„Szeretném megtenni, amit anya kér, de nem tudom” – egy ADHD-s kisfiú története

„Szeretném megtenni, amit anya kér, de nem tudom” – egy ADHD-s kisfiú története

Szembesültem vele, hogy a gyermekem jó akar lenni, de nem tud. Jól akar teljesíteni, de képtelen figyelni. Majdnem megszakadt a szívem, és tudtam, segítenem kell neki – mesélte a csalad.hu-nak adott interjúban Kriszti, két ADHD-s, vagyis hiperaktivitással küzdő gyermek édesanyja. A szakemberekkel, pedagógusokkal közös munka, a gyógyszerrel kiegészített kognitív viselkedésterápia végül sikertörténethez vezetett.

Egy ADHD-s (Attention Deficit Hyperactivity Disorder) gyermek szüleinek lenni nem könnyű feladat, az anyai, apai szeretet és gondoskodás mellett szakemberré is kell válni. Így fogalmazott a csalad.hu-nak Kriszti, akinek mindkét – jelenleg alsó tagozatos – gyermeke figyelemhiányos hiperaktivitási zavarral küzd.

Mit rontottunk el?

A már kora gyermekkorban jelentkező, egész életen át tartó tünetegyüttes főbb jellemzői a figyelemzavar, az impulzivitás és a hiperaktivitás. Mint mondta, azért meséli el a történetüket, mert sok családot érint ez a betegség. A szülők kétségek között gyötrődnek, nem tudják, mit rontottak el. Miért agresszív a gyermekük, akit az iskolai közösség kirekeszt, és a fel nem ismert probléma miatt a pedagógus az utolsó padba ültet. Pedig van megoldás.

„Máté már az óvodában is problémás volt” – kezdte történetét az anyuka. „Volt olyan kisgyermek, akivel felnőtt felügyelete nélkül nem maradhatott együtt. Ha valami nem úgy történt, ahogy az szerinte elvárható lett volna, akkor dühös lett. Csapkodott, borogatott, csillapíthatatlan hisztériával reagált. Mivel erős fizikumú, attól rettegtünk, hogy ha csak meglök egy kisebbet, abból komoly baj lehet. Óvodás korától arra tanítottuk, neveltük, hogy ne verekedjen, ne lökdösődjön, fogja vissza magát. Erre sokszor képtelen volt, és utólag már tudjuk, hogy elvárásunkkal visszaszorítottuk a dühét, ami még jobban generálta az impulzivitását.”

Tombol a noradrenalin

Mint mondta, az óvónők, később a tanítók naponta panaszkodtak, és a szülőtársak sem nézték jó szemmel az egyik pillanatról a másikra felszínre törő érthetetlen agressziót. Nem szerették, ha gyermekük ezzel a problémás, állandó kockázatot, veszélyt jelentő társukkal van együtt. Akkor még a szülők sem nem tudták, hogy ADHD-val állnak szemben, amelynek akár tünete lehet, hogy a gyermek nehezen tartja kordában az indulatait, dühkitöréssel reagálhat a nem várt helyzetekre. A környezetet elriasztja ez a viselkedés, mások meglátása szerint ő egy rossz gyermek, csakhogy ő maga nem tehet róla. A rendellenes reakciót ugyanis a noradrenalin alacsony szintje okozza. Az ADHD-soknál eltér az idegsejtek egymás közötti kommunikációja a figyelemért, aktivitásszabályozásért és impulzuskontrollért felelős homloklebenyi területeken.

„Otthon arra törekedtünk, hogy ne alakuljanak ki olyan helyzetek, amelyek konfliktushoz vezetnek. A férjem kereteket, szabályokat állított fel, most már tudjuk, hogy ennél jobbat nem is tehetett volna.”

A gyomorban kezdődik, és megállíthatatlanul jön föl

Kriszti arra kérte az óvodapedagógust, kezdeményezze, vizsgálják meg Máté iskolaérettségét. A nevelési tanácsadóban azt mondták, látszik, hogy a gyermek impulzív, a figyelemmel is problémái vannak, de tanulási nehézségre utaló jel nincs. Így került Máté iskolába. Ott folytatódott a probléma, ha valami nem tetszett neki, felborogatta a padokat, betörte a szertárajtót, dörömbölt a tanárinál. Ha lenyugodott, ő volt a tanító néni kedvence.

„Döbbenetes beszélgetés volt, amikor megkérdeztem a gyermekemet, mit érez, ha jön a düh. Azt mondta, anya, itt a gyomromban kezdődik, innen jön föl, és nem tudom megfogni. Így fogalmazta meg nyolcévesen. Éreztem, hogy segítségre van szüksége, de már ott tartottam, hogy nekem is. Közben a kicsinél is jelentkeztek a tünetek.”

Máté testvére mindig nyüzsgött, mindig mindenhol ott volt, mindenről tudni akart, azonnal volt véleménye, és egyetlen mondatot sem lehetett befejezni anélkül, hogy ő bele ne szólt volna. Ő is dühöngött, bár nem verekedett, de minden alkalmat megragadott, hogy ellentmondjon. Ezek is tipikus tünetek. Ő az a kisgyermek, akit a környezete imád a cserfességéért, de vele élni elképesztően idegfeszítő, a folyamatos nyüzsgése miatt.

Káosz a gyermekben és körülötte

„Ekkor már tényleg azt éreztem, hogy én ehhez kevés vagyok. Mátéval a protokoll szerint vissza kellett mennünk a nevelési tanácsadóba, ahol átlagon felüli intelligencia szintet, és átlagon aluli koncentráció tesztet produkált. Tehetséggondozást ajánlottak, közben felhívták a figyelmem, hogy mennyire impulzív, koncentráció zavarral, és hangtévesztéssel küzd. Az írásán is látszottak a klasszikus problémák. Nem húzta át a „t” betűt, nem rakta ki a pontokat, ékezeteket, három sort nem volt türelme elolvasni. Tudtam, hogy így nem lehet tehetséggondozásra menni.”

Kati néni, Máté tanító nénije is elmondta, mit tapasztalt a kisfiúnál. „Rettentő hamar bedühödött. Pici dolgokra kell gondolni. Ha megelőzték a sorban, vagy testnevelés órán nem az ő csapata győzött, nagyon indulatos lett. Órán kevésbé volt vele ilyen probléma, de képtelen volt koncentrálni. Nagyon okos gyermekről beszélünk, mégis, alapdolgokat tévesztett. Rettenetes volt a kézírása is, a padján és körülötte óriási káosz volt.”

Máté egyre nehezebben élte meg a dührohamait, lelkiismeretfurdalása volt miatta.

A nagymamájának sírva panaszolta, hogy nagyon szeretné megtenni, amit anya kér, de nem tudja, nem képes rá.

Jelentkeztek a szorongás tünetei, egyre gyakoribbá vált az esti sírás. Az anyuka által kezdeményezett pszichológusi vizsgálaton rosszabb eredményeket produkált, mint a nevelési tanácsadóban. A szakember mondta ki először, hogy ADHD-re gyanakszik, és gyógyszeres kezelést javasol.

„Azonnal eldöntöttük, a mi gyermekünk nem fog gyógyszert szedni. Pszichológus barátnőm segítségével jelentkeztünk a Vadaskert Gyermek- és Ifjúságpszichiátria Kórház és Szakambulancia egyik képzésére. Nem könnyítette meg a dolgunkat, hogy vidéken, a fővárostól több, mint 100 kilométerre élünk, de lépnünk kellett. Nagyon tetszett, hogy a Vadaskertben nemcsak a gyermekekkel foglalkoznak, nem tudják le egy-egy órás vizsgálattal a problémát, hanem bevonják a terápiába akár a nagyszülőket, pedagógusokat is. Komplex programmal segítenek. Nekünk nagy szerencsénk van, mert Máté tanító nénije, az iskolaigazgató és a nagyszülők is nyitottak voltak erre.”

A Vadaskertben gyógyszeres kezelést is ajánlottak Máténak. A család nehéz döntés elé került, hiszen a dührohamot kezelő új technikákra, kommunikációs módszerekre készült, de semmiképpen nem egy idegrendszerre ható gyógyszer szedésére.

Komplex kezeléssel javítható a helyzet

„Szinte mindenki le akart beszélni róla. A családtagok, ismerősök azzal érveltek, hogy ez a szer függőséget okoz, leszedálja Mátét. Akkora már tudtam és értettem, hogy normális esetben a homloklebeny segít minket abban, hogy viselkedésünket, érzelmeinket kontrollálni tudjuk, de az ADHD-soknál ez máshogy működik, a megváltozott ingerületátvitelt az idegsejtek közötti jel átvivő anyag zavara okozza. A gyógyszer ezeket a kapcsolatokat építi újra. Beszélgettem Mátéval erről, mindezt elmondtam neki a saját szintjén. Én már hajlottam arra, hogy félreteszem az előítéletem, nem kínzom a gyermekem, akinek addigra az órai teljesítménye, a dolgozatokra kapott rossz jegyek is frusztrációt okoztak. Máté tudta, hogy sokkal többre képes, betegsége megakadályozta abban, hogy a tudását felszínre hozza. Azt mondta: anya vágjunk bele. Kiváltottuk a gyógyszert.”

A reakció szinte azonnali volt, minimalizálódtak a dühöngések, az órákon aktív lett, türelmesen és szépen írt, már nem hagyja el a „t” betűről a vonalat, az „i” betűről a pontot. Karácsony óta a negyedik regényt olvassa ki. Megszűntek a szorongások és a koncentrációs nehézségek. Már vannak barátai, akik elfogadják a meghívását, és őt is hívják magukhoz. Becenevet kapott, a focicsapatban pedig kapus lett.

Ezt Kati néni is megerősítette. „Máté írása egyik napról a másikra változott, megdöbbentően szép lett. A pad körüli káosz megszűnt, indulat- és konfliktuskezelése össze sem hasonlítható a korábbival. Felerősödtek a pozitív érzelmei, figyel mások érzéseire. Ha vele együtt jelentkezik egy kevésbé aktív társa, átadja a lehetőséget. Most nem kapja fel a vizet, nem csapkod, ha konfliktusba kerül valakivel, sokkal hamarabb megnyugtatható. Elfogadott tagja lett a közösségnek, a lányokkal is jó a kapcsolata.  A változó magatartású gyermekből példás magatartású lett.”

A cikk folytatása (genetikai öröklődés – az apa és a fiatalabb testvér története; tudatosabb nevelés) a csalad.hu oldalon olvasható.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.