Szabályok, hagyományok szerepe a közösségi nevelésben

Szabályok, hagyományok szerepe a közösségi nevelésben

Ahhoz, hogy az óvodai csoport közösségként működjön, szükség van szabályokra és hagyományokra.

Szabályok

Először a szabályokról. A szabály egyben korlát is, nem csak távol tart valamitől, de kapaszkodni is lehet bele. A szabályokat úgy kell kialakítani, hogy segítsék az együttműködést, és rugalmasan alkalmazkodjanak a csoportban lévő gyerekek és felnőttek igényeihez. Mire gondolok?

Vannak udvariassági szabályok (köszönünk, elkérünk, megkínálunk, megköszönünk), melyek ugyan formalitásnak tűnhetnek, de hiszem, hogy hozzátartoznak egymás tiszteletéhez. Ezeket meg lehet tanítani például az étkezések alatt is. Többek között ezért voltam mindig híve az együttétkezésnek, mert így természetes módon tanulhatták meg a gyerekek azokat a szabályokat, melyek a kultúrált étkezéshez szükségesek (hogyan kell megkínálni valakit, hogyan kell esztétikusan megteríteni, étkezni, evőeszközt használni). Hasznos is az egész napi mozgás, játék után egy kicsit megpihenni, diskurálni evés közben az asztalnál.

Az udvariassági szabályokat lehet tanítani piaci vásárlásnál, közlekedésnél és nem elsősorban szóval, hanem személyes példával.

Vannak szabályok, melyek szükségesek a nyugodt, balesetmentes játékhoz, mozgáshoz. Ilyen egyszerű dolgokra gondolok, hogy:

• A leesett játékot fel kell venni. Ha nem teszik, akár ők, akár társuk eleshet benne, arról nem is beszélve, hogy rendetlenség, káosz alakul ki.
• A játékot, amivel már nem játszik, el kell tenni a helyére. Így tud az eszközzel később más is játszani, így lesz hely újabb tevékenységhez, így kell kevesebb időt szánni a játék végén a rendrakásra.
• A teremben normál hangerővel kell beszélni. Nem azért, mert az óvó nénit zavarja a ricsaj, hanem saját maguk válnának feszültté, fáradttá egy túl hangos csoportban. (Természetesen helyet és időt kell biztosítani a tomboláshoz is az udvaron, tornateremben.)

Nem taglalom tovább a szabályokat, azt hiszem ennyiből is kitűnik, milyen apróságokon múlik sokszor a gyerekek komfort érzete, tevékenységük hangulata.

Hagyományok

A hagyományoknak nagyon fontos szerepe van, mind a kisebb, mind a nagyobb közösségekben. Gondoljunk csak bele, mennyire jellemzők egy nemzetre a hagyományai, mennyire segíti az összetartozás érzését, ha ápolják azokat. Így van ez kicsiben is, egy óvodában, óvodai csoportban. Ahol demokratikus szellemben irányítják az intézményt, ott kialakulnak óvodai szintű és csoportszintű hagyományok. Ilyenek a különböző ünnepek megtartásának módjai, a szülőkkel való közös programok, a nevelőtestület saját programjai.

A mi csoportunkban hagyományai voltak a születésnapok megtartásának, a Télapó, Luca nap, Karácsony, Farsang, Anyák napja, Ballagás, Gyermeknap megünneplésének. Az, hogy ezeknek az ünnepeknek mik a specialitásai, függ az óvoda földrajzi elhelyezkedésétől (falu, vagy város), az óvoda sajátos arculatától, az óvónők egyéniségétől.

Az ünnepek közül kiemelném a Karácsonyt és az Anyák napját, melyek különösen jó lehetőséget adnak arra, hogy megéreztessük a gyerekekkel az örömszerzés örömét. A napokon át tartó készülődés, az ajándék készítésének örömteli pillanatai lehetővé teszik, hogy a gyerekek átéljék, milyen jó dolog adni, szüleiknek örömet szerezni. Ez természetesen csak akkor van így, ha együtt örülünk a gyerekekkel, nem törekszünk művészi kivitelű ajándékokra, nem nyúzzuk a kisdedet, hogy saját lehetőségeit, képességeit felülmúlva hozza létre a tökéletest, hanem hagyjuk, hogy ötleteiket megvalósítsák, és a „műveket” velünk együtt értéknek tarthassák.

Az előbbiekben többször említettem a tiszteletet, ezt a kissé elavultnak tűnő fogalmat. Érdemes belegondolni, hogy a gyerekeket körülvevő világ, a mai horrorisztikus mesefilmek vajon azt sugallják-e, hogy a szorgalmas munkát és az őszinteséget kell tisztelni és nem az ügyeskedést, a hazugságot. Mutatunk-e mi, felnőttek olyan mintát, amit érdemes követni, úgy viselkedünk-e, hogy tisztelni lehessen bennünket?

Hiszem, hogy a tiszteletet éppúgy, mint szeretetet nem lehet kikövetelni, azt ki kell érdemelni. Megmérettetünk minden pillanatban és a gyerekek szemében akkor leszünk hitelesek, ha annyit várunk el tőlük (vagy egy kicsit kevesebbet), mint saját magunktól. Például csak akkor várhatjuk el a gyerekektől az őszinteséget, ha mi magunk is azok vagyunk érzelmeinkben, megnyilvánulásainkban, cselekedeteinkben. Őszintén tudunk örülni, szomorkodni, akár mérgesnek lenni (az állandóan morcos, veszekedős óvó néni csak egy fokkal rosszabb az állandóan mosolygósnál).

Ha átérezzük a közösségi, erkölcsi, érzelmi nevelés fontosságát és rendelkezünk egy jó adag optimizmussal, talán elhisszük, hogy a magocska, amit elvetettünk gyökeret ereszt, s amikor virágba szökken úgy 10-15 év múlva szépségéhez, nemességéhez mi is hozzájárultunk.

írta: Kifor Lászlóné
Forrás: ovonok.hu