11 mondat, amivel jó irányba terelheted a gyereked életét

két kislány megöleli egymást

11 mondat, amivel jó irányba terelheted a gyereked életét

A szavak nyomot hagynak az ember lelkében. Fájdalmasakat, mindegy, hogy annak szánták-e, vagy sem. A szavainkat nem tudjuk visszavonni, különösen akkor nem, ha gyerekek vesznek körbe bennünket. De a szavak ennek az ellenkezőjére is képesek: buzdítanak, bátorítanak, építenek minket.

Bármikor leülhetünk a gyerekünkkel beszélgetni – rajtunk múlik. Ahogy az is hogy e közben milyen szavakkal, mondatokkal töltjük fel gyermekeink szeretet- és biztonságtartalékát – írta a papasmamasmagazin.hu.

1. Én mindig melletted leszek.

Magyarázd el a gyerekednek, hogy te mindig mellette leszel, akkor is, ha jót tesz, és még akkor is, ha rosszat. Tudnia kell, hogy rád akkor is számíthat, ha valami rossz dolgot tett, ha szabályt vétett. Ha ezt a biztonságot érzi, akkor mer majd – a fejlődését szolgáló, „kockázatos” – döntéseket meghozni.

2. Ez az! Megcsinálod!

Érezze a gyerek, hogy megbízol benne, ha új kihívások előtt áll. De azt is tudatosítsd benne, hogy nem baj, ha nem sikerül minden azonnal. Ha egy gyerek megérti, hogy a fejlődése egy hosszú folyamat, akkor mindjárt kitárul előtte a világ, keresni fogja az újabb kihívásokat, bátrabban fogja próbálgatni a szárnyait.

3. Megbízom benned.

Ha a gyermeked tudja, hogy megbízol benne, akkor nem fog becsapni. Miért is tenné? Minden emberi kapcsolat alapja a bizalom. Ezt pontosan érzi a gyerek is, és ha jól kommunikálod a belé vetett bizalmadat, akkor ő ennek megfelelően fog viselkedni.

4. Büszke vagyok rád, mert…

Ez a legszebb dicséret egy gyerek számára, amit a szüleitől, nagyszüleitől hallhat. Ez az, amire a lelke mélyén minden gyermek vágyik. Ez az a mondat, amit nem lehet elégszer elismételni.
De ne csak azt hajtogasd, hogy büszke vagy rá, hanem mondd el azt is, miért vagy rá büszke. Ezzel újra rámutatsz arra, hogy képes fejlődni, és jó morális iránytű is lehet későbbiekre.

5. Mi erről a véleményed?

Adj teret a gyereked véleményének! Engedd, hogy ő is elmondhassa valamiről a saját észrevételeit. Ezzel azt éred el, hogy maga is végig tudjon gondolni dolgokat, mérlegelni tudja, hogy mi történik körülötte, és az jó-e vagy sem.
Ezenkívül ez egy üzenet a gyerek számára, hogy igenis fontos neked az ő véleménye, komolyan veszed őt, figyelembe veszed az észrevételeit. Ezzel az egyszerű kérdéssel elképesztő módon növelheted az önbizalmát.

A felsorolás folytatása a a papasmamasmagazin.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.