Gyerek és szülő a kórházban – változásokat sürgetnek

ujszülött csecsemő

Gyerek és szülő a kórházban – változásokat sürgetnek

Olykor aggályos, indokolatlan korlátozásokat tartalmaznak a kórházakban kezelt gyermekek mellett tartózkodó szülő elhelyezésének feltételei, díjat kérni ezért pedig törvénytelen – ezt állapította meg az ombudsman.

Székely László felkérte az emberi erőforrások miniszterét, jogszabályban rögzítsék a felnőtt korú kísérők kórházi benntartózkodását biztosító részletes szabályokat, a gyermekeknek fekvőbeteg ellátást nyújtó egészségügyi intézményekben a felnőtt kísérők méltó elhelyezési körülményeit szavatoló minimumfeltételeket és a térítési díj megfizetése alóli mentesítéskor az előnyben részesítés feltételeit.

Változtatást sürget

A biztos szerint indokolt a helyzetet folyamatosan javító finanszírozási háttér megteremtése és a kísérő szülők kórházi benntartózkodásának lehetővé tétele.

Az ombudsman felkérte az érintett kórházak vezetőit a házirendek felülvizsgálatára, jogsértő gyakorlatuk beszüntetésére.

Az ombudsman 2010-ben már átfogó módon vizsgálta, milyen feltételekkel, milyen körülmények mellett tudják biztosítani a benntartózkodás lehetőségét a gyermekeket kórházi kezelésre elkísérő szülőknek, más hozzátartozóknak. A biztos a mostani utóvizsgálattal a nyolc évvel ezelőtti jelentésben kezdeményezettek teljesülését, az azóta bekövetkezett változásokat tekintette át, és több panaszbeadvány nyomán a jelenlegi helyzetet elemezte.

Hiányzik a jogszabályi minimum meghatározása

A vizsgálat szerint jogszabályi minimumstandard hiányában továbbra is az egészségügyi intézmények dönthetnek a kórházi tartózkodás körülményeiről, a kapcsolattartás joga az adott feltételektől függően gyakorolható. Ez azonban igen tág mozgásteret ad a kórházaknak ahhoz, hogy saját hatáskörben, a betegellátás zavartalanságának fontosságára hivatkozva különböző korlátozásokat alkalmazzanak.

Az ombudsman megszüntetné a díjfizetést

A jelentés egyebek között feltárta, hogy a gyermek mellett tartózkodás, a szülő és gyermeke közötti folyamatos kapcsolattartás joga nem köthető orvosi engedélyhez, kivéve olyan rendkívüli helyzeteket, mint például a járványok. A biztos kiemelte:

a gyermekkel való benntartózkodást nem lehet díjfizetéshez kötni,

akkor sem, ha a szülő nem vesz igénybe térítési díjas, magasabb szintű szolgáltatást, mint például az ágyhasználat vagy külön szoba. A térítésmentes szülői elhelyezés körülményeire vonatkozó minimumszabály hiánya éppen ennek a jogosultságnak az érvényesülését gátolja.

A biztos jelentésében hangsúlyozza, hogy az egyenlő bánásmód követelményét sérti az apák és más férfi hozzátartozók teljes vagy részleges kizárása a kórházi benntartózkodás lehetőségéből.

(Infostart/MTI)

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.