Ádéhádést csinálunk a gyerekekből

Ádéhádést csinálunk a gyerekekből

Mindannyiunk rettegett jelensége a túlmozgásos, figyelmetlen, lenyugtathatatlan, örökmozgó, rossz gyerek. (ADHD, már a kicsik is így azonosítják magukat, egymást.) Akivel semmire sem megyünk, nincs rá időnk, nincs rá energiánk, a fejünkre nőnek és kudarc a felnőttek számára.

Nehezen emészthető. Régen is voltak nehezen kezelhető gyerekek, akiket nem lehetett lenyugtatni, akik mindig vibráltak, sokszor voltak láb alatt. De mintha mára megnövekedett volna a hiperaktív gyerekeink száma – írta a szulo2pont0.hu. Nem csak a környezetüknek, nekik is igen nehéz szembenézni a mindennapokkal. Az állandó pezsgéssel, a túlpörgéssel, az „ájulással”, a rosszallással. Vannak, akik így születtek. Hogy pontosan miért és mitől, nehéz megmondani a pontos okát. Lehet a születés közbeni oxigénhiány, nehéz terhesség, a magzati korban elszenvedett károsodás, de lehet sejt szintű probléma is. De egész életükben hurcolják magukkal a nehézségüket. Terápiával, gondos odafigyeléssel el tudnak sajátítani olyan technikákat, amelyekkel átvészelhetik a nehezebb helyzeteket. Gyógyszerrel, kezeléssel javítható, megkönnyíthető számukra az élet.

És vannak akikről mi tehetünk

Mi, felnőttek tesszük élhetetlenné számukra az életet. És saját magunk számára is. Ők azok, akik tüneti hiperaktivitással bírnak. Valamilyen kiváltó oka van annak, hogy nehezen kezelhetők, hogy figyelemzavarosak, hogy túlmozgásosak. Velük könnyebb a dolgunk, annyiban, hogy náluk ezek a tünetek megszüntethetők. Kitartó és fáradságos nyomozó munka folytán utánajárhatunk, mi az, amit meg kell szüntetnünk ahhoz, hogy le tudjanak nyugodni. És ehhez nekünk, a körülöttük élő felnőtteknek kell önvizsgálatot tartanunk, alaposan szemügyre vennünk mi az, ami túl sok annak a kisgyereknek.

Hosszú, keserves próbálkozások

Megállapítani nem könnyű, hogy mi vezet ehhez a tünethez. Kínzó és fájdalmas és hosszú próbálkozások sora, mire eltaláljuk, mitől nehéz a család élete. Mert ha egyértelmű és simán szembeötlő lenne, akkor persze valószínűleg nem csinálnánk. De általában nem az. Az is lehet, hogy a család többi gyereke nem is reagál ugyanarra a jelenségre ugyanolyan erősen. És ez együtt jár egy jókora önkritikával is. Képesek vagyunk-e magunkra, az életünkre olyan szemmel ránézni, miben kell változnunk ahhoz, hogy könnyebb legyen a gyermekünknek? Hiszen mindazt, amit eddig tettünk, csupa jóindulatból és szeretetből tettünk, engedtünk vagy adtunk meg.

Ha valaki mégis rászánja magát, hogy szembenéz magával, akkor sok konfliktusra számíthat a családtagjaival, a párjával, az érintett gyerekével. Mert egy sor olyan dologhoz kell hozzányúlni, ami szervesen, erősen, régóta beépült a család életébe.

Mennyi képernyőtől pörög be a gyerek?

Hogy a legegyértelműbbel kezdjük, beszéljünk a képernyőről. Mikor, mennyit és mit? De meghatározni sem kell. Mert lehet az, ami másnak meg se kottyan valakinek olyan dózis, amitől pörög, mint a ringlispil. Szóval drasztikusan kevesebb, csaknem semennyi tv, telo, gép. Persze lehet fokozatosan elvenni, mondjuk úgy, hogy korlátozzuk a tartalmat. Mert egészen megdöbbentő, hogy mennyi nem kívánt tartalommal kerülnek szembe a gyerekeink és ne csak a legdurvább horrorra és pornóra gondoljatok. Hanem a reklámokban, videoklipekben, ártatlannak vélt paródiákban megjelenő szexuális tartalom, szexizmus, anyagiasság, pénzéhség, divat, márka, szépségideálok, a rájuk dőlő felnőtt világ az, amihez elkezdenek viszonyulni és ez önmagában rendkívül megterhelő. Most mondhatjuk azt, hogy de hiszem ez a világ, nem nevelhetjük őket burokban, hát nem fogjuk! Épp eleget találkoznak majd ezzel az utcán, a boltban, az életükben. Nem kell külön csatornákon ezt nézniük!

Mi segíti az esti megnyugvást? Miért kell még több mozgás – és milyen kell? A teljes cikk a szulo2pont0.hu oldalon olvasható.