TÁBORVÁLASZTÁS 10 ARANYSZABÁLYA – Önfeledt vakáció, de kire bízzuk a gyerekünket?

TÁBORVÁLASZTÁS 10 ARANYSZABÁLYA – Önfeledt vakáció, de kire bízzuk a gyerekünket?

Írta: Tibenszky Moni Lisa

tabor3Jaj, úgy élvezem én a strandot, Ottan annyira szép és jó” – hangzik a Pancsoló kislány slágere és valóban arra vágynánk, hogy egész nyáron lubickoljunk a családunkkal, de sajnos ez szinte álom. Minden családnak nagy kérdés, hogy mit csináljon a gyerek, amíg a szülők dolgoznak, sajnos nem mindenhol vannak állnak rendelkezésre a nagyszülők, ezért némi nehézségbe ütközik a szervezés. Szeretnénk tartalmas, szép nyarat, nem naponta hosszú órákra a számítógépes játékokba merülni, vagy épp sokadik hétre a napközis táborba küldeni a gyereket. A cikkünk támpontokat és ötleteket ad, arra hogyan legyen 80 boldog vakációs napunk.

10+1 szempont, ami alapján válasszunk TÁBORT:

  1. Akkor menjen a gyerek táborba, ha Ő is szeretne, egyetért azzal a tematikával, amit kinéztünk számára.

A családi kupaktanácsok feladata, hogy együtt megbeszéljék és megtervezzék a nyarat. Sok szülő elvéti azt a hibát, hogy tényként közli a terveket a gyerekkel, pedig ennél sokkal célra törőbb egy jó hangulatú családi pizza parti keretében átbeszélni a lehetőségeket, kéréseket, érveket és ellenérveket. Talán meglepő, de a gyerek önértékelését, kifejezőképességét és érzelmi intelligenciáját is építi, ha a család teljes értékű tagjaként elmondhatja saját érzéseit. Fogadjuk el érzéseit, hallgassuk meg. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy Ő döntsön, csupán annyit, hogy vegyük figyelembe a kéréseit, ha lehet, akkor ne olyan rokonnál tervezzünk hosszú tartózkodást, akit nem szeret, vagy ne válasszunk úszótábort, ha nem érzi magát biztonságban, a vízben és külön kéri, hogy velünk tanuljon meg úszni. A „csakazértis” szülői akarat itt visszaüthet.

2. Mire jó a tábor? Mit segít a változatosság?

tabor6Akár ott alvós, akár bejárós – napközis tábor, a gyermek megtapasztalja milyen az önállóság. Mama, papa nélkül kell megoldani a dolgokat, eligazodni új közösségben, új kapcsolatokat kötni. Lehetősége lesz új dolgokkal megismerkedni, inspirálódni, új hobbira, esetleg életre szóló érdeklődést megalapozni. Meghatározó a táborvezető és a többi tanár személye, a napirend, a társak és a tematika is.  Érdemes olyan táborral kezdeni, aminek a vezetőjét ismerjük, akár saját tanárunk, edzőnk. A változatosság fontos, de ez nem azt jelenti, hogy a gyereknek az egész nyarat táborban kellene töltenie a családjától távol. A nyári programok megtervezésénél vegyük figyelembe az állandóság és változatosság megfelelő egyensúlyát.

3. Biztonság és bizalom

PZS_7898A tábor bizalmi „termék”.  Hogy kiben bízunk, mint szülők és a gyerekünk kiben bízik, azt saját magunknak kell eldönteni. Amennyiben a gyerek azt látja, hogy nekünk békén van a döntésünkkel a választott tábort, tanárt illetően, Ő is elfogadó lesz. Nyilván vannak objektív szempontok – ár-érték arány, biztonsági paraméterek, minőségi szempontok -, ami alapján tábort és nyári programot választunk, de legfontosabb a biztonság – derül ki egy 2016 elején végzett kutatásból. a kutatást végző Eruditio Zrt.  Mecsekben lévő Hello Tábor és Erdei Iskola üzemeltetője elmondta: A kérdőívet kitöltő tanárok szerint a tábor kiválasztásának fő szempontjai sorrendben; biztonság, ár, étkezés.  A legkevésbé a tábor mérete vagy a lakhelytől való távolsága számít fontos szempontnak a táborok kiválasztásánál. Mindegyik tábor típus esetében egyértelműen a 3000-5000Ft/nap lehetőséget preferálták a leginkább (válaszadók több mint fele), a 7000ft /nap feletti összeg csak különleges szolgáltatások esetén került jelölésre. A táborok kiválasztásánál a változatos, újszerű programok, a jó hangulat, a sok szabadidő, az élmény dús program valamint a szép környezet, kulturált, komfortos szállás, a jó szervezés és a táborok közösségépítő jellege is szerepet játszik a döntés meghozatalakor. Nálunk a Hello Táborban érdekes természetjáró, erdei iskola programok, sportprogramok is vannak. Kiemelten figyelünk a szakmaiságra, azonnal elérhető orvosi felügyeletre, jó minőségű és nagy adag ételekre. A táborozás megkezdése előtt fontos kitölteni a szülői hozzájárulásokat, mely a gyermek főként egészségügyi állapotáról számolnak be, nálunk ez is elérhető itt.

4. Részesítsük előnyben a kis létszámú táborokat

Napközis és ott alvós táborok széles kínálatából kell választanunk, ezt több kereső oldal is segíti, mint pl. a  www.taborfigyelo.hu . a tematika mellett helyezzünk hangsúly arra, hogy megtudjuk, milyen csoportlétszámú táborról beszélünk, hány kísérő, animátor és pedagógus lesz a gyerekekkel, ki milyen feladatkört lát el és ehhez milyen kompetenciákkal, végzettséggel bír. A gyerekek személyisége válogatja, hogy milyen nagy gyerekzsivajt, zajt viselnek el, de az tény, hogy minél több személyhez kell alkalmazkodni, annál nehezebb dolguk van, ezért a kis létszámú 10-15 fős táborok – bár általában költségesebbek – szinte mindig sikeresebbek, több figyelem jut egy-egy gyerekre, mint a napközis inkább gyerekmegőrzésre hajazó táborokban.

5. Keressünk barátot, osztálytársat, szomszéd ismerős havert, akivel együtt mehet.

PZS_8042„A gyermek biztonságérzetének kialakítása a sikeres táboroztatás alapja. Ha biztonságban érzi magát, akkor jól fogja megélni minden pillanatát.” – fogalmaz Pólus Enikő mentálhigiénés szakember egy a tábori felkészülésről szóló cikkében.

A mi komfortérzetünk is sokkal jobb, ha egy barátunkkal, munkatársunkkal megyünk el egy találkozóra, egy színházba, nincs ez másként a gyerekekkel se. Könnyebb a beilleszkedés, szülőről való átmeneti leválás, ha ott egy barát, egy osztálytárs, akivel jóban-rosszban együtt lehetnek.

6. A kevesebb több, avagy ne legyen túl zsúfolt a tábori napirend.

Sem a napközis tábor, sem az ott alvós tábor nem attól jó, hogy reggel 8-tól késő délutánig percre pontosan beosztott menetrenddel, órarenddel foglalják le a gyereket.

Nekik is, ahogy nekünk is kell az ebéd utáni szieszta, 10-15 perces tízórai vagy épp uzsonna szünet és nem utolsó sorban az önálló, szabad játék, amiben ismerkedhet a többi gyerekkel, beszélgethet és csoportban megtalálhatja a helyét. Sokszor ezek a szabad percek kovácsolják össze a csapatot, itt köttetnek barátságok, amik akár egy életre szólnak. Olyan ez nekik, mint nekünk a közös kávézás, önfeledt, kellemes időtöltés miközben egymásra figyelünk és megszeretjük, elfogadjuk a másikat, vagy épp rájövünk, hogy nem Ő a hozzánk illő. Ez mind fontos szocializációs folyamat a gyerekek életében.

7. A vakáció nem iskolapótló, azaz ne csináljunk belőle nyári iskolát.

Elképzelhető, hogy szüksége van a gyerkőcnek egy kis felzárkóztatásra, korrepetálásra a nyáron, mert nem úgy sikerült a tanév, a bizonyítvány, ahogy tervezték, vagy épp új sulira kell készülni. Ezt is át kell beszélni, hogy ne egyfajta bosszúként élje meg, hogy elveszünk a szabadidejéből. A vakáció kitörése után hagyjunk neki is legalább néhány hetet, hogy kifújja magát és csak azután kezdjünk bele a tematikus felzárkóztató táborba vagy tanórákba. Itt is fontos a játékosság és a tanár felé való bizalom elnyerése, a gyerek együttműködésére van szükség az eredmény elérése érdekében.

A nyelvi táborok és nyelviskolák gyerekeknek szóló táborkínálata igen színes, ide általában könnyen, szívesen mennek a lurkók, lehet, hogy érdemes olyan helyet keresni, ahol a nyelvek, a matematika, de akár a drámapedagógia is szerepel a kínálatban. Ez mindenki számára vonzó lehet.

8. Kapcsolattartás a táboridő alatt

Manapság már a kisiskolásoknak is van mobiltelefonja, amit előszeretettel visznek magukkal mindenhova. Itt is lehet ez egy biztonsági szál, de fektessük le a paramétereket. A napközis tábor esetében szerintem nincs szükség a gyereknél lévő mobiltelefonra, bízzunk meg a táborvezetőben, kérjük meg, hogy Ő diszponáljon a felett, hogy kell-e napközben valamilyen probléma esetén keresni bennünket. Az „ott alvós” tábornál, ahova alapvetően azért 7-8éves kor felett szoktak menni gyerekek általában a bevett szokás, hogy a táborvezető naponta küldd SMS-t, mailt, posztol egy zárt facebook csoportba az aggódó szülők tájékoztatása céljából és a gyerekek esetleg egy megadott időintervallumban, mondjuk reggel 8-9 között és este 18-19h között telefonálhatnak haza. Amennyiben ezeket a dolgokat nem szabályozzuk le, akkor anarchia lesz, felesleges riadalom, aggódás. Ha már megbízunk a tanárban, hogy elviszi a gyermekünket, akkor annak a felelősségét is adjuk meg neki, hogy ha gond van, akkor jelentkezzen. Ez egy közösen meghozható szabály, amit természetesen vis major és egészségügyi probléma esetén fel lehet rúgni, de a keretek itt is fontosak.

9. Bízzunk abban, hogy jó döntést hoztunk! Engedd el!

tabor4Mindenki izgul az első iskolanapon, az első osztálykiránduláson és az első tábori napon is, pláne ha elutaznak a gyerekek, könnyes szemmel integetünk a buszon ülő csemetének… összeszorul a gyomrunk és ezt kisugározzuk a gyerekekre is, így rájuk is átragad a feszültség és a félelem. Ne tegyük. Alaposan térképezzük fel a lehetőségeket, beszéljük át a választásunkat a családdal, döntsünk és utána legyen bizalmunk abban, hogy jól döntöttünk, hogy a gyermekünk, olyan feladatokat kap, amit meg tud oldani és élmény, önfeledt vakáció lesz számára a választott tábor, kirándulás.

10. Ne facebookozzál, nyaraljál! – Éld meg a pillanatot, avagy az online csapdája

Ha nagyobbacska gyerekekről beszélünk, akkor fontosnak tartom megemlíteni, hogy közösségi média nem alkalmas arra, hogy táboros élménybeszámolókat tartsanak, esetleg real time posztoljanak fotókat. Érdemes megtanítani gyermekeinket arra, hogy az élmények a családra és a barátokra tartoznak inkább és nem attól lesznek menőbbek, szerethetőbbek, ha minden egyes megélt pillanatot kilöknek az éterbe, hogy azt boldog és boldogtalan lássa. Ennek a veszélyei – nem csak a zaklatás veszélye, de a hamis önkép és önértékelés – korunk nép betegsége, melytől a szülőket is óva intem a családi nyaralások olvasatában is. Kapcsolódó könyv: Tari Annamária: Ki a fontos én vagy én?

+1           Bandázós tábor saját szervezésben!

taborEhhez nem kell több mint 4-5 jó barát és/vagy rokon, akik egy hét 5 munkás hétköznapját beosztják egymás között és minden nap más felnőtt vállalja be a lurkókat. Ez akkor működik, ha elfogadjátok, hogy minden családnál, lakásban más szokások, szabályok vannak, mást esznek, máskor és minden nap máshová fognak menni. Nyilván akkor siker a Bandázós tábor, ha mindenki szívesen csinálja, a gyerekek jól elvannak egymással. Szerintem óvoda középsős-nagy csoportos életkortól működik kb. 13-14 éves korig. Sokat tanulhatnak egymástól, közös terítés, egymás öltözésében segítés, közlekedés, más játékok, más ízek, ez amolyan szervezett körutazás a saját kis világukban. Hajrá, Nektek is élmény lesz, hát még akkor, ha szántok arra félórát, hogy amikor a megbeszéltek szerint a gyerekekért mentek átbeszéljétek a nap eseményeit, lelkesen elmondhassák az aznapi sztorikat, hajrá Anyukák, Apukák! Bandázzatok, Nektek is jót fog tenniJ

 

GRUND 2022 – Táborexpo, Osztálykirándulás, Vakáció

Minden, ami tábor, utazás, tanulás, játék, fejlesztés nyáron a gyerekeknek, családoknak, osztályoknak!

az online térben a Felelős Szülők Iskolája weboldalán

2022. április – június

Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!

Csatlakozz a Facebook eseményhez!

GRUND Táborexpo 2022

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.