A gyerek megbüntetése többet árt, mint használ

egy gyerek a széktámlára hajtja a fejét

A gyerek megbüntetése többet árt, mint használ

Hatékony hosszútávon, ha megbüntetjük a gyereket, mert nem úgy viselkedik, ahogy szeretnénk, ahogy elvárja tőle a környezet? Érünk el ezzel a módszerrel valójában valamit? Mutatjuk, milyen (nem kívánatos) dolgokat érünk el vele.

A büntetés a szülők végső, mondhatni kétségbeesett fegyvere, amikor „a szép szó” már nem hat. Vagy amikor elfogy az amúgy is csekélyke türelem. A büntetéssel azonban általában épp az ellenkező hatást lehet elérni. Vagy éppen még rosszabbat is – írta a famiily.hu szerzője, ebből idézünk.

Miért ne büntessünk?

A büntetés hatására jobb, szófogadóbb gyerekben reménykedünk, ám rengeteg nemkívánatos mellékhatással jár. Látszólag engedelmeskedő(bb) lehet a gyerek, de valójában nem válik azzá, csupán csak felületesen. A tőle elvárt módon tehát nem azért fog viselkedni, mert tudja, hogy az a helyes, hanem azért, hogy elkerüljön valamit (a büntetést – megvonást, eltiltást, kedvenc játék elvételét, stb.), vagy pont azért, hogy megússza a büntetést (tévézhet, tabletezhet, átmehet a barátjához). Félelemből. Saját személyiségét tehát háttérbe szorítja, akárcsak saját indíttatásait.

Mik a büntetés hatásai a gyerekre nézve?

  • gátolja az erkölcsi fejlődést, mivel nem a helyes viselkedésre tanít, hanem arra, hogyan legyen leleményesebb és ússza meg a csínytevést büntetés nélkül
  • növeli a kiszolgáltatottság érzését
  • csökkenti az önértékelést
  • durva, agresszív viselkedésre nevel
  • eltávolodik büntetőjétől, mert úgy érzi, nem számíthat rá
  • tanulási nehézségeket okoz, ami hatással lesz a későbbi iskolai eredményeire
  • szorongást vált ki
  • rontja a rugalmas reagálási és a döntéshozó képességeket
  • káros hatással van az immunrendszerre
  • nehezíti a szociális beilleszkedést

A teljes cikk a famiily.hu oldalon olvasható, ide kattintva.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.