Elszorul a szívem, ha arra gondolok, nincsenek többé…

Vekerdy Tamás

Elszorul a szívem, ha arra gondolok, nincsenek többé…

Egy fantasztikus generáció: Heller Ágnes, Balassa Péter, Buda Béla, Popper Péter, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás emlékére.

Czike Bernadett, főiskolai docens (AVKF – SZIA) írását a koloknet.hu weboldalon olvastuk.

1990-ben alakult meg az Alternatív Pedagógusképző Műhely, a mai nevén a Szabad Iskolákért Alapítvány. A Műhelyt az akkor alakuló alternatív iskolák szakmai műhelyeként hoztuk létre és azt tűztük ki célul, hogy megújítjuk a pedagógusképzést. Az Alapítvány civil szervezetként működik ma is. Az indulástól kezdve interaktív kurzusokat tartottunk és akkreditált pedagógustovábbképzéseket fejlesztettünk ki a legkülönbözőbb témákban.

A pedagógus mesterség lényegét a személyes példaadásban és a személyes hatásban látjuk, ezért a pedagógus-képzés kurzusainkban az értelmiségi lét és hozzáállás, az alkotó gondolkodás, a kreativitás, az elfogadás és a tolerancia, mint alapértékek és kiindulópontok jelentek meg. A képzések témái a közösen vallott értékek és attitűdök tükrében igen széles területeket foglaltak magukban. A filozófiai, pszichológiai, irodalmi, és más művészeti kurzusok éppolyan fontos szerepet töltöttek be a leendő és gyakorló pedagógusok felkészítésében, mint a szakmai, módszertani továbbképzések. Az értelmiségi lét hitünk szerint magában foglalja a nyitottságot, a széles érdeklődést, a kíváncsiságot és a műveltséget is. Kiindulópontunk volt az is, hogy a pedagógusok és más, segítő szakmákban dolgozók megérdemlik azt, hogy nagy emberektől, mintaértékű pedagógusoktól, ha tetszik, „néptanítóktól” tanuljanak.

Így történhetett meg, hogy a kilencvenes évek közepétől interaktív kurzusainkon Heller Ágnes, Balassa Péter, Buda Béla, Popper Péter, Ranschburg Jenő és Vekerdy Tamás is tanított (…)

Mit adott nekünk ez a gondolkodó generáció?

A felejthetetlen és inspiráló előadások és beszélgetések témájukban nagyon különböztek egymástól, de hatásukat tekintve mégis egy irányba tartottak. Az egykori tanári kar tagjainak halálával egy korszak lezárult. Ez a tény elgondolkodtatott, hogy miben is hasonlítottak ezek az emberek egymásra, mi is az oka annak, hogy sokan egyetemes veszteségként éljük meg távozásukat, a hiányukat. Mi az, amiben segítettek minket, amiben példát, útmutatást adtak nekünk, amiért úgy éreztük, ha itt vannak közöttünk, akkor védve vagyunk kicsit, és rendben mennek a dolgok. Miért érezzük úgy, hogy személyük pótolhatatlan?

Sok fontos dolog jutott eszembe. Például, hogy kíváncsiak voltak. Mindig érdekelte őket a világ, a teljes világ, a nagy kérdések. Bár szakmájuk kiváló mesterei voltak, mindig lehetett velük az élet nagy kérdéseiről, az élet értelméről vagy bármi egyébről is beszélgetni. Kíváncsiak voltak abban az értelemben is, hogy mindig érdekelte őket a tanítványaik véleménye. Nem voltak beképzeltek, pedig lehetettek volna. A kurzusokon az egymás iránti elfogadás és a különböző nézőpontok iránti alázat átfogó és állandó érzés volt (…)

Elszorul a szívem, ha arra gondolok, nincsenek többé. Egyéniségükkel és tudásukkal, különös és egyedi lényükkel nagyon könnyű volt azonosulni. Érezhettük azt, hogy szeretnénk olyanok lenni, mint ők. Olyan sokat tudni, és olyan sok kérdést feltenni. Olyan rugalmasnak lenni és olyan kitartónak lenni, mint ők. Olyan keménynek, olyan határozottnak, és emellett olyan elfogadóak lenni, mint ők. Egyszerre lenni híres, nagy embernek és egyszerű, hétköznapi beszélgetőpartnernek. Mert a legfőbb tulajdonságuk talán a természetesség volt.

Miért gondolhatta mindenki azt, aki személyesen is találkozhatott velük és ismerhette őket, hogy a barátja ezeknek az embereknek? Azért mert nem volt külön nyelvük, külön gondolatuk és külön arckifejezésük, hanghordozásuk a különböző fórumokon, a különböző helyzetekben és színtereken. Mindenhol magukat adták, mindenhol ugyanúgy és ugyanazt mondták. Őszinték és hitelesek voltak. Nem játszották meg magukat, nem alkalmazkodtak, nem figyelték, hogy mikor mi az előnyös nekik.

Most, számunkra, az egyelőre még itt maradóknak nem az a kérdés, hogy tudunk-e olyan híresek lenni, mint ők. Hogy tudunk-e annyi könyvet írni és olyan jókat mondani, mint ők. A kérdés az, hogy tudunk-e olyan emberek lenni, mint ők. Ha csak egy kicsit is, akkor nem éltek és nem tanítottak hiába.

Olvassátok el  ezt az – őszinte hangú megemlékező és egyben köszönetet mondó – írást teljes terjedelmében a koloknet.hu oldalon!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.