Egy asszony, aki nyitott ajtónál tanított …– irányelvek, módszer Winkler Mártától

Egy asszony, aki nyitott ajtónál tanított …– irányelvek, módszer Winkler Mártától

Nemrég láttam egy érdekes riportot; Veiszer Alinda műsorában, az interjúalany Winkler Márta néni, a Kincskereső Iskola megalapítója volt. Mostanában sok szó esik a közoktatásban már régóta esedékes szemléletváltásról, és egyre többet találkozhatunk a kifejezéssel: élménypedagógia. Nehéz elhinni, de mégis így van: az irányelvek, a módszer – ha ugyan ezt annak lehet nevezni, mert úgy gondolom, itt többről van szó – már több évtizede létezik, úttörője pedig nem más, mint Winkler Márta. Olyan időszakban lett ő pedagógiai úttörő, amikor az őszinte véleménynyilvánítás tilos volt, de ő kitartott amellett, hogy gondolkodó, kritikus, vitatkozni képes embereket neveljen. Annak ellenére kísérletezett, hogy óráira – nem ritkán – 4 szakfelügyelő jött ellenőrizni.

Indulás

1980-at írunk. Az Iskolapélda című dokumentumfilm fekete-fehér filmkockáin látszólag rendszertelenül összetolt padok, álló, ülő, könyökölő, magyarázó gyerekek, akik egy matematikapéldára keresik a megoldást. Egyszerűnek tűnő matek feladvány, de mégis elgondolkodtató. A választ boncolgatják egymás szavába vágva, lelkesen gesztikulálva, szabadon.  Gondolkodnak, érvelnek. Gondolkodásra ösztönözve, saját vérmérsékletük szerint, örömmel igyekeznek a jó választ megadni. A tanítónéni – Winkler Márta néni  –  közöttük áll, és figyelemmel hallgatja őket, minden játékot, minden egyes foglalkozást a gyerekekhez formál. Az óra kissé kaotikusnak tűnik még számomra is, de nem ez a lényeg, hanem a végeredmény.

Kulcsszó: az öröm.

Márta néni mozgékony gyerek volt, 4 testvérével szeretetteljes közegben nőtt fel, és elmondása szerint nagyon szorongó kislány volt. Nagyon szeretett játszani, és bizony nem nagyon bírta a helyhez kötött, gyerektől idegen tanulási módot. Érezte, tudta, valamit másképpen kell csinálni.

Korábban, mint bárki a korosztályából, megteremtette azt, amit ma úgy nevezünk: élménypedagógia.

Extrémitás vagy csak más?

Az interjúból kiderül, hogy Márta néni extrém skatulyában volt sokáig, de az ELTE hallgatói közül is sokan mennek már hozzá, és tanulják azokat az eljárásokat és módszereket, amiket alkalmazott. Óriási tapasztalat, nagy tudás birtokában van, közoktatásunkat meghatározó szakembereink közül azonban mégsem kereste meg őt eddig senki.

A mindennapok gyakorlatához szokott ember akkor is – és hozzá teszem: most is – idegenkedve nézi azt a szemléletet, amit Márta néni képvisel. Az óráin a gyerekek felállnak, odamennek a táblához különösebb előjelzés nélkül, némelykor egymás szavába vágnak… és játszanak. Miközben ezt teszik, ott áll Márta néni, és szelíden irányítja őket.

„Azok a gyerekek, akik játszva tanulnak, érdeklődnek, öntudatossá válnak, észreveszik a hibákat, nem tűrik az elnyomást, nem tűrik a diktatúrát. Manapság sem szeretik a felnőttek, ha egy gyerek nyíltan véleményt mond, igyekszik jól látni. A szülők megijednek, hogy mi lesz velük, ha a gyerekek nyíltan ki merik mondani a gondolataikat. A játékosan tanulás minden korosztályban, de különösen kisiskolás korban hihetetlenül fontos, mert mindannyiunknak nagy szükségünk van arra, hogy felnőhessen a gondolkodó ember” – derült ki Márta néni gondolataiból.

Ehhez hozzá tenni többet nem is lehet. A rendszerváltás előtt ez valóban főbenjáró vétek lehetett. Ám nekem úgy tűnik, hogy az oktatásban még nem történt rendszerváltás, legalábbis még nem olyan mértékben, hogy érezhető legyen…

Tablet – a jövő oktatási eszköze?

Szóba kerültek az informatikai eszközök is.

Az oktatásfejlesztés részét képezi az is –( eltekintve attól, hogy némelyik iskola az alap fenntarthatóságához nem kap megfelelő eszközöket, ellátmányt – szerző) – , hogy  az oktatásban ma már milliókat költenek arra, hogy tableteket juttatnak el a gyerekek kezébe, hogy azok segítségével kiszűrjék, mi a „hiba”  – fejtegette Márta néni.

„A korai időszakban (– tehát kisiskolás korban, konkrétabban én ezalatt a 9-10 éves korig terjedő időszakot értem –  szerző) meg kell őrizni a kisgyerek érdeklődését, kíváncsiságát. Ha a kicsi 3 éves korban megtanulja, melyik gombot kell megnyomni, akkor nem fog keresni, kutatni. Ebben az időszakban még szükség van arra, hogy a fantáziáját rajzok, játékok, mesék formájában teljesítse ki, mert így kerül kreativitása csúcsára” – gongatta meg a vészharangot a tapasztalt pedagógus.

Meglátásom szerint fontosak az informatikai eszközök, hiszen haladni kell és lehet is a korral. Nem tiltani kell a használatukat, hiszen ezek az elektromos kütyük nem ördögtől való dolgok, mindössze meg kell tanulni a hogyant, mikort és a meddiget. És aztán jöhet az is, amikor azt kell megtanulni, hol, és hogyan keressenek. Ám a „mikoron” nagy a hangsúly.

Az alapok

Az interjúból világosan kiderül, hogy az általános iskola kezdeti időszakában védeni kell az ún. alapok elsajátítására szánt időt. A kellő rögzítéshez, a nyugodt begyakorláshoz, a mesékre, a játékos tanulásra szánt heteket, hónapokat… és igen, éveket! Magyarán: a lóverseny szemlélettel, egyáltalán a „rohanjunk, mert nem végzünk az anyaggal!” fóbiának ideje búcsút inteni!

„A családnak is nagy szerepe van a megfelelő minta elsajátításban” – boncolgatta Márta néni.  – Ha megvan a mintaszerű, ritmikusan ismétlődő időbeosztása a pihenésnek, a játéknak, a tanulásnak, az evésnek (!), akkor ezt a mintát fogja a gyerek is követni egész életében.”

És itt álljunk meg, mert nem mindenki tudja, ez miért olyan fontos. Testünk, és környezetünk is ritmus szerint működik, gondoljunk csak az évszakok váltakozására, a nappal és az éjszaka ritmusára, a szívünk egyenletes lüktetésére…!

„Ha pl. kisállatot kér a gyermek, akkor annak az etetése, tisztán tartása, sétáltatása mindenkor legyen az ő felelőssége (tapasztalata)” – derült ki Márta néni szavaiból.

Magam is tudom, sokszor nehéz betartani, de ha a család lehetőséget ad a „dolgok” kipróbálására, akkor következik a megtapasztalás, ami az egyik legfontosabb tényező a tanulási folyamatban. Ilyenkor minden következménnyel együtt vállalja a gyerek ezt a tapasztalatot! Ha gyermekünk ki akarja magát próbálni valamely ismeretlen területen, akkor ismertetni kell vele annak az esetleges velejáróját, következményeit, és ha kitart elhatározása mellett, akkor hagyni kell.

Személyiség

„Minden szakmának, minden hivatásnak megvan a maga tudnivalója, tartozéka. Fontos azonban, hogy megmaradjon a tanulás szeretete, hogy a személyiségünket is fejlesszük akár élethosszig. A hivatástudat elengedhetetlenül fontos az életcél megvalósításához, önmagunk kiteljesítéséhez, mert mi, pedagógusok kulcsszerepet töltünk be abban, hogy milyen lesz a jövő nemzedéke” – ezekkel  szavakkal fejezte be mondandóját Márta néni.

Tudom, néha vargabetűkkel tarkítjuk ezt az életutat.  És minden vargabetű alkalmas arra, hogy emberismeretet tanuljunk, másokban meglássuk saját magunkat, hogy utána tudjunk változtatni, ha kell, és általában… kell. Másoktól tanulni kell és lehet.

Ez teszi az utunkat annyira széppé, és izgalmassá.

Szerző: Tihanyi Rita, pedagógus, gyermekagykontroll oktató

Az filmes interjú itt érhető el.