Essen csak le az a gyerek!

Essen csak le az a gyerek!

Ahhoz, hogy megvédjük gyermekeinket, hagyni kell őket kockázatosan játszani, és időnként pórul járni – így foglalható össze annak a Nyugat-Európában egyre terjedő népszerűségű gyermekpszichológiai elméletrendszernek a lényege, amely az eddig megkérdőjelezhetetlennek tartott, túlféltésben gyökerező korszellemnek kíván véget vetni. Kérdés azonban, hogy megéri-e a kicsit veszélyes játékok, sérülések kockázata azt, hogy a gyerek ügyessége, veszélyfelismerő képessége esetleg fejlődik.

Manapság csak úgy lehet játszóteret építeni, ha minden felületet kipárnáznak, minden élt lekerekítenek, és egyik mászóka magassága sem haladja meg a hiperbiztonságosnak ítélt szintet. Ennek ellenére rendszeresek a játszótéri balesetekkel kapcsolatos hírek, amelyek az aggódó szülőket még jobban meggyőzik arról, hogy a játék veszélyes – írta az Index. Az önkormányzatok attól való félelmükben, hogy a szülők beperlik őket gyerekeik sérülései miatt, esetenként

inkább felszámolják a régi, veszélyesnek bélyegzett játszótereket.

Miközben ezzel talán megúszunk néhány horzsolást, esetleg egy-két törött kart is, hosszú távon félő, hogy olyan generációt nevelünk ki, amely úgy fog először találkozni valós, immár az életét fenyegető veszélyhelyzettel, hogy gyerekkorában sosem volt alkalma megtapasztalni a mérsékelt komolyságú kockázatokat, vallja Ellen Sandseter, a norvég Maude Királyné Egyetem gyerekpszichológusa, a kockázatos játékot favorizáló pszichológiai iskola központi alakja.

Csalogató tűz és víz

A félelemről sokan azt gondolják, hogy rossz, de ez csak a túlzott, hosszan tartó félelemre igaz. A normális mértékű félelem fontos evolúciós vívmány, ami a veszélyhelyzetek felismerését és elkerülését szolgálja. Ez indokolja azt, hogy a legtöbb ember, és különösképpen a gyerekek egyenesen keresik a veszélyt, és ezáltal a korlátozott mértékű félelmet.

Ez a játék felszabadult örömérzetével ötvözve jóleső borzongást okoz náluk – és szívrohamot a szüleiknél.

Ebben gyökerezik az, hogy a legtöbb gyerek nehezen tud ellenállni a veszélyes(nek látszó) játékoknak. Úgy tűnik, hogy szinte mindegy, miről is szól konkrétan a játék,  az a lényeg, hogy a testi épség kockáztatásával járjon. Tehát nem egyszerűen arról van szó, hogy a kis és nagyobb gyerekek nem képesek felmérni tevékenységük kockázatait, és ha tudnák, hogy veszélyes, amit csinálnak, akkor elkerülnék azt, hanem aktívan keresik a bajt. Minthogy

e viselkedés már az egészen kicsikre is jellemző, még csak tudatosságról sem beszélhetünk, sokkal valószínűbb, hogy itt öröklött, evolúciós késztetéssel állunk szemben.

Abból is sejthető, hogy csak a veszély a lényeg, a játék jellege másodlagos, hogy Sandseter legalább hatféle kockázatforrást azonosított, amelyek mindegyike vonzza a gyerekek (és a fiatal lelkületű felnőttek) többségét. A leggyakoribbak ezek közül

  • a nagy magasságok: fák, mászókák, oszlopok, és minden, ami kimagaslik környezetéből, és fizikailag lehetséges rá felmászni.
  • Aztán ott van a sebesség, legyen az szánkó, hinta vagy motor;
  • illetve a felnőttes, éppen ezért veszélyes szerszámok használata.
  • Függetlenül a tradícióktól, minden kultúrában szeretnek a gyerekek sérülésveszélyes eszközöket megfogni, használni, legyen az kés, motoros fűrész vagy mérgezett nyíl.
  • De ugyanilyen vonzók a veszélyes elemek, így a tűz és a mély víz,
  • és az eltévedés, elveszés kockázatával járó játékok, például a bújócska ismeretlen környezetben.

Miért kell a veszélyes helyzet?

Az állatoknál (és ebből feltételezhetően az embernél is) a kockázatos játéknak egyértelmű előnyei vannak. Amikor egy kísérletben meggátolták, hogy a fiatal patkányok játsszanak (miközben minden egyéb tevékenységüket akadály nélkül folytathatták), felnőve sok tekintetben is abnormálissá vált a viselkedésük. Új környezetbe kerülve szó szerint lebénította őket a félelem, nem voltak képesek kezelni a stresszt, máskor pedig indokolatlanul agresszívvá váltak.

A játéknak tehát fontos szerepe van a félelem és a harag szabályozásában. Miközben módjával veszélybe sodorják magukat, kontrollált dózisban adagolják maguknak a félelmet, miközben megtanulják felismerni azokat a helyzeteket, amelyek valóban jelentős kellemetlenséggel járnak.

Amikor néhány évvel később már arról kell dönteniük, hogy jó ötlet-e egy szakadék felett egyensúlyozni, eszükbe juthat, hogy milyen volt, amikor a játszótéri rakétáról estek le (nem jó). Persze – vethetik közbe – minden hülye rájöhet erre magától, anélkül is, hogy eltörte volna a kezét a rozsdás csövek között. A pszichológusok szerint azonban itt a tudatos faktoroknak kevés szerepük van, mert túl gyorsan követik egymást az események. Ezért a veszélyhelyzetek legtöbbjének elkerülésében személyes, testi tapasztalatokban gyökerező zsigeri élményekre van szükség. Ezt pedig nem lehet elsajátítani elméleti oktatással.

Hiába tűnhet ez az okfejtés logikusnak,

az egész világra jellemző trend szerint a szülők egyre jobban eltiltják gyermekeiket a kockázatos játéktól.

Peter Gray, a Boston College pszichológus professzora egyik tanulmányában kimutatta, hogy az elmúlt ötven évben meredeken (vagyis többszörösére) emelkedett az Egyesült Államokban a gyerekeknél diagnosztizált szorongás, depresszió és öngyilkossági késztetés. Ő mindezt a szabadban való játék visszaszorulásával hozza összefüggésbe, ugyanakkor persze az ok-okozati összefüggésre lehetetlenség bizonyítékot találni.

A maguk választotta játék

A konklúzió szerint a társadalom azáltal, hogy a gyerekeket a legkisebb szellőtől is meg akarja óvni, maga keveri őket a fizikai és lelki sérülések egyre komolyabb veszélyébe. A kockázatos játék evolúciós célja éppen a gyerekek ellenálló képességének erősítése. Emellett pedig remek szórakozástól is megfosztjuk őket.

Sokan hoznák fel mindezek ellen azt, hogy a gyerek nem képes felmérni a veszély valós mértékét. A kutatók azonban ezzel sem értenek egyet, szerintük a gyerekek sokkal jobban tisztában vannak saját fizikai képességeikkel, mint azt a felnőttek hiszik róluk.

Nagy különbség van a gyerek között abban, hogy mit vállalnak be és mit nem, és ez meglepően jól illeszkedik valós testi képességeikhez.

Éppen ezért az lehet számukra traumatikus élmény, amikor például az iskolai tornaórán kötelezővé tett kötélmászás alkalmával olyasmire kényszerítik őket, amelyre saját megítélésük szerint még nem készültek fel, és ezért szívük szerint elkerülnék. Erre utal az is, hogy a gyerekek sokkal gyakrabban szenvednek súlyos sérüléseket a felnőttel által irányított sportokban, mint a saját maguk kiválasztotta játék során.

A teljes cikk az Index oldalán olvasható, ide kattintva.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.