„Magamon dolgoztam, hogy neki jobb legyen” – Egy autista fiú édesanyjának csodálatos útja

kislány sárga levelekkel játszik a pocsolyában

„Magamon dolgoztam, hogy neki jobb legyen” – Egy autista fiú édesanyjának csodálatos útja

A Kaposváron élő Kovács Klaudia Évának négy fia van, közülük a második, Beni autista. Az édesanya, aki Pilates- és jógaoktatóként dolgozik, ösztönösen talált rá az útra, ami közelebb vitte a kisfia szívéhez.

Az egykor dührohamokkal küzdő Beni ma, tizennégy évesen láthatóan kiegyensúlyozott – „le sem lehet törölni a vigyort az arcáról” –, jól fogadja a közeledést, és az alapvető készségeket is sikeresen elsajátította. Mezei M. Katalin riportja a wmn.hu oldalon jelent meg.

„A kisegítőbe sem fogják felvenni”

Beni tizenöt hónapos koráig épp olyan volt, mint bármelyik egészséges baba, sőt, gyorsabban fejlődött, mint a bátyja, aki a vártnál négy héttel korábban jött a világra. Aztán lényegében egyik napról a másikra becsukódott. Elutasított minden közeledést, a bölcsődében egyedül játszott, csak délután oldódott valamelyest, ahogy fogytak a gyerekek. A budapesti Vadaskert Kórház és Ambulancián mondták ki – néhány napos megfigyelést követően – a diagnózist: gyermekkori autizmus.

A szülők természetesen igyekeztek minél teljesebb életet biztosítani a kisfiúnak. Részt vettek a Vadaskert szülőtréningjein, hogy jobban megismerhessék az ő kis világát. Kutatták a számára optimális fejlesztési lehetőségeket, hiszen – széles spektrumú rendellenességről lévén szó – mindenkinél más és más válhat be. Különféle foglalkozásokra hordták – mígnem egy gyógypedagógus kijelentette, hogy ezt a gyereket a kisegítő iskolába sem fogják felvenni.

„Egy napig csak sírtam, aztán elhatároztam, hogy nem így lesz, ma már hálás vagyok a lelki löketért, amit ez a mondat adott” – meséli az anyuka.

Ne magán spóroljon a szülő

Ösztönösen indult el az úton – úgy érezte, magában kell rendet tennie ahhoz, hogy Beninek igazán segíteni tudjon. Önismereti és személyiségfejlesztő kurzusokat végzett, pránanadit, relaxációt, meditációt tanult. Elkezdett befelé figyelni, és már képes volt lassítani, ha arra volt szükség. A rengetegféle órából, amit tartott, csak a Pilates és a jóga maradt. Mindezt nemcsak a teste, hanem a lelke is meghálálta. Egyre inkább harmóniába került önmagával és a világgal, Beni pedig egyre inkább megnyílt.

„Minden szülőnek javaslom, hogy ne akarjon mindig saját magán időt, energiát, pénzt spórolni. Ez nem önzés: aki jobban érzi magát, jobb apa vagy anya is lesz, ami pedig a gyerek érdekét szolgálja.

Éppen ezért a miénkhez hasonló helyzetben lévő szülők ingyenesen jöhetnek a Pilates- és jógaóráimra, bár eddig sajnos nem sokan éltek a lehetőséggel.”

Kihullott a haja

Klaudia útja nem volt nyílegyenes, egy váratlanul felmerülő probléma pedig még kacskaringósabbá tette. Nyolc éve foltokban hullani kezdett a szép, hosszú haja – hogy miért, nem tudni, mindenesetre az orvosok nem találták fizikai okát a jelenségnek.

Nincs nő, akit ne viselne meg egy ilyen helyzet – így volt ezzel ő is. Aztán egyszer, amikor éppen egyedül volt otthon, géppel letolta a maradékot, és valósággal felszabadult:

„Nem akartam búskomor, netán depressziós anya lenni. Végül is lehetett volna ennél sokkal rosszabb is. A haj csak külsőség.”

„Honnan jöttem, ki vagyok, mi a dolgom?”

Mindenesetre a haja elvesztésének volt pozitív hozadéka is: ennek kapcsán ismerkedett meg a bhakti jógával, ami sokkal több különféle testhelyzetek kivitelezésénél. Valójában egy filozófiai és hitrendszer, ami segít tisztába jönni önmagunkkal és megtalálni a helyünket a világban, miközben tartalmasabbá és örömtelibbé válik általa az élet.

„Már gyerekkoromban is sokat gondolkodtam azon, hogy honnan jöttem, ki vagyok, mi a dolgom”

– mondja Klaudia. – „A bhakti jógának köszönhetően mindezekre a kérdésekre választ kaptam. Az a boldogság pedig, ami eltöltötte a szívemet, szavakkal leírhatatlan.”

Tárt karokkal, nyitott szívvel

Hisz a gondviselésben – így mert Beni után még két gyereket vállalni, mondván, bárhogy is lesz, tárt karokkal, nyitott szívvel fogadja majd őket. Az élet őt igazolta, sőt a negyedik terhessége volt a legszebb valamennyi között.

„Relaxáltam, meditáltam, felvettem a kapcsolatot a kisbabámmal. A gyerekeim közül ő volt az egyetlen, aki közvetlenül a világra jötte után velem maradhatott, a többiek azonnal inkubátorba kerültek, hol oxigénhiány, hol a vércukorszint leesése miatt.”

Hogyan találta meg az édesanya az útját, miután kihullott a haja, hogyan jött rá néhány fontos táplálkozási szabályra, miként segíti tovább gyermekét, hogyan látja a jövőjüket – a teljes interjú elolvasható a wmn.hu oldalon.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.