agresszió Tag


Sajnos a mai rohanó világban, ahol igen nagy szerepe van a médiának, egyre több az agresszió is a gyermekekben. A

Elgondolkodtunk már azon, hogy miért van az, hogy szinte mindegyik gyerekre másként hat a számítógép? Van, akit „beindít” és van,

Tényleg azt gondoljuk, hogy létezik megbékélés a harag átélése nélkül? Vajon a passzív vagy verbális agresszió miért nem számít olyan

Az agresszív gyereket nagyon nehéz jól kezelni. Dühöngés közben nem ér el hozzá az intő szó. Ha egyáltalán szóhoz jutunk

Gyermekkori depresszió – ilyen is van? Egy gyermek hogyan és miért lenne depressziós? Sokáig így gondolkodott a szakma is, de

Az erőszakos műsorok nézése növeli az agresszív viselkedést, hiszen a gyerekek azt tanulják meg, hogy az erőszak alkalmazása elfogadható módja

Ahhoz, hogy megvédjük gyermekeinket, hagyni kell őket kockázatosan játszani, és időnként pórul járni - így foglalható össze annak a Nyugat-Európában

A kecskeméti Piarista Iskolában egy éve coachok dolgoznak a gyerekekkel. Az iskola vezetése így próbálja kezelni a figyelemzavart, a tanulási

Dr. Gyurkó Szilvia ezúttal a gyermekvédelem egy sikertörténetével jelentkezett, érdemes elolvasni, mert nagyon tanulságos. Azt írta, természetesen keserédes ügyek ezek,

Minden gyermek agresszív. Igen. Jól olvassa, de mielőtt bezárná a cikket és azt mondaná, hogy "ez a nő megőrült és

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.