Tanítsd meg a gyerekednek 8 lépésben, hogyan szeresse magát

Tanítsd meg a gyerekednek 8 lépésben, hogyan szeresse magát

Egy gyakorló édesanya írta le tapasztalatait arról, ő hogyan tanította meg a gyerekeinek, hogy szeressék és tiszteljék magukat, s bánjanak a testükkel úgy, mint a legbecsesebb kincsükkel, amelyben a lelkük lakik, és ami egy életen át szolgálja őket – olvasható az NLCafén megjelent cikkben.

“Mami, olyan szép vagy!” – szaladt ki váratlanul a 6 éves kislányom száján. Épp nyaralás előtt történt. Egy próbafülkében szerencsétlenkedve igyekeztem épp bikinibe öltöztetni a 42 éves testemet. Sok mindenen keresztülment már ez a test. Laktak már benne kisbabák, akiket aztán szoptattam – összesen 4 éven keresztül. Ennek a nyomai is meglátszanak rajta.

Az igazat megvallva sosem hordtam bikinit, még akkor sem, amikor 20 évvel fiatalabb voltam és aktívan sportoltam. De most mégis beleszerettem egybe, és nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy felpróbáljam. Azt hiszem, a legtöbb nő életében eljön az a pillanat, amikor eldönti, hogy elég a megfelelésből, mostantól szeretni fogja az igazi önmagát, azt az érzéki felnőtt nőt, akivé az élet edzette, és többé nem próbálja mindenáron megváltoztatni a testét.

Álltam ott a próbafülkében abban a csodaszép bikiniben, a kislányom és férjem pedig elismerő pillantásokkal mért végig. Szépnek éreztem magam. És a családom is annak látott. Két hétig abban a bikiniben feküdtem a tengerparton. Mindenki láthatta a kerek, kissé petyhüdt “anyahasamat”. A gyerekeim azt mondták, imádják. És az a helyzet, hogy most már én is szeretem. Komolyan.

És nem kell ahhoz bikinit hordani, hogy szépnek érezzük magunkat. Meg kell tanulnunk elfogadni, tisztelni és szeretni a testünket, amin nyomot hagy az évek múlása és a gyerekek születése.  Így leszünk jó szerepmodellek a gyerekeink számára, hiszen ők minket látva tanulják meg, hogyan bánjanak magukkal, s hogyan tanulják meg önmagukat szeretni.

Ha jól akarod csinálni, két dolgot sose felejts el:

Ahogy te bánsz a testeddel, úgy bánnak majd ők is a sajátjukkal. És ahogy te érsz hozzájuk, abból tanulják meg, milyen a szeretettel teli érintés. Adok 8 tippet, amit érdemes szem előtt tartanod:

Légy magaddal türelmes és megértő

Először is mutass jó példát. Figyelj arra, hogyan bánsz magaddal, amikor nehéz időket éltek. Amikor rossz dolgok történnek velem, és úgy érzem, összetör az élet súlya, sokszor csinálom a következőt: Megállok egy pillanatra, a kezemet a szívemre teszem, és azt mondom magamnak: “Igen, most nehéz időket élünk. De nincs semmi baj, drágám, a végén minden rendbe fog jönni.” Pont olyan gyengéden szólok magamhoz, ahogy a gyerekeimhez szoktam. Talán elsőre furcsán hangzik ez, de ha egyszer kipróbálod, érezni fogod a szavaid erejét. És a gyerekeidnek is sokkal jobbat tesz, ha ezt látják, mintha azt hallanák, hogy ostorozod magad.

A szelídség csodákra képes

Egy kemény világban a szelídség igazi csodafegyver, aminek átalakító ereje van. Egyszerre jelent erőt és gyengédséget. Ha szelídséggel közelítesz olyan helyzetekhez, amelyek keménységet kívánnának tőled, azzal a kapcsolatot támogatod. Hidd el, egy kis kedvességgel, lágyabb hangon sokkal többet elérsz, mint parancsolással. A szelíd közlés olyan a szorongó gyereknek, mintha bátorítólag a vállára tennéd a kezedet.

Vigyél több lágyságot az életedbe

Pár évvel ezelőtt a lágyságot választottam magamban az év szavának. Előtte túl kemény és szigorú voltam magamhoz. Amikor tükörbe néztem és megpillantottam az anyatestemet, csalódott és elégedetlen voltam, gyakran mormoltam valami durvaságot is. De onnantól, hogy a mottóm az enyhülés és a lágyság lett, elkezdtem magamhoz máshogy viszonyulni. Szép lassan megkegyelmeztem magamnak, és elkezdtem értékelni, majd egyre jobban szeretni a testemet, ami az életem legcsodálatosabb eseményeinek nyomait hordozza.

Lassíts!

Közhely, hogy rohanó világban élünk. Rengeteg a feladat, egyszerre kell sok mindent elintézni, több szerepben és szituációban helytállni, amitől felőrlődik és kiég az ember. Ha szeretnéd ezt elkerülni, próbálj kicsit lelassítani. Figyeld meg, hogyan reagál a tested a rohanó hétköznapokra. Érezd, mit élsz át, amikor pörget az adrenalin. Igyekezz fontossági sorrendet felállítani, készíts napirendet, és ne hajszold magad halálra. Tanulj meg tisztelettel bánni a testeddel, mert ha nem teszed, az egészséged látja majd kárát. Amikor elöntenek titeket a feladatok, mondd azt magadnak és a gyerekeidnek: “Minden rendben lesz, csak menjünk szép sorjában. Lassítsunk le egy kicsit és vegyünk egy mély levegőt.”

Tanítsd meg a gyerekeidet pihenni

Az állandó rohanás legtöbbször a pihenésünk rovására megy. Sokszor csak hajszoljuk magunkat ész nélkül, és megfeledkezünk arról, hogy a testünknek, az agyunknak nyugalomra is szüksége van. Ha azt akarod, hogy a gyereked jól bánjon a testével, akkor az egyik legfontosabb dolog, hogy tanítsd meg neki, hogyan kell pihenni. Csempéssz apró szüneteket a gyereked napirendjébe. Nézzetek fel az égre, és gyönyörködjetek a bárányfelhőkben, amíg a megállóban a buszra vártok. Amikor pedig hazajön az iskolából, kérd, hogy feküdjön le egy kicsit, hogy pár perc csenddel fel tudjon töltődni a szervezete. Tanítsd meg neki, hogy egy kis pihenés csodákat művel a szervezetével.

Ha esztek, akkor csak az evésre figyeljetek

Ha csak futtában kaptok be egy szendvicset, ha szól a tévé vacsoránál, azzal csak ártotok magatoknak. Egyetek mindig ülve, nyugodtan, figyeljetek az ízek harmóniájára, és rágjátok meg lassan, alaposan az ételt. Ha mindig rohanvást esztek, vagy másra figyeltek vacsora közben, azzal kikövezitek az utat a súlyproblémáknak. Tanítsd meg a gyerekeidet okosan, ésszel enni. Ha kiskorukban egészséges életmódra tanítod őket, akkor nem kell később majd életmódváltással bajlódniuk.

Érintsd meg őket szeretettel

Amikor reggelente iskolába viszem a gyerekeimet, jó látni a családok gyengéd búcsúzkodását. Ahogy a rohanó szülők megállnak egy pár pillanatra, hogy csak a gyerekeikre figyeljenek, és feltöltsék őket szeretetenergiával, az nagyon megkapó dolog. Amikor frusztrált és mérges vagy, nehéz szeretettel átölelni a gyerekeket, tudom, de ne feledd, ezek az ölelések mindennél fontosabbak. Ezt a biztonságot viszik tovább útravalóul, hogy megbirkózzanak a nap, s majd később a felnőtt élet kihívásaival. Ne sajnáld tőlük azt a két meghitt percet reggelente.

Mutasd ki, hogy büszke vagy rájuk!

A napi rohanásban nehéz arra koncentrálni, hogy minden feladatot elvégezz, és még a gyerekekre is elég figyelmet fordíts. Én mégis beiktatok mindig két fontos pillanatot a napjukba – amikor reggel elindulnak, és amikor délután megérkeznek. Ez a két perc nem szól másról, csak arról, hogy szeretettel rájuk nézek, mosolygok, hogy érezzék a büszke szeretetemet. Van, hogy nem is szólok semmit, máskor csak annyit mondok: “De jó, hogy megjöttél.” “Szeretlek, ugye tudod?”

Higgyétek el, ez a sok apró momentum csodákra képes. Ne vonjátok meg a szeretetet a gyerekeitektől, ha azt akarjátok, hogy testileg-lelkileg egészséges emberek legyenek. Hadd tanulják meg, hogyan kell szeretni magukat, hogy aztán kiegyensúlyozott felnőttként ők is okosan tudjanak majd szeretni másokat.

Forrás itt.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.