Határok nélkül?! – 1. rész

Határok nélkül?! – 1. rész

Arra vállalkozom, hogy a következő 2 részes cikksorozatban körbejárom egy kicsit a gyerekek, a pedagógusok és a szülők szemszögéből is azt az helyzetet, amellyel ma egy általános iskolás gyereknek szembe kell néznie. Milyen nézőpontok vannak? Vajon hol húzódnak a határok?

A gyerek határai

Nemrég kezdtük a tréninget, 26 fő 13-17 év közötti gyerek vesz körül. Mindegyiküknek a tanulással van valami gondja, a Lantos Mihály féle Lépéselőny tanulási stratégiát kezdem magyarázni nekik.

Sok egyéb mellett kérdéseket teszek fel, több évtizedes oktatásban szerzett tapasztalatomra, megérzéseimre hallgatok:

– Emelje fel a kezét az, akinek van 7 órája a tanítási napokon!

Minden kéz a magasba lendül.

  • Akinek 8? – és kettő kivételével magasban vannak megint a karok.
  • 9..? – magam sem hiszem, hogy ezt a kérdést feltettem, de nagyjából a csapat fele jelentkezett.

Azok kedvéért, aki már nem érintett, tájékoztatásul közlöm: a hetedik órának általában 14:45-kor, a nyolcadiknak 15:45 körül, a kilencediknek – bele sem merek gondolni – 16:45 körül van vége, ez persze a különböző iskolák eltérő csengetési rendje szerint néhány perccel lehet előbb, de sajnos később is.

Tény, hogy a gyerekek nagy része túlterhelt. Az hagyján, hogy a felső tagozatosok nagy része túlhajszolt, de sajnos a kicsikre is rájár a rúd. Persze, mondhatjuk, hogy teher alatt nő a pálma, de ha éppen nem nő, akkor egyszerűen…eltörik. (Csak úgy zárójelben, nemrég olvastam egy felhívást a facebookon: Ne menj iskolába 2018. január 19-én!)

Mi, felnőttek is pontosan tudjuk, hogy szükségünk van töltődésre, pihenésre, amikor egyszerűen csak úgy vagyunk. Más szóval, szebb, trendi kifejezéssel élve éppen relaxálunk, szundikálunk, sportolunk. Vagyis töltjük fel az elemeket, hogy aztán a következő napirendi pontnak már feltöltött akkumulátorral ugorhassunk neki, frissen, üdén, kreatívan. És ez most még a legkisebbeknek sem adatik meg mindenhol, hiszen – köszönhetően az egésznapos iskolának – délután még a kicsi viszi haza a leckét, a gyakorolni valót, és itt a 7-10 év közöttiekről beszélek. A reggel 8-tól délután 4-ig tartó iskolaidőnek pedig épp az lenne az értelme, hogy utána a gyerek hadd lehessen valóban gyerek. Játszhasson, biciklizhessen, zenélhessen, olvashasson, fára másszon, vagy amihez kedve van.

Mivel ez nem adatik meg, mert leckét kell írni, olvasni kell, tanulni kell, különórára kell menni, edzésre kell menni, és egyébként is hat nyelven kell spárgában hegedülni, sőt már az óvodában tanulmányozni a kínai nyelvet….hát, ez már meghaladja a poronty képességeit, és azt a határt feszegeti, amit már egyáltalán nem lenne szabad. Ilyenkor alakul ki estére a gyötrő fejfájása Pistikének, ekkor panaszkodik hasfájásra Katica, ilyenkor vonszolják magukat nyúzottan haza. Ilyenkor kezdenek tanárok és szülők is panaszkodni, hogy nem tud figyelni a gyerek, nem koncentrál, nem teljesít.

ÉBRESZTŐ! A gyerek GYEREK, nem kis felnőtt. Neki a 9 tanítási óra – akármilyen tesiórával is van tarkítva – 9 munkaóra feszült, aktív jelenlétet igényel(ne). Ez, ugye, kedves FÖLNŐTTEK (a Kis herceg szavaival élve) néha még nekünk is sok.

Érdemes lenne itt a matematikában és a természettudományokban elöl teljesítő japánokról is szólni, ám a következtetés itt negatív irányt vett. A japán gyerekek nagyjából hasonlóan túlterheltek, vagy még jobban, mint nálunk, és ennek hozadéka a fiatalkorban elkövetett bűnözés, gyilkoságok, öngyilkosságok utóbbi időben megugrott száma. Ilyen tekintetben tehát nem ők a követendő példa.

A nemzetközi felmérésekben élen járó finn gyerekek – megbízható forrás szerint – átlagosan napi fél (!) órát töltenek házi feladataik elkészítésével, mert a tanárok megelégszenek az órán elsajátítottakkal. Házi feladatok helyett gyakran kapnak feladatokat ott, az órán, de a hangsúly nem ezen van: a kevesebb téma és tananyag miatt van idő elmélyedni az egyes témakörökben, megérteni és elsajátítani azokat. Ja, és nincsenek központi felmérések, amelyeket a tanároknak kötelezően meg kellene íratniuk tanítványaikkal. És nem mellesleg, 2016-tól új tantervet vezettek be a finnek, amiből tisztán kiderül szándékuk: nem az a lényeg, hogy adatokat, számokat bifláztassanak be a gyerekekkel, hanem az, hogy megtanítsák őket tanulni, kritikusan gondolkodni, korszerű technológiákat használni. Ezen túlmenően pedig tesznek a PISA- felmérésre.

Magyarországon még más a rendszer. Bizakodó emberként úgy gondolom, hogy rá fognak jönni arra, hogy ez így nem mehet tovább, mert nem ezt akarjuk, ezt nem tehetjük a gyerekeinkkel, unokáinkkal.  Addig is hagyjuk a gyereket játszani! Hadd találják ki ők, mivel és hogyan szeretnének játszani, hagyjuk néha egy kicsit unatkozni őket! Az unalom időnként a legjobb adalék a kreativitás fejlesztésére. Ilyenkor viszont a elektronikus internetes csodaokos ketyeréket vonjuk ki a forgalomból egy időre, ugyanis az nem pihentet, hanem dolgoztat, ezeket a határokat mi, okos szülők, odafigyelő felnőttek húzhatjuk meg nekik. Az internet és a korszerű technológia eszköz legyen a tanulás érdekében.

Jutalom is lehet, miután kimozogta, -játszotta magát.

Minden szülőnek okos a gyereke. Nem kell félni, a képességei nem lesznek oda, ha megtanul játszani, és kevesebb különórára jár szervezett keretek között. A kiegyensúlyozott gyermekkor később meghozza a gyümölcsét.

Mert ez így sok.

A cikk folytatása ITT olvasható.

Szerző: Tihanyi Rita

Tihanyi Rita
  • pedagógus, gyermekagykontroll oktató

Tihanyi Rita

Két felnőtt gyermek édesanyja vagyok, pedagógus, tanár, gyermekagykontroll-oktató, tanulástréner.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.