A semmilyen korlátot nem állító szülő éppoly félelmetes, mint a mindent szigorúan büntető

anya vigasztal

A semmilyen korlátot nem állító szülő éppoly félelmetes, mint a mindent szigorúan büntető

Aki átélte, milyen tekintélyelvű, érzelmileg elérhetetlen szülők gyermekeként felnőni, érthető, ha nem ezt a mintát szeretné átadni a gyermekének. Az ennek folyamán gyakran alkalmazott “mindent ráhagyó” nevelési stílus azonban ugyanennyire szorongató a gyerek számára. A középút a szeretetteljes fegyelmezés!

A jó hír az, hogy valóban nem kell a fent említett két rossz véglet között döntenünk: létezik szeretetteljes fegyelmezés, amely korlátokat állít, kapaszkodókat ad, de nem nyomorít meg – írta a csaladinet.hu szerzője.

Hányszor hallottuk ezeket az ítélkező mondatokat, amikor őrjöngő kisgyereket és tanácstalan szülőket láttunk? Igaz, hogy a kicsinek valóban meg kell tanítanunk az érzelmei kezelését, ezt azonban a méltóságának és a határainak a tiszteletben tartásával kell elérnünk. Erről szól Sebestyén Eszter pszichológus két írása, amely a wmn.hu-n jelent meg.

A mai szülők generációjának sok tagja – szerencsére nem mindegyikük – tapasztalhatta meg, hogy milyen túlzott szigorban, a büntetéstől folyamatosan rettegve, érzelmileg elérhetetlen szülőkkel felnőni. Nem csoda, ha maguk is felnőve úgy döntenek: ez az, amit semmiképpen nem akarnak átadni a gyermekeiknek. Mivel azonban nincs előttük minta arról, hogyan lehet a kisgyermeket szeretettel terelgetni, könnyen csúsznak át a másik végletbe, a mindent megengedő nevelés csapdájába.

A szülők fejére nőhet a gyerek

Azok a szülők, akik saját rossz élményeikből kiindulva a lehető legtöbb szabadságot szeretnék megadni a gyermekeiknek, könnyen kaphatják magukat azon, hogy kicsúszott a kezükből a gyeplő, és immár a gyermek irányítja a családot. Ezzel a legfőbb probléma nem is az, hogy a kicsi rövid időn belül neveletlenségre hajazó viselkedésformákat kezd produkálni, hanem az, hogy ettől hihetetlen mértékben szorong. Neki – természetesen a feltétel nélküli szeretet mellett – biztonságot adó határokra és korlátokra van szüksége, és arra, hogy megtanítsák az őt elöntő érzések kezelésére. Ha ez nem történik meg, rettegni kezd – csak éppen nem a szüleitől, hanem saját magától.

A kezeletlen indulatok

Az egyik legtöbbet tárgyalt téma, amiről mindenkinek van véleménye, az agresszió. Kismamás fórumokon győzködik egymást az anyukák arról, hogy normális, ha egy 2-3 éves veri a szüleit, és örüljenek neki, hogy a gyerek nem nyomja el a dühét. Ez a téves elképzelés valójában a fogalmak félreértésén alapulnak: a düh normális, a frusztráció is, az agresszió azonban megengedhetetlen! A szüleit és testvéreit ütlegelő kisgyerek valójában minden ilyen tettével segítségért kiált: „Állítson le végre valaki!”. Szenved a saját kezeletlen indulataitól, és szenved attól, hogy nincs hova kapaszkodnia.

A szeretetteljes fegyelmezés segíthet

Az agresszió néma tűrése vagy a könyörgés helyett ilyenkor a gyengéd, de határozott fellépés a megoldás. Lefogjuk az ütni készülő gyerek kezét, és határozottan a szemébe nézve azt mondjuk: NEM. EZT NEM. Éreznie kell hangunkon az ez esetben ellentmondást nem tűrő határozottságot, vagy akár a viselkedése felett érzett szomorúságot is.

A cikk folytatódik a csaladinet.hu oldalon, ide kattintva lehet elolvasni.

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.