Nemzetközi férfinap a nemek közötti egyenlőség jegyében – Avagy az egyenlőtlenségben már egyenlők vagyunk?

Nemzetközi férfinap a nemek közötti egyenlőség jegyében – Avagy az egyenlőtlenségben már egyenlők vagyunk?

Saját történettel kell kezdenem. Néhány éve egy egyetemi előadást követő állófogadáson a „kisgyermekes apa szindrómáról” beszélgettünk kollegákkal. A téma minden pszichológus és érző ember számára izgalmas, mert a pszichológia tudománya, hosszú történetében először, a 2010-es években felfedezte, hogy  az apák is éppen annyira depressziósak lehetnek a gyermekük megszületése körüli időben, mint a sokat próbált  édesanyák. Sajnos – kezdtem hozzá mondanivalómhoz, több fiatal egészséges férfit ismerek, aki a születés utáni időben hirtelen összeomlott és kórházba került. Folytatnám, de a körülöttem állók (férfiak és nők vegyesen) hangos és ellenállhatatlan nevetésben törnek ki. Nem bírják, mi? – kérdezi egyikük kedvesen szexistán. Elintézem egy mosollyal, végül is sokszor hallottam már embereket női vicceken ugyanígy nevetni. De azért bevallom, a női-férfi egyenlőségről kicsit többet  gondolok, minthogy kölcsönösen kinevetjük egymást.

Kevesen tudják, hogy a november 19-i nemzetközi férfinap célja, hogy a fiúk és férfiak egészségére hívja fel a figyelmet és hangsúlyozza a nemek közötti egyenlőséget. Önmagáért beszél az is, hogy hazánkban csak 2009-óta „ünnepeljük” ezt a napot. Ez egy olyan alkalom is, mely elítél minden a férfiak ellen szóló diszkriminációt és hangsúlyozza a férfiak hozzájárulását a közösség, a család, a házasság és a gyerekekkel való törődésben, valamint elismeri a közösségben betöltött nélkülözhetetlen szerepüket. Nade most komolyan? Miért kell védeni a férfiakat egy férfiak uralta világban? És egyáltalán, hol vannak az igazi férfiak?

 

Iskolák, könyvtárak férfiak nélkül

Ennyi férfit még sohasem láttam, mióta itt dolgozom – mondja elégedetten a megyei könyvtár igazgatónője, az Apa Akadémia előadása előtti várakozás perceiben. Ugyanis – teszi hozzá, az olvasóink 93 %-a nő. Ez hogy lehet? – kérdezem. Nem tudom – válaszolja elgondolkodva, régebben többen voltak, egyszerűen lassacskán eltűnek. Olyan mintha ma már csak a nők olvasnának…

A feminizmus egyik meghatározó alakja, Anne Sexton könyvet is írt arról, hogy az elnőiesedett amerikai iskolarendszer hogyan feminizálja az amerikai fiúkat. Feminista oldalról hívta fel arra a veszélyre a figyelmet, amit később számos kutatás igazolt. A férfiak nélküli iskolarendszerben (melyről nem a nők tehetnek, sőt maguk is ennek elszenvedői) akaratlanul is hátrányba kerülnek a fiúk. Egy nagy német kutatás megállapítása szerint a fiúk a legtöbb német általános iskolában negatív diszkriminációt kell, hogy elszenvedjenek. Vagyis, akármilyen vadul is hangzik, ugyanazért a teljesítményért rosszabb érdemjegyet kapnak, anélkül, hogy ezt a tanárok észre vennék. Ugyanez a kutatás mondta ki azt is, hogy a fiúk iskolai teljesítménye a férfi tanárok számával arányosan növekedett. Philip Zimbardo amerikai pszichológus fogalmazza meg, hogy az Egyesült Államok történetében először nő fel egy olyan generáció, ahol a fiúk iskolázottsága elmarad az apákétól. Summa summarum, a mai iskolarendszer nem fiú kompatibilis, a fiúk nem találják benne  a helyüket,  egyre kevesebben érettségiznek le vagy szereznek  diplomát.

 

Szomorú szemű fiúk

Könnyű belátnunk, hogy bármelyikünk negatív diszkriminációja, nemektől függetlenül sokak számára fájdalmat és keserűséget jelenthet. Ahogy az egyik vezető beosztású édesanya mesélte nekem: „minden reggel  iskolába menet a fiaim szomorú szemét kellett néznem a visszapillantó tükörben. Rettegtek az iskolától. Mikor nagy nehezen elvégezték, mindketten szárnyakat kaptak, de az én anyai szívem csak lassan gyógyult meg.”

 

Válás konferencia meglepetésekkel

Önök mit gondolnak, kik látogatják az elvált apák „ Válás után” című konferenciáját?  Én ugyanis nem kis meglepetéssel konstatáltam, hogy a teremben több hölgy, mint érintett férfi foglalt helyet. Mint kiderült, az új párok, sokszor az édesanyák, vagyis az unokáiktól elszakított nagymamák töltötték meg a nehéz légkörű helyiség padsorait. A gyermekelhelyezési perben rendre alulmaradó férfiak sorsa ugyanannyi reménykedő hölgy életét nehezítette meg, akik gyermeket, családot vagy éppen az unokák látogatásait és időskori békét reméltek egy bölcsen lezárt válástól. Ami, tegyük hozzá gyorsan, a mai válási gyakorlatunkat tekintve, oly ritka, mint a fehérholló. Az apa nélkül maradó gyerekek pedig, nemüktől függetlenül, bizony nehéz évek elé néznek. Kevesen tudják azt is, hogy a kutatások szerint az apák többsége élte már meg, hogy apai szerepében megszégyenítették. Többségük akaratlanul is passzivitással és a „családi lélektani háztartásból” való kivonulással reagált. Hogy milyen társadalmi erők veszik körül az édesapákat?  Érdemes meghallhatnunk Schäfer urat. „Tíz évembe telt – meséli a Berlini Apaközpont (Väterzentrum) mosolygós vezetője, hogy a liberális Berlinben megértsék, hozzánk nem alkoholista apák járnak, hanem hétköznapi átlagos emberek. Még mindig vannak, akik rácsodálkoznak arra, hogy épkézláb férfiak szeretnék kiönteni a lelküket, egy kicsit elbeszélgetni egymással, tanácsot kérni, és megerősödve hazamenni.” Már én teszem hozzá, hogy mindezt focirangadó, sörözés és szexuális tematika nélkül. Ahogy láthatjuk, ez a fajta férfi viselkedés, egész egyszerűen nem fér bele a férfiakról mai világunkban élő, lebutított és irreális férfiképbe, még egy nyitottnak és haladónak tekinthető európai nagyvárosban sem.

 

A nemi romantika fogságában

Meggyőződésem, hogy az Egyenlítő Alapítvány legfontosabb feladata, hogy a nemi diszkrimináció és egyenlőtlenség témáját megszabadítsa a nemi romantika nehéz kötelékétől. Úgy látom, hogy az önjelölt női és férfi érdekvédő fórumok jelentős része ma is a „bántalmazó-áldozat-megmentő” drámai háromszög fogságában él. A cigaretta szagú férfi klubokban az elnyomott és kasztrált férfiak egy feminizálódó világ hősies és nevetséges antagonistái, a női oldal aktivitása pedig sokszor kimerül a bántalmazó és kirekesztő férfivilág elleni, nem túl hatékony és időnként szexista hadjáratban. A valóságban azonban, az iskolákból nem a nők üldözik el a férfiakat, és a politikából nem a férfiak rekesztik ki a nőket, hanem buta és elavult rendszerek, ostoba szemlélet és múlt századi nemi elképzelések. A rossz rendszereket pedig csak összefogva tudjuk megváltoztatni, mert azoknak mi is alkotói, részesei és rejtett előítéleteinkkel egyben fenntartói is vagyunk. Hitem szerint, amikor reggelente felébredünk nem férfiak és nők, hanem fiú- és lánytestvérek, lányos apák, fiús anyák, a férjükért vagy éppen a feleségükért aggódó emberek vagyunk. Legyünk hát inkább együtt egyenlőek, mint külön-külön, egymás nélkül, összeugrasztva örökre egyenlőtlenek.

 

Szerző: Léder László pszichológus, az Apa Akadémia alapítója

az Egyenlítő Alapítvány szakembere

www.apaakademia.hu

 

Forrás: https://egyenlitoalapitvany.org/

Fotó: eletigenlok.hu