„A kevesebb mindig több” – oktatás és nevelés mentális újrakezdése és újraedzése

„A kevesebb mindig több” – oktatás és nevelés mentális újrakezdése és újraedzése

 

 

Az óvodai nevelés, és az iskolai oktatás újraindulásával, napi- és heti rendjével elkezdődik a gyerekek életében egy olyan újabb kaland, amely be is lendíti újra a szocializációt. A pandémia miatti leállás kapcsán elmaradtak a közösen megélt óvodás szerepjátékok, a félbe szakadt társasozások, a „le nem meccselt” mérkőzések. Elmaradtak az első szerelem randevúi a serdülőknél, és a közösségi terek áttevődtek főleg az online térbe. Milyen sok fiataltól hallottam az Instagram üzeneteimben azt, hogy:

 

„Eddig azt kérték tőlünk, hogy álljunk fel a gép elől,

most pedig azt, hogy üljünk már le a gép elé, mert kezdődik a tanóra!”

 

Bizony egyik generációnak se volt könnyű a karantén. Életre szóló megtapasztalást hozott mindenki életébe. Sok múlik a következő tanévben, hogy kiben hogyan rendeződnek ezek az érzelmek. Nagyon sok múlhat most azon, hogy mennyire vesszük figyelemben a tanév alatt azt a pedagógiát, amelyben az a legfontosabb alapelv, hogy:

 

„A kevesebb mindig több!”

 

Hiszen most idő kell a szocializálódás újraindulására, idő az egymásra hangolódásra, és az újbóli alkalmazkodásra. A pozitív stressz is tud stresszt okozni, hiszen nagyon örülünk egymásnak, mégis furcsa érzések is vehetnek bennünket körbe. Hullámzóan, logikátlanul és sokszor a történtekkel nem adekvát módon.

Minden család egy sajátságos, egyedi lenyomatú történetet élt át. Voltak benne örömteljes dolgok is, de elég sok és komoly érzésekkel, krízisekkel, életszervezési nehézségekkel kellett mindenkinek megküzdenie. Ezekben a hetekben nem „megérteni” kell egymást, hanem a szívünkkel megérezni azt, hogy valamivel mindenki küzd, de nem biztos, hogy tud vagy akar róla beszélni. Ne kezdjen el senki a „tanácsosztogatás” irányába haladni, mert arra senkinek sincs szüksége. Mindannyian együtt élünk meg érzelmileg is valamit, amiben még benne vagyunk társadalmi szinten. Épp ezért az a legfontosabb, hogy ebben a tanévben ne csak a pedagógusok várják a gyerekeket és a szüleiket az intézményekbe. Hanem a pedagógusokban lakó jóember, aki küzdve küzd, és bízva bízik minden nap, hogy együtt végig tudjuk kísérni egymást ebben az időszakban is.

A szülő is emberként emberségesen érkezzen be az iskolai életbe, és segítse a pedagógusok munkáját azzal, hogy nem az elvárások hatalmas hullámait görgeti a pedagógus elé, hanem szeretettel kéri a pedagógust, hogy a gyermeke megkaphassa a számára biztonságos környezetet, és arra is, hogy szeretgesse meg a gyermekét akkor, amikor szüksége lesz rá. Hiszen hamarosan hiányozni fogunk egymásnak, sokat voltak együtt a családok. De van, akinek már az hiányzik, hogy egy pajtárssal ügyködjön, rendetlenkedjen, átlépjen komfortzónákat.

Aki képes emberséges lenni ezekben a napokban úgy, hogy ne az elmaradt dolgozatírások kerüljenek előtérbe, hanem a másik emberrel való találkozás öröme, az hozzájárul a mentális újraedzéshez. Azt gondolom, hogy sok csodálatos pedagógus van ebben az országban, akik kőkeményen megküzdöttek azzal, hogy átálljanak az online oktatásra. Sok szülő van, aki próbált helytállni otthon annyi szerepkörben, ami igazán kimerítette őket. Ez természetes, hogy abba belefáradtunk.

 

Most viszont azt kell figyelembe venni a pedagógiában az első hetekben, hogy:

 

• ne akarjon senki semmit behozni, bepótolni, hiszen nem mindent lehet
• ne akarjon azonnal tanítani mindenki, hiszen sok együttlétre, játékra, humorra van most szükség
• ne akarjon senki gyorsabban haladni az idei tananyaggal annak kapcsán, hogy megelőzzön valamit, hiszen most a gyerekek nem igazán lesznek képesek egyelőre úgy figyelni, ahogy azt megszoktuk

 

Amennyiben eleinte képesek lesznek beszélgetni, mesélni, játszani, egymás szemébe nézni, együtt végrehajtani feladatokat, sokat mozogni a szabadban és időt adni arra, hogy minden gyermek „megérkezzen” a szocializációban, akkor az oktatás hamarosan újraindulhat. Hiszen mentális jelenlét nélkül lehetetlen a nevelés- és az oktatás. Adjunk időt arra, hogy legyen időnk örülni egymásnak, és a szabad játék, az idő, az együtt nevetés megszülheti azt a motivációt, hogy képesek legyenek újra terhelhetővé válni a gyerekek is, a pedagógusok is- és a szülők is egyaránt. Fontos a rugalmasság, a megértés, az empátia, az egymás tiszteletben tartása. Ha képesek vagyunk az első hetekben mentálisan újraedzeni így önmagunkat a társas kapcsolódásainkban, akkor ez hozhat egy új minőséget a gyerek-pedagógus-szülő kapcsolatában. Hiszen olyan jó volt megtapasztalni azt, hogy emberségesek voltunk egymással.

Emlékeztek a gyerekek piros szívecskéire az ablakokban? Miért is ne kerülhetne ki az első héten az oktatási intézményekbe egy ilyen szívecske, amely arra emlékeztethet bennünket, hogy milyen jó a karantén utáni újratalálkozás. Rendezzük be újra a termeket, de most kicsit máshogy. Fontos, hogy a kisgyerekek „otthoni nyunyókái” helyet kapjanak elég sok ideig a környezetükben. Az érzelmi biztonság, amely a „nyunyókákkal” érkezik otthonról, az felbecsülhetetlen. Én elhelyezném őket egy kiemelt helyen, nem kérném a gyerekektől, hogy „pakolják el a szekrényükbe”. De tanév végéig engedném, hogy bármi, ami otthonról fontos, beérkezzen. Higgyétek el, hogy ez most tavaszig kiemelten fontossá válhat, hiszen a beszoktatások újra zajlanak, és még sokáig tartanunk kell egy elővigyázatos óvatosságot. Az otthonról hozott „átmeneti tárgyak” nagy segítségére lesznek a gyerekeknek.

De ha átvándorlunk kicsit a kiskamasz és nagykamaszok tanulási évére, akkor azt is meg kell említenünk, hogy a kamaszoknál nagyon sokféle külvilági találkozó elmaradt. Szerencsére tudják ők azt is, hogy az online tér mindent nem pótolhat. Soha nem felejtem el, amikor a három felnőtt gyermekem még kamasz volt, és egyik fiam azt mondta:

 

„Nyugi Anya, már rájöttünk arra, hogy csókolózni idekint jobb, mint az online térben!”

Most a fiataljaink figyelmét fel kell hívnunk arra is, hogy jobban tartsák azokat a szabályokat, amelyek az előírásban bennünket védenek. Például ne igyanak egymás italából; ne egyenek egymás után; gyakrabban mossanak kezet, stb. Serdülőkorban ezek a határok mind fel vannak lazulva, hiszen ott az a menő, hogy egy üdítős üvegből iszik mindenki. Így most ilyen aspektusból is beszélgessünk el velük. De természetes elvágyódásuk lesz, hogy iskolán kívül állandóan találkozni akarnak a „rég nem látott haverokkal”. Ezekre most mind időt és teret kéne biztosítani, hiszen az iskolai időn belül természetes, hogy nem tudnak mindent majd megélni, átélni. Vagyis a szülőknek is rugalmasabban kell fogadniuk a gyermekeik ilyen irányú igényeit azért, hogy az elmaradt dolgok kicsiny része valamennyire pótlódjon.

Másrészt az újraindult szocializációt a találkozásaik, baráti kapcsolódásaik neuronálisan is segítik. Azt is fontos megemlítenünk, hogy ha bárki a családjában-, vagy a környezetében olyan gyerekkel, tinédzserrel, vagy felnőttel találkozik, aki nem mer, nem akar, nem tud túl sokáig eljönni otthonról, mert fél, segítő szakemberhez szükséges fordulni.

Sok fiatalnál, felnőttnél is tapasztaltuk azt, hogy a félelem pánik formáját öltve még a mindennapok érzelmi küzdelmei közt jelentkezhet. Sokféle érzelmet és érzetet láthattunk, tapasztalhattunk mindannyian a saját életünkben is. Soha nem szabadna „ciki” kategória legyen az, hogy „ki hogy van éppen”, vagy milyen nehéz érzésekkel küzd mentálisan. Soha nem szégyen az, ha nem vagy jól, vagy nem tudsz érzelmileg valamilyen kontrollt egyedül visszaszerezni lelkileg. Úgy szeretném kérni azt egy „jótündértől”, hogy suhintson egyet a gondolkodásunkra, amiben ez megváltozhat.

 

Ha jól vagy, nos, én örülök neki.

Ha nem vagy jól, akkor soha ne szégyelld, de csak olyannal oszd meg az érzéseidet, akiben bízhatsz.

Soha nem válasz egy gyermeknek, hogy:

„Szedd össze magad, ne légy ilyen nyámnyila.”

vagy

„Most már túl kéne lenned ezeken, nem igaz, hogy nem tudod összeszedni magad!”

 

Természetes, hogy vannak olyan gyerekek és felnőttek is egyaránt, akik érzelmileg hordoznak még nehéz érzeteket. De lehet, hogy ők mélyebben élnek át minden élethelyzetet, mert rendelkeznek esetleg az érzelmi elmélyülés képességével; netalán művészibb típusúak, aminek köszönhetően olyat is látnak a világból, amit mi nem. Megtanulni önmagunkat úgy elfogadni, ahogy teremtve lettünk, ez életfeladat. A környezetnek nem dolga az, hogy a pillangók szárnyait leportalanítsa. DE dolga az, hogy biztosítson számára teret, ahol szabadon repkedhet, és megélheti pillangó mivoltát. Tartsuk tiszteletben azt, ha valakiben erőteljesebben tapasztaljuk a félelmet és a szorongást. Legyünk ugyanolyan emberségesek, mint ahogy azt tavasszal tettük.

 

A pedagógusoknak a következő dolgokat szeretném javasolni a tanévkezdéshez:

 

– játékokat, amelybe bevihetik a gyerekek az érzelmi átéléseiket, emlékeiket, amin keresztül az érzelmi memória tartalma is kijátszhatja a közösségben magát,

– olyan mozgásanyagokat, amelyben sok a szabadság,

– olyan kalandpályát, amelyben megküzdhet önmagával;

– olyan tartalmakat készíteni vizuális- kreatív-, online térben, amelyben hozhatja ő az ötleteit és beleviheti a saját tapasztalatait a karanténból,

– olyan életre tanító „tananyagot”, amelyben a könyv nem könyv, a ceruza pedig lehet egy teljesen más szerepkör, pl: hajgöndörítő. Ahol minden bennünket körbevevő tárgy a képzelet segítségével teljesen más funkciót tölt be. Eköré történeteket eljátszani, kreatív problémamegoldásokat behelyezni, befűzni a humort és a drámát is.

– családtörténetek korosztályhoz viszonyított megjelenítése akár a dráma, monológ, humor stb. eszközeivel. Ahol a kiskamasz és nagykamasz válhat a játékban, anyává, apává, tesóvá, tanárrá. Merjük velük lejátszani a különböző „karantÉn” történeteket.  Ahol a szájmaszk kaphat más funkciót is: pl. „tokafogó”

– merjünk pedagógusként a szokottnál lazábban jelen lenni, aki egy kis szeletet elmesél a saját „karantÉn” történetéből. Merjétek elmondani, hogy mennyire hiányzott az élő találkozás, a személyes kontakt. De azt is meséljétek el, hogy mi minden volt nektek jó otthon, vagy a szomorú pillanataitokból egy kicsiny kis szeletet. Az életre felkészítés tananyag legfontosabb része ez, a gyerekek ezt az őszinteséget meghálálják tanév közben.

– merjünk most még kimozdulni a padból és kreatívan együtt végezni dolgokat kültéren is. A legfontosabb tananyag a fában, bokorban, vízparton található.

– a humor és a rugalmasság látható jelei legyenek benne a mindennapos pedagógiában, azért, hogy a körülményekhez képest merjünk újra kapcsolódni.

– merjünk kreatív írásokat készíteni, amibe beleírhatjuk a dühünket, bánatunkat, kellemetlen érzeteinket

– elkészülhetnek a montázsok arról az időszakról, amikor csak online térben láthattuk egymást

– sőt színpadra helyezhetjük a vírus körüli történeteinket úgy, hogy: egy történelmi helyzetet adunk elő, ahova beiktatjuk az átélt karantén élményeket; vagy az irodalmi versben miként jelenhetnek meg azok a szavak, amelyeket sokszor használtunk a karanténban (élesztő, kenyér, fertőtlenítés, stb), vagy egy zenei mű átírása, ami elénekli a karantén körüli történeteket. Merjetek kreatívak lenni, most a gyerekeknek ezekre a pillanatokra nagy szüksége van, sokat fogtok nevetni, ami képes a lelkünkben elrendezni az érzelmeket „a maga helyére”.

 

A szülőket kérjük arra, hogy figyeljenek mindenképp a pedagógusainkra. Megrázkódtató érzésekkel teljes volt az online átállás. Nehezek ezek a pillanatok, mert legszívesebben most mindenki élettörténéseit végighallgatnák, de a nem pedagógusokra tartozó gondjainkkal és a problémáinkkal nem szabad terhelni a pedagógusokat. Azzal lelki segítő szakemberhez szükséges fordulni. Amikor a gyermekeinket fogadják, fontos, hogy a napi figyelmük és az energiájuk a gyermekeink felé irányuljon. Ha mi igénybe vesszük az ő „meghallgatás” képességüket, akkor máris abból a lelki „battery”-ből merítettünk, amelyre a gyermekeinknek lenne ott szüksége. Én tudom, hogy sok pedagógus szívesen szánna időt és energiát erre, de nem ez a dolguk és a kompetenciájuk. Ráadásul most mindannyiunknak kicsit vissza kell szoknunk egy olyan rutinhoz, amelyet nyáron mindannyian el is engedtünk. Sokan nem akarunk újra begyorsulni, de most természetes, hogy a tavaszi leállás miatt mindenki tapasztalni fogja azt is, hogy egy kicsit lassabban indul újra a verkli.

Segítsük egymást ezen az úton is!

 

szerző: Polus Enikő, mentálhigiénés szakember, családsegítő

kép forrása: pixabay.com

 

Kapcsolódó cikkek:

Tanévkezdés – év eleji fogadalmak

Iskolakezdés szeptemberben: nehéz év vár a tanárokra és a diákokra

Süsük, Rút kiskacsák, Ólomkatonák és Borsószem hercegnők óvoda- és iskolakezdése