Éretlen vagy érlelődő kamasz?

Éretlen vagy érlelődő kamasz?

Polus Enikő

2017. január 18. szerda

Pimaszul neveletlen vagy határokat kereső kamasz? Önállótlan vagy bizonytalan? Hol vannak ilyenkor a nevelés és a nevelhetőség határai és korlátai? Szigorral vagy megértő kíséréssel neveljünk?  Tehetetlenség vagy telhetetlenség érzése? Polus Enikő mentálhigiénés szakember írása tinédzser-témában.

Éretlen kamasznak lenni nem ciki, hanem természetes folyamat. Egy olyan kövezett út, amelyen mindenkinek végig kell sétálnia tizenéves korában ahhoz, hogy a felnövekedés valós értelemben érett formában érkezzen meg az életünkben 20. év körül. Ha ezt a „szenzitíven érzékeny életszakaszt” felgyorsítjuk vagy kihagyjuk, annak maradandó következményei középkorban megjelenhetnek. Kéretik előre vigyázni, „pszichés járdáról nem lelépni”, mert az úton veszélyes dolgok elsodorhatják a kamasz-szülő  kapcsolatát zsákutcákba! Sok ilyen elsodort kapcsolatot sikerült az elmúlt 20évben kimentenem, de jobb ha kevesebb a dolgom ezen a területen!  Ne jelzőként használjuk a fiatalokra az éretlen szót! Felnőtt férfi és női klienseim rendszeresen használják azt a frázist, miszerint: „én amolyan éretlen kölök voltam még tini koromban”. Hát persze, ez természetes, de semmiképp nem ciki. Viszont a pszichében „a ciki-kategóriában” van rögzülve az érzésvilágukban. Emiatt aztán amikor valaki egy párkapcsolatban éretlen nőnek vagy férfinak nevezi a társát, visszarángatja az „éretlen kamaszkorba” megélt gúnyolódások szintjére, naná, hogy heves és gyerekes reakció következik, csak úgy, ahogy annak idején: kamaszos viták és hatalmas indulati megnyilvánulások!  Ilyen egyszerű a pszichés menetrendje!

„Anya, én nem vagyok éretlen, te vagy az éretlen!” hangzik el sok fiatal kiskamasz szájából a „kikérem magamnak” életérzés. Mire a felnőtt generáció azonnal lereagálja dühből, haragból, megalázó módon: „Hogy beszélhetsz velem ilyen paraszt, bunkó módon kisfiam. Takarodj a szobádba, ne is lássalak. Egy hónapig nem kapcsolhatod be a számítógépedet! Bezzeg az én időmben ilyet mertem volna tenni a szüleimmel…..”. Így az izolációs nevelés folytatódik kamaszkorban is, ami arra veszi rá a tulajdonosát, hogy érdemes lenne a konfliktuskerülés útját választani és elfojtani azt, amit érez. Nos aztán ezt teszik majd felnőttkorban is. Amit ebből a tini-psziché felfog, az a következő:

• nem fejezhetem ki az érzéseimet (pedig most kéne megtanulnom)
• mindent el kell fogadnom, ha a felnőtt ítélkezik (felnőtt levezeti a dühöt és a haragját)
• engedjem, hogy ki legyek téve más ember indulati állapotának (kiszolgáltatottság)
• el kell fogadnom minden rám használt jelzőt ( vagyis, hogy elítéljenek úgy, hogy meg sem értik, mi zajlik a bennem)
• nincs vitalehetőség, hanem azonnal izolációs ítélkezés van ( így aztán nehéz lesz elfogadó felnőtté válni, aki elsősorban megérti a másikat és nem azonnal elítéli)
• olyan büntetést szabunk ki, aminek nincs értelme, hiszen úgy sem tartható, másrészt a büntetés ebben az életkorban hatalmas károkat okoz, eredményeket nem. (Ha valaminek következménye kell legyen, akkor az fontos egy fontos keret, tanítani, terelni kell a fiatalságot. De a büntetés nem keret, hanem megalázás!)
• „az én időmben” megjegyzésekből derül ki, hogy milyen komolyan hozta az elfojtást az a generáció, aki most gyermeket nevel. Senki nem akar rosszat, de a saját mintáik így projektálódnak a gyermekeinkre, így az elfojtás folytatódik nagyobb károkat okozva, mint a szüleiknél! Veszélyzóna!

Vagyis az éretlenség útján járó kamasz idegrendszere, pszichés funkciója, magatartási és viselkedésbeli szabályozása diszfunkcionalizálódhat a személyiségfejlődés idején, ami valóban éretlenebb típusú felnőtteket produkál ma a társadalomban. Ilyen a Pán Péter szindróma is, ahol a szülő felnőttkorban lévő gyermekénél próbálja azt kompenzálni, ami neki nem adatott meg vagy a nevelésben esetleg elrontott. Így ez komoly magánéleti problémákhoz, nem megfelelő életvezetéshez vezethet! Kiskamaszkorban teljesen rendben lévő dolog az önállótlanság és az önállósodó kezdemények. De ha „letörjük a próbálkozó szárnyaikat” azzal, hogy leszóljuk, akkor nem fog többet próbálkozni, valóban önállótlan lesz. Az éretlenség teljesen természetesen megmutatkozik egy kiskamasznál, hogy elfelejti a szennyest eljuttatni a szennyes tartóhoz, a poharakat összegyűjti a szobájába, a leckéről nem tud, hogy el kéne készíteni vagy fontosabb a baráttal online találkozni, mint részt venni az esti családi vacsorán.  Ezek párhuzamosan jelentkeznek a belső biokémiai és hormonális „nagy átalakulás” című belső „programozású” műsorral. A műsor kivetítése legtöbbször otthon zajlik és a szülők ellen. Miért is? Mert a gyerek csak ott tudja ezt megtenni, ahol érzi az elfogadó szeretetet és a bizalmat. Ott képes elengedni magát, szét tud esni annak érdekében, hogy pár év múlva elkezdődjön az összerendeződés, a bizonytalanságokból biztos dolgok kreálódjanak, a rögtönzött pillanatokból megszerkesztett tudat alakuljon. Talán ezért is tartjuk fontosnak a Felelős Szülők Iskolájánál azt, hogy Rögtönzött Szülői Értekezletet tartsunk, ahol nemcsak a szülő és a tanár van fókuszban, hanem a diák is. Akiről szól a történet, akit ha bevonunk, akkor egy egészséges háromszöget alkotva közösen születhetnek megoldások a problémákra, humor az ürömre, pedagógia a nehéz utakra, érzelmi biztonság és intelligencia a bizonytalanság és szorongások helyére. Nem lehetetlen, ezért szeretnénk ezzel bejárni az országot.

Lehet szeretni és elfogadni a kamaszokat, legyen szó akár kicsi vagy nagyról, mert nagyon szerethetőek. Tinédzser ambulanciámon csodálatos fiatalokkal találkozok, akikben ott van annak a lehetősége, hogy érett és a társadalom számára is hasznos felnőtt nevelődjön. De a szülőknek nincsenek eszközeik, hiszen a saját mintáikat hozzák.De a minták egy részének lejárt a szavatossági ideje, nem működik! Emiatt az összes innovatív rendezvényünkön edukatív módon próbáljuk segíteni komplex módon a családokat, az oktatást, a szülőket, a fiatalokat, a pedagógusokat és a szakembereket is!

Felnőttként ne viselkedjünk éretlen kamaszként! Tanuljunk meg szeretni, elfogadni, kamaszt is ölelni, amikor ő igényli és elengedni, amikor nem akarja, hogy elkísérjük. Egy kiskamasznak is van már magánélete, amibe ne buldózerként lépjünk be. Én mindhárom gyermekem ajtaján kopogtattam, ha be volt csukva, és akkor léptem be, amikor engedélyt adtak rá. Így kölcsönösen megtanultuk tisztelni egymás határait és magánéletét. Engedjük meg nekik, hogy az ajtó mögött fedezzék fel önmagukat testileg, lelkileg egyaránt és ne az állandó rendrakás legyen a legfontosabb!

A szerző Polus Enikő mentálhigiénés szakember, a Felelős Szülők Iskolája szakértője.

A képek forrása: pixabay.com

• ME-Se-Kö Alapítvány
• mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább