Ha tavasz, akkor kirándul az osztály

osztálykirándulás

Ha tavasz, akkor kirándul az osztály

Irány a világ! Persze nem a nagyvilág, hanem a kis hazánk leginkább, ha nekilódulunk tavasszal. Boldogság ismét szabadon menni, mert az elmúlt évek ettől az élménytől is megfosztottak bennünket. Most látjuk csak igazán, hogy az otthon töltött hónapok milyen kárt okoztak a gyerekek személyiségfejlődésében. Azzal, hogy kimaradtak a közös utazások, események külső helyszíneken, egy sor szociális készség sem alakult ki. Vannak osztályok, akiknek felső tagozaton egyetlen ottalvós kirándulásuk sem volt. Hogy vakmerőség-e elindulni velük? Éppen annyira, mint bemenni közéjük nap mint nap és kezelni azt a feszültséget, ami harminc különböző amplitúdójú összezárt kamaszt feszít. Akkor már menjünk és töltődjünk föl élményekkel és vezessük le az energiákat!

 

  • A kirándulás legyen tartalmas, jó, ha tanulmányi! Vagyis nyomokban, mértékkel aktuális tananyaghoz köthető élményeket kínáljon. Kivételt ez alól talán a végzős évfolyam búcsúkirándulása lehet, ahol nyilván máson van a hangsúly. Valahogy mostanában egyre többször érezzük úgy, hogy a szülők azt várják, hogy egy könnyed gyerekmegőrző szolgáltatásra bízzák nap mint nap a gyerekeiket. Pedig azért kicsit komolyabb célokért dolgozunk.

 

  • Vigyük ki a természetbe a csapatot! A friss levegő, a zöld természet megfelelő lehetőséget nyújt a feltöltődésre. El sem hiszik sokan, mennyi kompetenciára lehet így szert tenni, pl.: nyársbotok faragása, tűzgyújtás, szalonna szeletelés, tájékozódás az erdőben, esetleg elsősegélynyújtás.

 

  • Fektessük le a szabályokat már jó előre és azt ismertessük a gyerekekkel és a szülőkkel is. Hatékony, ha osztályfőnöki órán együtt állapodunk meg azokban.

 

  • Annyit vállaljunk, amit jó szívvel teljesíteni tudunk. Ha két napra vagyunk hitelesítve, ne vállaljunk többet. Sőt, remek megoldás lehet, ha 2×1 napra megyünk. Egy tanulmányi jellegűre pl.: Álmok álmodói c. kiállítás a Millenárison, vagy egy színházi előadás, másnap pedig irány a természet!

 

  • Ne féljünk múzeumba menni, mert ezek az intézmények már egy ideje megújulva interaktív élményeket kínálnak, amelyek jól köthetők a tananyaghoz is. Nem utolsó sorban, nem nekünk kell azon görcsölnünk, hogy mivel kössük le őket. Még egy kávé is belefér így! Ráadásul teljesen megfizethető program.

 

  • Ha a szülők megengedhetik maguknak, érdemes buszra szállni és az ország távolabbi tájaira indulni. Ez a jelenlegi buszköltségek mellet szinte kifizethetetlen, pedig sok gyerek csak így jutna el olyan városokba, ahol amúgy nem járt még soha.

 

  • Válasszuk nyugodtan a vonatot és akár a távolsági járatokat. Ne lepődjünk meg, sok gyerek velünk ül majd először vonaton. Így messzebbre is eljuthatunk, és azt is mindenki túléli, ha át kell szállni.

 

  • Tervezzünk időben előre és mindig legyen B tervünk is. Nyugodtan bízzuk a gyerekekre a program kitalálását, egy-egy dolognak bátran utána tudnak ők is keresni a neten. Adjunk csoportfeladatokat, hogy ne a készre várjanak, hanem aktív részesei legyenek a szervezésnek. Így jobban a magukénak is tudják majd azt. Jó készülődést!

 

 

GRUND 2022 – Táborexpo, Osztálykirándulás, Vakáció

Minden, ami tábor, utazás, tanulás, játék, fejlesztés nyáron a gyerekeknek, családoknak, osztályoknak!

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

2022. április – június

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

Csatlakozz a Facebook eseményhez!

GRUND Táborexpo 2022

 

borítókép forrása: osztalykirandulas-szervezes.hu

 

  • magyar tanár, újságíró, sportszülő

Fülöp Bea

Újságíró, magyartanár és két sportoló gyerek anyukája. Sokévnyi rádiós riporteri munka után fiam születésével elindult egy olyan változás, amely sok újdonságot, fejlődést hozott.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.