Ezért engedd meg a kicsinek, hogy néha piszkos is legyen

lányok homokoznak

Ezért engedd meg a kicsinek, hogy néha piszkos is legyen

Itt a nyár, a játszóterezés, homokozás, sarazás, pancsolás időszaka. Mennyire engedjük meg a gyermeknek, hogy összepiszkolja magát? Le kell-e játék után mosnunk őt antibakteriális tusfürdővel? Mit tegyünk, ha mégis összeszedtünk valamit, de – legalábbis a család felnőtt tagjaiként – nem akarunk orvoshoz menni?

A higiénia-hipotézis szerint a széltől is óvott, steril környezetben felnőtt gyerekeket fenyegeti igazán a betegség, allergia vagy akár a cukorbaj veszélye. Szervezetük ugyanis nem tanulja meg legyőzni a kórokozókat, így amikor mégis találkoznak velük, sokkal nagyobb bajuk származik belőlük, mint azoknak, akik immunrendszere folyamatos edzésben van – írta a csaladinet.hu.

A Science című lapban megjelent kutatás során a tudósok steril körülmények között felnőtt egerek immunrendszerét hasonlították össze normál módon tartott társaikéval. A kísérleti állatokat fertőzésmentes környezetben tartották, még a táplálékuk is extra módon tiszta volt. Amikor felnőtt korukban összeeresztették őket a kórokozók tömegeit magukon viselő normál egerekkel, úgy tapasztalták, hogy a korábban védett környezetben élő egyedek minden elképzelhető betegséget elkaptak tőlük.

Nem kell ahhoz tudományos kutatónak lennünk, hogy észrevegyük: évről-évre egyre több az allergiás, asztmás kisgyermek. A szakértők szerint ennek oka az, hogy távol kerültünk a természettől, és immunrendszerünk – főleg a gyerekeké – egyszerűen nem találkozik bizonyos kórokozókkal, ezért amikor mégis valamilyen ártalmatlan támadás éri, arra a normálisnál erősebben reagál.

Van azonban néhány dolog, amit egy lakótelepi család is megtehet annak érdekében, hogy elkerülje a bajt okozó túlzott tisztaságot:

  • Engedjük a gyereket homokozni, sarazni! Azt természetesen nem kell megengedni, hogy két marékra egye a homokot, de kórházba sem kell vele rohanni, ha esetleg mégis előfordul, hogy valamennyi a szájába kerül.
  • Ne szaladgáljunk folyamatosan a gyerek után fertőtlenítő kendővel. Alapesetben bőven elég hazaérkezéskor kezet mosni.
  • Kerüljük az antibakteriális tusfürdők használatát, főleg csecsemőkorban. Ezek a szerek a jótékony, védelmet nyújtó baktériumréteget is eltávolítják a testfelületről.

A felsorolás folytatása és a teljes cikk további kísérleti eredményekkel a csaladinet.hu oldalon olvasható!

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.