Elképesztő teher van pedagóguson, diákon, szülőn

Elképesztő teher van pedagóguson, diákon, szülőn

Csillogó szemű gyerekekből fásult felnőttet nevel az iskola? Mi a megoldás? Megoldás-e mindenkinek valamilyen alternatív oktatási módszer? Mi legyen a felvételivel? Hogyan védheti meg a modern világ veszélyeitől az iskola a gyereket?

A tizperciskola.hu oldal Szél Dávid pszichológust, apabloggert kérte fel, segítsen a jelenségek mögött meglátni a személyes terhelést, lelki folyamatokat. Mi kell ahhoz, hogy jó legyen az iskolai légkör, hogyan előzhető meg a kiégés, megéri-e kitenni a 6-10-12 éveseket a felvételinek, és miért volna különösen fontos, ha az iskola valódi közösségeket építene – ezekől a témákról is kérdezték Szél Dávidot az interjúban, amiből idézünk.

Sokat hallani az X, Y, Z generációk közötti különbségekről. Számítanak-e ezek az iskolában, okozhatnak-e konfliktusokat a szülők és a pedagógusok között, esetleg a fiatal és idősebb kollégák között?

A generációs különbségek itt igazából nem számítanak. Magyarországon napi tapasztalat, hogy az állami intézmények – tehát nemcsak az iskolák, hanem az egészségügyi intézmények, hivatalok is – gyereket csinálnak az emberből. Annyira megcsontosodott már ez az alá-fölérendeltség, hogy a szülők az iskolában sem igen tudnak másként működni. Annak ellenére, hogy a szülők és a pedagógusok – ha kicsit magasztosan hangzik is – egy közös ügyön dolgoznak, a partnerség ritkán jelenik meg a kommunikációjukban. Hasonló folyamatot láttam tantestületen belül is, iskolapszichológusként. Miután a fiatal pedagógus bekerült egy idősebb generáció „uralta” tantestületbe, letörték az egyéni kezdeményezéseit. Hiába van tele innovációval a pedagógusképzés, ha a rendszer maga nem kedvez az innovációnak. Ha egy pedagógus 21. századi értelemben jó akar lenni, akkor eleve különutassá kell válnia, például kevesebb lexikális tudást kell átadnia, megengedőbbnek, elfogadónak, nyitottnak, inkluzívnak kell lennie – olyan mentalitásúnak, amit a mostani rendszer nem támogat. Az akadályok már a legelemibb dolgoknál megmutatkoznak. Az iskolák jelentős része 100 éves koncepció mentén épült: szűk folyosókról nyíló termek, a termek kialakítása is azt szolgálja, hogy a tanár álljon, a gyerek üljön, sokszor azt is nehéz megoldani, hogy a tanár sétálgasson a padok között. Az órák 45 percesek, nem tud a pedagógus a gyerekek hangulatához, állapotához igazodni, óriásiak a létszámok, a pedagógusnak egyedül, asszisztens vagy segítő nélkül kell megbirkóznia a hatalmas osztályokkal.

(…)

Sokat hangoztatott közhely, hogy a csillogó szemű gyerekekből fásult felnőttet nevel az iskola. Eltűnik a pezsgés, a zsizsegés. Erről tényleg az iskola tehet, vagy inkább életkori sajátosságról van szó?

Mindkettő egyszerre. Természetes, hogy a csillogó szemű elsős gyerek érdeklődése más felé fordul az élet későbbi szakaszaiban. A kamaszodás ráadásul egyre korábban kezdődik, ez az az időszak, amikor csökken az iskola iránti figyelem, természetes, hogy ekkor elfordulnak az iskolától. Ezzel azonban az iskola nem tud lépést tartani, mert iszonyúan tananyagfókuszú, ami miatt nemcsak az egyéni képességet, az egyéni érdeklődést nem tudja figyelembe venni, hanem az életkori sajátosságot sem. Rendszerszinten nincs tudomásul véve a probléma, így az teljes egészében a pedagógusra hárul. Ez is mutatja, milyen nehéz dolga van.

Nézzük az indulást: egy elsős osztályban a gyerekek életkora között akár 16-18 hónap különbség is lehet. Ez akkor is hatalmas, ha csak életkori különbségként tekintünk rá, de az érettségbeli eltérések, plusz a szociális különbségek tovább mélyítik. Ebben a szakaszban a pedagógusnak különösen nehéz függetlenedni a szülőktől, elengedhetetlen, hogy tájékozódjon arról, mennyi felelősséget tesznek a szülők a saját gyerekükre, ez segíthet neki mérlegelni az iskolai dolgokat. De mind tudjuk, hogy nagyon másképp viselkedik egy gyerek az iskolában, mint otthon, nagyon hamar megértik a gyerekek, hogy ez egy másik rendszer. Sokszor, amikor felelősséget ad egy tanár a gyerek kezébe, a szülők félreértékelik a gesztust, és azt mondják, itt szigor van, ez a tanár rideg, miközben csak arról van szó, hogy követel, és azt követeli meg, amit meg lehet. Ha ki tudnánk lépni az alá-fölérendeltségből, és partnerként gondolnánk egymásra, sokkal könnyebb lenne.

(…)

Az iskolaválasztáskor a szülők inkább abban biztosak, hová ne adják be a gyereküket. Mindenkinek egyformán jó választás az alternatív iskola?

Főleg az alternatív pedagógiát követő iskoláknál fontos, hogy a szülő a választás előtt alaposan tájékozódjon. Valóban nem minden gyereknek, és továbbmegyek, nem minden szülőnek való az alternatív pedagógiai modell. Arra önmagában kevés a biztosíték, hogy a gyerekünk jól fogja érezni magát a kiszemelt iskolában, ha csak annyi a szülői motiváció, hogy „na, mentsük ki a gyereket az adott rendszerből”. Szülőként időt kell szánni arra, hogy megismerjük az iskola pedagógiai modelljét, és őszintének kell lennünk magunkhoz, hogy valóban vonzó-e, és valóban el tudjuk-e képzelni, hogy oda járjon a gyerekünk. A Waldorf iskolákról már mindenki hallott, vegyük ezt példaként. Nagyon sok szülői jelenlétet igényelnek, nemcsak időt, hanem anyagi ráfordítást is, mindez akkor fér bele, ha van egy jól kereső egyik fél, és egy ráérő, nem a szokásos munkarendben dolgozni vágyó másik fél. Szerencsés helyzetben lévő családoknál ezt, némi logisztikai átstrutkturálással még meg is lehet oldani, de emellett ideológiai feszültségek is felmerülhetnek. A magyar iskolában azt tanulják meg a gyerekek, hogy ezt csinálhatod, azt csinálhatod, ha pedig nem azt csinálod, akkor annak komoly és egyértelmű következményei lesznek. Például egy intő.

Nagyon kevés döntési lehetőséget kapnak a hagyományos iskolákban tanuló gyerekek. Sok alternatív iskola viszont épp itt ad nagy teret a családoknak, ami nem mindenkinek jó egyformán, sokan ugyanis igenis igénylik a kontrollt, a könnyen értelmezhető és átlátható kereteket. De amire még nagy szükség van, az egy mindenki számára egyértelműen követhető és egyben egyénre, esetre szabható intő- és fenyegetésmentes protokoll az olyan helyzetekre, amikor valaki átlépi a kereteket. Sajnos azonban sok családnál épp ezek a keretek és a következmények hiányoznak.

Az alternatív iskolákba vagy jó hírű állami iskolákba komoly felvételi eljáráson kell megfelelni. Mit gondolsz pszichológusként a felvételi rendszerről? Sok gyerek már nagycsoportos óvodásként ott ül egy idegenekből álló bizottság előtt…

Az biztos, hogy a jelenlegi felvételi rendszer megnyomorítja a gyerekeket és a családokat. Rettegés van, mindig már egy évvel előre izgulnak a szülők, kezdődik a szorongás-szorongatás, a legkeményebb, hogy már 5-6 éves gyerekeket is kitesznek a felvételi stresszének. Hiába hívja az iskola játékos beszélgetésnek, soha nem az a kérdés, hogy mi, felnőttek minek mondjuk, minek látjuk, hanem hogy a gyerek mit tud róla. Hogy ő miként tekint rá.

Egy gyerek nem játékos beszélgetésnek fogja fel?

Hogy is tudna így tekinteni rá? Gondoljunk csak arra, mi múlik rajta! Azt látja, hogy a szülei ráfeszülnek az egészre. Hiába játékos beszélgetés, neki meg kell felelnie, de nem igazán tudja, pontosan minek is. Ott ül egy, még ovis kisgyerek, és azon gondolkozik, hogy legyen-e önmaga, vagy ne legyen önmaga, milyen következményei lesznek annak, ha nem veszik fel abba az iskolába, amit a szülei nagyon szeretnének, és mi lesz, ha nem veszik fel, és mennie kell abba az iskolába, amit a szülei nem szeretnek. Zakatolnak a kérdések, ő meg már nem is nagyon tudja eldönteni, mit is szeretne.

Nagyon komoly nyomás van a gyerekeken, nem feltétlenül azért, mert ez egy komoly felvételi, hanem a következményei, a kiszámíthatatlansága és a következetlensége miatt, mert a gyerek nem tudhatja, milyen viselkedés lesz az, amivel felvételt nyer. És látni a szülőkön a csalódottságot, az nagyon kemény élmény.

Mi segíthet eldönteni, mi a jó a gyerekünknek?  

Akik korán viszik át a gyerekeiket, korán teszik ki őket a felvételinek, azok a szülők nagyon taníttatni akarják a gyerekeiket, és azt akarják, hogy a legjobb legyen nekik, és azt gondolják, így lesz nekik a legjobb. Ezt megérzik, megértik a gyerekek, sokszor nyíltan meg is beszélik velük a szülők, ami nagyon jó dolog, de mindezzel együtt is nagyon nagy teher ez a gyerekeknek. Nagyon nehéz dolga van a szülőnek abból a szempontból is, hogy kinek akar jót.

Azt akarom, hogy a gyereknek jó legyen, vagy azt akarom, hogy a gyerekem beilleszkedjen a rendszerbe? Ez a kettő nem mindig találkozik.

Elég sok iskolaérettségi vizsgálatot készítettem annak idején, amikor pedagógiai szakszolgálatnál – akkori nevén nevtannál/nevelési tanácsadónál – dolgoztam. Amikor ezeket a teszteket csináltam, mindig kérdés volt számomra, hogy most mit is kell néznem: a gyereket vagy az iskolát. Az iskolának olyan gyerekek kellenek, akik tudnak a fenekükön ülni 45 percet csendben, és akkor válaszolnak, ha a tanár felszólítja őket. És legfőképp azok a gyerekek, akik ugyanolyanok. A gyerek szempontjából nézve viszont az mondható iskolaérettnek, aki tud mit kezdeni az érzéseivel, aki felismeri azokat, aki várja már az iskolát. De talán nem is ez az igazi probléma, hanem az, hogy semmi szükség arra, hogy a gyerekek már az óvodában iskolaéretté váljanak, sokkal jobb lenne, ha ezt a munkát az iskola végezné el. Annyi féle iskola van, honnan tudná az óvoda, hogy milyenné kell azt a gyereket varázsolni. Arról nem is beszélve, hogy az iskolaérettségi vizsgálatok január és március között vannak, bő fél évvel a tanévkezdés előtt, ami egy 6-7 éves gyerek esetében rengeteg, előre nem is látható változással jár. Szóval valójában az egész iskolaérettségi vizsgálat egy elavult koncepció. Egyébként meg tendencia a magyar iskolarendszerben, hogy soha nem az éppen jelen lévő állapotot nézi, hanem mindig a következő ponttal szorongatja a gyerekeket, hogy meg fognak-e ott felelni. Az oviban elkezdődik azzal, hogy „ezt már az iskolában nem fogadják el”, „most már be kell érni időben, mert az iskolában majd nem lehet késni”, az iskolában aztán jön a riogatás a felsőbb osztályokkal, a nagy kimeneti vizsgákkal. Mindig a következő etapra koncentrálunk. Miért nem lehet kiélvezni azt, ami van?

Milyen veszélyekkel kell számolni a mai iskolások szempontjából?

Drog, bullying, pornó, szexuális tudatlanság, és ide tartoznak a hallgatással, félelemmel teli családi traumák, például a válás, a családon belüli fizikai és/vagy szexuális erőszak is. És hogy hogyan kell tudatosan működni a 21. század társadalmában. A mai problémák egyik legnagyobb veszélye, hogy mi, felnőttek sem ismerjük őket. A cyber bullying új, gyorsabb és hatásosabb bántalmazás az eddigieknél, felnőttként sokszor nem is ismerjük a színtereit. A pornó könnyű hozzáférhetősége szintén új jelenség. A dizájner drogok is sokkal veszélyesebbek, mint bármelyik korábbi szer. A heroinról és a kokainról százéves tapasztalatunk van, pontosan tudjuk, micsodák. Bajzáth Sándor addiktológiai konzultáns hangsúlyozza mindig, hogy a dizájner drogoknak nem csak a hatásait, de az elvonási tüneteit nem ismerjük. Tudjuk, hogy a kokainelvonásba nem lehet belehalni, tudjuk, hogy az alkoholelvonásba viszont igen, de hogy a dizájner drogoknál mi történik, azt nem tudjuk, hiszen naponta változnak.

Hogyan védheti meg a veszélyektől az iskola a gyerekeket?

Igazából csak az oktatáson keresztül lehet védekezni ellenük, azzal, hogy újra és újra beszélünk róluk. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod 🙂 című film is ezekről a veszélyekről szól, érdemes megnézni. A főszereplő lány a Vörösmarty gimibe jár, egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy náluk a filmben bemutatott online zaklatás nem fordulhat elő, mert az egy jó iskola. Sajnos azt kell mondanom, egyáltalán nincs igaza, ez bárhol bárkivel előfordulhat, a jó családok gyerekei, a jó iskolák diákjai éppúgy lehetnek az áldozatok vagy az elkövetők, mint bárki más. Ez a „velünk nem fordulhat elő” mentalitás komoly gát a mai veszélyek elleni küzdelemben. Az iskola preventív szerepe iszonyú fontos, nemcsak a tájékoztatás miatt, hanem az érzékenyítés szempontjából is. Ha tanítja az empátia fogalmát, beszél róla, azzal tesz ellene – ehhez azonban közösségépítés is kell, hogy felelősséget érezzünk egymásért.

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.