nem; meddig terjed a kompetenciája, hol van az a pont, amikor vissza kell vonulnia, és más szakembereket kell bevonnia a gyermek személyiségének rendezésébe.

A cikk szerzője: Jávorné dr. Kolozsváry Judit
Forrás: ovonok.hu