Ki az úr a háznál?

Ki az úr a háznál?

Míg a szülők többsége szeret, vezetői szerepre nem képes; mi több, saját kommunikációs mintáikkal, reakcióikkal többnyire ők maguk adják át a hatalmat gyermekük kezébe. Ilyenkor megbomlik a családi erőegyensúly.

Ki az úr a háznál? Ez a címe annak a könyvnek, amit egy kedves ismerősöm ajánlott nemrég a figyelmembe (aki nem mellesleg három gyermek édesanyja, ráadásul a hivatása kapcsán is nap mint nap kisgyermekekkel foglalkozik) – kezdte írását a lelkizona.blog.hu szerzője. Valószínűleg feltűnt neki, amit már én is sejtek egy ideje: nevezetesen, hogy családunk legkisebb tagja (akinek a tojáshéj – persze csak egy pelus formájában, de azért – még bőven a fenekén van) a kelleténél nagyobb „hatalommal” bír, és ez az állapot – a nyilvánvaló jelekből ítélve – nem jó se neki, se nekünk, szülőknek.

A családi erőegyensúly megbomlása

Bevallom, kissé kétkedve vettem kezembe a könyvet, amely gyakorlati megoldásokat és stratégiákat ígér a nyafogó, hisztiző, követelőző gyerekek által előidézett „nehéz helyzetek” kezelésére, legyen szó pl. az étkezésről, altatásról, a szobatisztaságra nevelésről vagy akár a reggeli iskolába indulásról, esetleg egy közös vásárlásról.

A szerző 15 éves gyermekpszichológusi magánpraxisa alapján úgy látja, hogy a gyermekeknél egyre gyakrabban megfigyelhető – a rakoncátlanságtól kezdve egészen a szorongásig terjedő – „tünetek” összefüggésben állnak azzal, hogy a szülők mennyi hatalmat engednek át nekik. A családi erőviszonyok felborulását egyfajta „járványnak” tekinti, amit a napjainkban jellemző nevelési kultúrával hoz összefüggésbe: ma inkább a gyerek lelkére beszélünk, tekintettel vagyunk az érzésire, és „önbecsülését a lehető legmagasabb polcra helyezzük”. Ezzel a szerző szerint nincs is semmi baj mindaddig, amíg a szülők nemcsak elfogadják, hanem meg is tudják valósítani azt, hogy a megfelelő vezetés éppúgy lényeges alappillére a sikeres nevelésnek, mint a szeretet. A szerző gyakorlati tapasztalatai alapján azonban azon a véleményen van, hogy míg a szülők többsége szeret, vezetői szerepre nem képes; mi több, saját kommunikációs mintáikkal, reakcióikkal többnyire ők maguk adják át a hatalmat gyermekük kezébe.

Felkészülés a „létra” megmászására

A kisgyerekek ellenkezésének „kezelésére” a könyv egy ötfokú cselekvési tervet vázol fel (az ún. létrát), amelynek az egyes fokaira vonatkozóan konkrét cselekvési és kommunikációs javaslatokat is megfogalmaz.

A létra a szerző szerint nemcsak egy fegyelmező stratégia: „segíti az egészségesebb, biztonságosabb szülő-gyerek kapcsolat létrejöttét. Oda helyezi a gyereket, ahová ő maga is kívánkozik – a fejlődését elősegítő, okos, értő szülői vezetés biztos menedékébe.” A gyermek így meggyőződhet arról, hogy a szülő képes megfelelően bánni vele, ami megnyugtatja, és ezzel együtt megnő önbizalma, önuralma (ráadásul még derűsebb is lesz). A létra első fokán  elhangzó felszólítás csupán egy barátságos együttműködési ajánlat, míg utolsó, ötödik fokán – a dühöngő gyerek lecsillapítására – a szoros szülői ölelés áll (ami akár 20 percig is eltarthat).

Ez utóbbi kapcsán igen tanulságos, ahogyan a szerző fogalmaz: „A gyereknek éppen akkor van leginkább szüksége a szülőre, amikor a legfelháborítóbban viselkedik, és a szülő legszívesebben faképnél hagyná. Talán észre sem veszi az ember, de azzal, hogy kihátrál, hagyja vergődni, csapkodni a gyereket, tulajdonképpen ezt mondja neki: Nem tudok segíteni rajtad; meghaladja az erőmet. Magadra hagylak. Ilyenkor joggal érezheti magát a gyerek elveszettnek, hiszen nem túl valószínű, hogy az érzelmi káoszban valahogy rátalál az önuralom, az önszabályozás képességére, és magától kilábal az őrjöngő állapotból”.

Nincs “mellékhatás”

A szerző tapasztalatai szerint a gyermekek a létra „megmászása” közben sem haragot, sem sértődést nem fognak elraktározni magukban, mivel nem egy fenyegető vagy büntetőeszközről van szó – a létra célja ugyanis a tanítással, irányítással, korrekcióval járó fegyelmezés, amely figyelembe veszi a tisztelet és a támogatás szempontjait is.

A gyakorlati tapasztalatok és visszajelzések szerint már a létra két-háromszori „megmászása” után javul a helyzet; ehhez azonban szükséges, hogy mindkét szülő eltökélt legyen és – ha egyszer már elindultak a létrán a gyermekükkel – ne térjenek vissza a régi cselekvési sémákhoz és „szövegkönyvekhez”. A szerző szerint lényeges szempont az is, hogy sikerül-e mindvégig ingerültségtől és haragtól mentes hangnemet használni (a goromba és méltatlan bánásmódtól ugyanis csak még inkább nyugtalanok és kezelhetetlenek lesznek a gyerekek); a komoly, nem bántó, tárgyilagos hangnem a leginkább célravezető. A létra előnye, hogy „hordozható”, vagyis akár tömegközlekedési eszközön, áruházban, étteremben stb. is „bevethető”.

Az írásból idéztünk, a teljes szöveg (miért törekednek a gyerekek a hatalomra; hatékony fegyelmezés – büntetés vagy tanítás) elolvasható a lelkizona.blog.hu oldalon.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.