Az agykutató szerint ez kell leginkább a gyerekek fejlődéséhez

kukucskáló gyerek

Az agykutató szerint ez kell leginkább a gyerekek fejlődéséhez

A mai kisgyerekes szülők gyakran elkövetnek egy komoly hibát, ezáltal a gyerekek nem a saját fejlődési ütemükben és természetes módon fejlődnek – mindebből pedig hamarosan gondok lesznek…

Az utóbbi években drasztikusan visszaesett a gyerekek szabadideje, ami miatt számos hazai és külföldi szakértő is megkongatta már a vészharangokat, csak úgy, mint Gerlad Hüther német agykutató.

A szabadjáték hiánya veszélyezteti a gyerekek megfelelő agyi fejlődését. Szakértők szerint, csak az elmúlt 20 évben több mint heti 12 óra szabadidőt “veszítettek el” a gyerekek – írta a papasmamasmagazin.hu.

Hogy mennyire komolyan kellene vennünk a témát, azt az amerikai gyermekorvos szaktekintélyekből álló American Academy of Pediatrics is megerősíti: a szabad játék hiánya ugyanis a gyermeki fejlődés alapjait veszélyezteti.

Gerald Günther német agykutató erről a reális veszélyről írt könyvet, amellyel célja, hogy rávilágítson: a szabad játéknak újra a mindennapok részévé kell válnia.

Az agyi hálózat nem fejlesztéssel épül ki, hanem játékkal

Az idegpályák kiépüléséhez katekolaminok, a kellemes érzet kialakításában fontos szerepet játszó, az agy által termelt, belső eredetű (endogén) opiátok és más peptidek szükségesek – ezek fejtik ki a növekedés stimuláló hatást a neurológiai hálózat kiépülésére. Szabad játék során ezek a jelátvivőanyagok az agyi hálózat kiépüléséről folyamatosan gondoskodnak.

Az agyi idegkapcsolatok nem tanulással vagy fejlesztéssel épülnek ki, hanem a szabad játékkal.

– Ha azt szeretnénk, hogy az agyi kapacitás a lehető legjobban stabilizálódjon, hogy gyermekeink tehetsége megfelelő módon kibontakozhasson, muszáj őket játszani engedni, és számukra annyi lehetőséget biztosítani a szabad játékra, amennyit csak lehet – figyelmeztet a tudós.

A túl sok különóra lefékezi a gyerek fejlődést

– Amikor arra kérjük a gyereket, hogy tegyen meg valamit, vagy arra, hogy fókuszálja a figyelmét valamire, akkor pont ezekhez a kiépült agyi pályákra épít, és nem tudja tudásának és lehetőségeinek teljes spektrumát kiaknázni, ami az agyi hálózat instabil kiépülése miatt van – teszi hozzá a szakember.

A gyereket a túl sok különóra leterheli, legyen szó fociról vagy balettről, mert még ezek a szabad foglalkozások is szabálykövetéssel és kötelezettségekkel, tehát szellemi megterheléssel járnak.

– Agykutatásokból tudjuk, hogy a teljesen szabad és céltalan játék az, ami fejleszt, amikor a gyerek játék közben hosszú ideig elmerül, és teljesen feloldódik benne – mondja Hüther.

A cikk folytatása a papasmamasmagazin.hu oldalon olvasható.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.