Düh? Harag? Agresszió? … MENTES ÉLET?

Düh? Harag? Agresszió? … MENTES ÉLET?

Tényleg azt gondoljuk, hogy létezik megbékélés a harag átélése nélkül? Vajon a passzív vagy verbális agresszió miért nem számít olyan sok helyen bántalmazásnak? Mit kezdhetünk a dühünkkel akkor, amikor legszívesebben „világgá mennénk tőle”? Egy „kiskanál vízben…” életérzés előbb-utóbb minden szülőnél megérkezik, de serdülőkorban mindenképp számíthatunk rá. Na de miért? Vajon miért írja a Biblia azt, hogy haragudjatok, de ne vétkezzetek?

2020. február 6-án 18 órától Polus Enikő mentálhigiénés szakember tart előadást Düh, harag, agresszió kezelése gyermekkorban Miért? Hogyan? címmel a Villányi úti Konferenciaközpontban. Részletek itt találhatóak: https://www.facebook.com/events/2594876004129173/

 

Bizonyos érzelmek zsákutcába kerültek – titkos és vállalt düh, harag, agresszió

labda, mérges fejjelMa a „minden mentes” tanok életét éljük. Hiszen ha valami „mentes”, akkor az a csak „jó,  és hasznos lehet” érzetét kelti az emberekben. Ezt vallják a trendek, brandek, egyes motivátorok! Így aztán megszülettek a valódi értékmentes érzelmek és lelki életek is!!!

Épp ezért tartom ezt a témát fontosnak. Fontos, hogy merjünk erről is őszintén, nyíltan, szókimondóan közösen gondolkodni, mert túl sok gondot okozott az emberek, családok és gyerekek életében, aminek súlyos következményei lettek.

Kimondatlan haragok, elfojtott dühök, titkos és vállalt agressziók. Ha bizonyos rossz dolgokat meg szeretnénk előzni, akkor az az út csak önmagunkon keresztül vezethet.

A „mentes életmód” helyett arra kell törekednünk, hogy mi az, ami „menthető érzelem, érték és életmód”!

Nemcsak értékeket kell ma mentenünk, hanem valós, jól fejlett érzelmeket is! Miért? Mert a „droidos akceleráció” automatikusan elkezdte leépíteni, kiiktatni, lehasítani az emberről a valós érzelmeket, így sok érzelem zsákutcába került.

A fejlesztés vezet ki a labirintusból és segít az agresszió ellen

Érzelmi káosz van, amelyben természetes, hogy az ember egyedül nem tud eligazodni, hiszen arra vagyunk teremtve, hogy egymástól ilyenkor segítséget kérjünk. Ma viszont már szükséges a professzionális segítség ahhoz, hogy mielőbb kikerüljünk az érzelmileg összekuszált haragos, dühös labirintusainkból.

Hogy zajlik-e háború? Sajnos igen, sok helyen. Örülök, hogy mi alapvetően békében élhetünk, ezt is meg kell érezzük ahhoz, hogy megelégedettség érzése is keltődjön bennünk, a megnyugvás érzetéhez ez szükséges. Ám ez nem jelenti azt, hogy hátradőlhetünk, mert „nyugi van”, hiszen mindenkinek tenni kell nap mint nap azért, hogy ezt megőrizzük. De sajnos azt látom, hogy

hatalmas érzelmi háború zajlik a mindennapokban az emberek és a családok életében, ami kihatással van a gyermekeinkre is.

Azt is tapasztalom, hogy aki fejleszti magát, nagyon szépen megbirkózik mindennel, ami miatt képes minőségi lelki életet is élni. De a gyermekeink alacsonyabb toleranciaképessége most fejlődhetne „jobban terhelhető” állapottá, így ehhez az előadásban praktikus javaslatokat is hozok.

Lehet, hogy a jóléti társadalmakban azt gondoljuk, hogy „ezeknek a mai gyerekeknek könnyű…”; „mi bajuk lehet…”; „megvan mindenük…”; „semmi okuk arra, hogy dühösek legyenek…”.

Nem így van.

A sok családi érzelmi teher miatt sok düh, harag, agresszió termelődött a gyerekekben,

így egy kicsivel dühösebb és „gyorsan átlépik a határokat” társadalom nevelkedett fel. Ez nem jelenti azt, hogy nincs bennük érték, és bizonyos dolgokat nem láthatnak jobban, vagy reálisabban az előző generációknál.

Néha döbbenetes azt látni, hogy a szülő elfojtott érzései milyen dühben jelennek meg a gyermeknél. De nem igaz az, hogy minden gyermeki düh, harag és agresszió a szülő/család leképződése!!!!

A hibáztatás nem segít, a cselekvés igen

Szeretném a figyelmet arra is felhívni, hogy nem hibafaktort és „hibásokat” keresünk a közös gondolkodásban és előadásban, hiszen mindannyian emberek vagyunk, úton, valahonnan valahova tartunk, a fejlődésünk azzal jár, hogy néha oda tudunk ezekre figyelni, néha meg fáradtabbak vagyunk és olyankor kevésbé sikeresek. Ma senkinek sem könnyű, annak se, akinek látszólag annak tűnik!

De merjük felvenni a kesztyűt, ne engedjük a tehetetlenséget elhatalmasodni magunkon, és fejlesszük önmagunkat. A gyermektől elvárjuk, hogy tanuljon! De én felnőttként mutatok arra példát, hogy tanulok? Az nem az iskolai évekkel jár együtt, egy életen keresztül tanulunk és fejlődünk. Én megoldási stratégiákat keresek, és ebben szeretnék mindenkinek segíteni, legyen szó gyermekről, tiniről vagy felnőttről.

Düh, harag agresszió? Mi is történik szomatikus, testi és organikus szinten velünk?

Amikor dühösek vagyunk, elkezdünk izzadni, a légzésünk szapora lesz, „alig kapunk levegőt”, az izmaink készenléti állapotba kerülnek és megfeszülnek, vörös lesz a mellkasunk, az arcunk, mert az ereink kitágulnak, felgyorsul a szívritmus: vagyis a szimpatikus idegrendszerben benyomódik egy gomb, hogy megfelelő energiával rendelkezzünk ahhoz, hogy elkezdjünk harcolni és védekezni.

Régen, amikor az őseinkre támadtak, és az életükre törtek, nem gondolkodhattak azon, hogy „nehogy megüsd a másikat”, vagy azon, hogy „biztos megvan az oka szegénynek, hogy ilyen agresszív és az életére tört!”  Ezért is van az, hogy ilyenkor a paraszimpatikus idegrendszer deaktiválódik.Kikapcs” üzemmódra vált!

Ezen a szinten az emberek nem gondolkodnak, hanem cselekszenek! Még az emésztési funkciók is lelassulnak azért, hogy a fókuszált figyelem kifele aktivizálódjon. Ilyenkor az is előfordulhat, hogy iszonyatosan kiszárad a szánk, ez is azt jelzi, hogy a védekező energiához mi mindent használ el ilyenkor a szervezet!

Vagyis: Régen ilyenkor „harcba szálltak! Lebunyózták! Jött az agresszió, elrendezték erővel, és vagy túlélték, vagy elhunytak.” Kemény szavak, de élet-halál harc zajlott sok-sok évezreden keresztül.

Ma ez természetesen nem elfogadható a hétköznapokban, de vannak olyan földrészek, ahol ez ma is zajlik! Nem üthetek meg valakit, ha a dühöm az egekbe szökkent! Ha nagyon haragszom, akkor nem önthetem rá váratlanul mindenkire az érzéseimet!

Épp ezért mindenkinek világossá kell váljon, hogy a „mentes” tanok csak több dühöt, agressziót termelnek, hiszen a dühöt azonnal, gombnyomásra nem lehet megszüntetni, ha már valamitől létrejött.

Ha azt várom el magamtól, hogy elérjem azt, hogy ne legyek dühös, akkor az irrealitás kötelékeibe kapaszkodom! Azt viszont várhatom, és fejleszthetem abba az irányba magam és a gyerekemet, hogy egyre kevesebb dolog tudjon dühíteni, kiborítani, és ezekben a helyzetekben optimális módon tudjam magam segíteni. Hogy az agresszió is távozhasson az életünkből.

A jó hír az, hogy a dühöt, haragot, agressziót meg lehet tanulni jól, jobban, máshogy kezelni az életünkben. A megfelelő mederben tartva fel lehet használni egy konstruktív teremtő alkotásra is, hiszen ott rengeteg energia termelődik gyermekben, felnőttben egyaránt.

Értsük és érezzük meg a gyermekeinket is!

Sokan mondják, hogy a „fiamért, lányomért dolgozom, gyűjtöm a vagyont, hogy biztonságban legyen, mégis milyen hálátlan!”

De meg kell érteni, hogy a gyermekeinknek a kevesebb mindig több, és többet ér az, ha társasozol, focizol, filmeztek, meséltek, huncut-bunyósat vagy párnacsatát játszotok, kirándultok és kicsit letértek a kijelölt útról, minthogy serdülőként már autót kapjon, fiatal felnőttként szinte több mindennel rendelkezzen, mint az emberek nagy része.

Miért? …..mert ha ő nem dolgozik meg mindenért, akkor haragos, dühös és hálátlan felnőtté válhat, aki nem fogja tisztelni soha mindazt, amiért te dolgoztál meg, független attól, hogy érte tetted.

Sok-sok haragot termelt ki a túl nagy jóllét, vagy az, hogy a fiataloknak nem kellett mindenért megdolgozni.

Nem a gyermekek dolgoztatásáról beszélek, hanem arról, hogy egy háztartásban mindenkinek van teendője. Ha erre nem szoktatjuk rá a gyerekeket, akkor az önzőség nevelésének a legaktívabb dühét aktiváljuk bennük! Jobb lenne megnyugvó társadalmat nevelni, aki tud mit kezdeni a dühével és a haragjával!

Új utakon

De azt is gondoljuk végig, hogy nem is olyan régen egy dühös gyermek elszaladt és végigfutott a domboldalon dühében, elhajított egy követ, csapott egyet a földre, kikiabálta magát, majd lenyugodott, hazament és folytatódott az élet.

Ma ezt hol tehetné meg a gyermek? Délelőtt iskolapadban szocializálódik és a bal agyféltekét fejleszti, délután ismerkedik a nagyvilággal és folyamatosan alkalmazkodnia kell abban az életszakaszban, amikor kinn kellene lennie a természetben, hogy rengeteget mozogjon, spontán megfigyeljen és megküzdjön a saját én-, és testi határaival.

Szuper, hogy a jóléti társadalmakban nagyon sok lehetősége van a gyerekeknek és van iskolai oktatás, de vajon egy gyermek számára mi számít lehetőségnek? Az, ha van öt cipője, vagy az, ha rohangászhat minden nap a szabadban? Az, ha tanulhat padban, meleg teremben, vagy az, ha a termi tanulások között jó sokat lehet szabad játékban szabadon tanulva?

Az, ha ismeri az előétel és desszert fogalmát, vagy az, ha elég, ha tele a pocak, utána irány a természetben való kalandozás? Ne csodálkozzunk, hogy a gépi világba menekülnek sokan! De még nem mindenki!!

Eszköz és önstratégia

Ezért kell önmagunkhoz segítő módszereket tanulnunk, alkalmaznunk, hogy a „kordában tartás” helyett módszeresen inkább segítsük elvezetődni a keltődött érzéseket úgy, hogy másoknak ne okozzunk kárt! Már nem az ősemberek birodalmában vagy a középkorban élünk! Csak így lehet eljutni, hogy ne váljon a gyermek vagy a felnőtt erőszakossá a sok düh, harag, frusztráció, aggály, félelem, szorongás kapcsán!

Ezt mindannyian ma tanuljuk, de automatikusan nem megtanulható! Kell az eszköz és az önstratégia ahhoz, hogy gyakorlott legyek. De amíg a düh „magas hegyekben vándorol”, addig nincs konstruktív problémamegoldás, így az az első, hogy a lélek megnyugodjon.

A haragunk nem egy misztérium, talán oka van annak, hogy ez is az ember mellé teremtődött. Gondoljuk csak el, ha nem létezne, akkor annak milyen súlyos következményei lennének az életünkre nézve?

A harag képes minket kivezetni olyan beszorult élethelyzetekből, amelyeket nélküle talán meg sem éreznénk, nem is vennénk észre, hogy miben vagyunk. Vagy nélküle nem lenne hozzá energiánk, esetleg bátorságunk.

Ha a gyermek haragot vált ki a felnőttből, akkor az segíthet a szülőnek, hogy aktiválódjon abban, hogy most épp „nemet kell mondani”, vagy „most meg kell tanítani valamit, amire eddig nem szántunk időt”, vagy a „szülőnek el kell gondolkodni, hogy min változtasson”, például: „hagyja a ruhát másra, engem vigyen fel a padlásra” time-management átállítása a mindennapokban. Vagyis a lényeges dolgokkal foglalkozni.

Az embert minden más megvárja, a gyermek viszont felnő és kiszáll a fészekből azzal, amit addig kialakítottunk az életében.

Nem szabad száműznünk ezeket az érzéseket, a haragunk, dühünk, agressziónk napvilágra kellene, hogy kerüljön ahhoz, hogy szembe tudjunk nézni és önmagunkat segíteni.

De az önismeretünk része, hogy önmagunkat ilyen aspektusból is megismerjük, mert akkor szülőként a gyermeknevelés békésebb útra is terelődhet!

Polus Enikő
  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.