Lelkünk háború idején – kapcsolódás, támogatás, beszélgetés és törődés

Lelkünk háború idején – kapcsolódás, támogatás, beszélgetés és törődés

Ismét megtörtént valami, amiről azt hittük, hogy nem történhet meg. Háborúról beszélgetünk gyerekeinkkel otthon, iskolában. Tesszük mindezt úgy, hogy mi magunk is félünk. Hogy reagáljunk jól? Mit mondjunk, és mit ne?

 

A háborúval kapcsolatos félelmekről szólt a vasárnap esti élő beszélgetés a Felelős Szülők Iskolája szervezésében. Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelemtanár is napok óta kapja kérdéseket az iskolában. Vallja, ha a gyerekek kérdeznek, érdeklődnek, akkor ne hagyjuk őket válaszok nélkül, de a saját pánikunkat, félelmeinket ne nyomjuk át rájuk. A lényeg, hogy jöjjön ki belőlük a szorongás, a feszültség. De az életünket próbáljuk meg a megszokott módon folytatni és a segítségnyújtásra koncentráljunk. Sok városban szerveznek gyűjtést, ahova elvihetjük adományainkat. Már az iskolák is gyorsan reagáltak és a legtöbb helyen van összefogás, ahova csatlakozhatunk. Ez jó érzéssel tölt el bennünket és a gyerekeket is, hiszen teszünk valamit. A tehetetlenség nehéz dolog. Beszéljük ki a történéseket, de a gyerekek igényeire figyelve. Mit bírnak el, mire van szükségük. Amit lehet, magyarázzunk el tényszerűen, hogy ne induljanak el légből kapott spekulációk, amelyek még jobban megrémítik a fiatalokat.

A csütörtök, péntek még a sok kérdésről szólt és a reformkori hazaszeretet, harc, háború új megvilágításba került, de a hétvége után átmenetileg kevesebb kérdés merült föl.

 

Polus Enikő, mentálhigiénés szakértő, író, arra hívta fel a figyelmet, hogy próbáljuk meg visszaszerezni az irányítást a félelmeink fölött. Még ki se lábaltunk a pandémia okozta érzelmi megterhelésből, amire érkezett az újabb sokk, amire most reagálnunk kell. A szakember javaslatára akár érzelmi térképünket is megrajzolhatjuk, és szembe nézhetünk félelmeinkkel, átgondolhatjuk, hogy is vagyunk ebben a helyzetben. Az odafordulás, türelem, segítségnyújtás, és ha kell a segítség kérés most nagyon fontos. A közösség a legjobb terep arra, hogy támogassuk egymást, hiszen aki másokat felüdít, az maga is felüdül. A bizonytalansággal nagyon nehezen boldogulnak a gyerekek, így mindenképpen tudatosítsuk bennük, hogy biztonságban vannak. Nehéz megóvni őket abban a világban, ahol ellenőrizhetetlenül terjednek az álhírek és keltenek félelmet egy ilyen helyzetben.

 

Az ingyenesen hívható Kék Vonal szakmai vezetője, pszichológus, családterapeuta Reményiné Csekeő Borbála szerint is az a jó, ha a kérdéseket van kinek föltenni és nincs tabu. Bár nekünk felnőtteknek sincs konkrét válaszunk most, de mégis az a jó, ha teret adunk a kérdéseknek. Ezzel is oldódik a szorongás, mert érzik, hogy komolyan veszik az érdeklődésüket. Nehezebben élik meg a helyzetet azok a kamaszok, akik ettől függetlenül is szorongással és depresszióval küzdenek és amúgy sincsenek jól. A félelemkeltő álhírek csak rontanak a helyzetükön. Az a jó, ha egy családban olyan bizalmi kapcsolat van a családtagok között, hogy föl lehet vállalni a rossz érzéseinket is. Figyeljük a gyerekeinket és ha hirtelen, nagyon szembetűnően megváltozik a viselkedésük, ne hagyjuk magukra őket, ám ne erőltessük a háborúról való beszélgetést.

 

Polus Enikő szerint fontos, hogy ne pánikoltassunk senkit! A legfontosabb, hogy a belső békénket próbáljuk meg a lehetőségekhez képest megőrizni és töltekezni. Menjünk a természetbe, hallgassunk zenét, mozogjunk, relaxáljunk. Válasszuk a nyílt kommunikációt és próbáljunk megküzdeni a félelmeinkkel. Ha kell, kérjünk segítséget!

 

 

A teljes beszélgetés itt tekinthető meg: