Ezért nevelj inkább jószívű, mint sikeres gyereket

két kézzel tartanak egy sárga virágot

Ezért nevelj inkább jószívű, mint sikeres gyereket

Bár nagyon szeretnénk, hogy a gyerekeink jószívűek és másokkal törődők legyenek, valahogy elfelejtjük erre nevelni őket. Pedig a gondoskodás bennük van már egészen kicsi kortól. És több okunk is lehet arra, hogy melegszívűnek neveljük őket – még ha a világ a sikerességet többet is hangsúlyozza. Mik ezek az okok és hogyan csináljuk? Miért neveljünk inkább jószívű gyereket?

Sikerorientált világunkban a jószívű ember kevésbé jelent idolt. A Dívány cikke azonban éppen ennek a jószívű mentalitásnak az előnyeit mutatja meg a szülőknek.

Volt a Harvardon egy kutatás, amiből az látszott, hogy bár a szülők azt vallják, hogy a jószívűség és rendesség fontos értékek, mégsem ez megy át a gyerekeknek. Ők azt gondolják, hogy az egyéni előrejutás, a sikeresség a legfontosabb érték, sőt azt is hiszik, hogy ezt éppen a szüleik tanították meg nekik, mégpedig azzal, hogy erre figyelnek, a sikerekkel kapcsolatban kérdeznek, és a siker jeleinek örülnek.

A szülők a saját sikerességüket mérik a gyerek sikerével

két kisfiú szalad az útonA szerzők azt mondják, hogy a szülők saját szülői sikerességüket a gyerek boldogulásában, előmenetelében mérik, ezért hangsúlyozzák ezeket a dolgokat. Sok szülő például azt vallja, hogy neki nem kell beavatkoznia a gyerekek irigységből adódó csetepatéiba. Attól tartanak, hogy ha megteszik, akkor a gyerek nem tanul meg kiállni magáért, és jobban tartanak attól, hogy a gyerekük nem lesz képes majd nemet mondani, mint hogy nem lesz jószívű. Pedig, ahogy Granték írják, semmi ok nincs arra, hogy ne azt tanítsuk a gyerekeinknek, hogy törődjenek magukkal ÉS másokkal. Ha arra tanítod a gyerekeidet, hogy vegyék figyelembe mások érzéseit és igényeit, akkor ezt hol meg fogják tenni, hol nem. Ha következetes vagy, akkor ők is jobban emlékeznek majd rá, és megtapasztalhatják ennek a reciprocitását – vagyis hogy visszakapják a figyelmet másoktól.

Beszélgessetek a jószívű viselkedésről

Granték észrevették, hogy ők maguk is azt kérdezgetik a gyerekektől vacsoránál, hogy: Na és nyert a csapat? És hogy sikerült a dolgozat? Miután erre rájöttek, tudatosan figyeltek arra, hogy inkább olyanokat kérdezzenek, mint: Kinek segítettél ma? Mikor voltál udvarias mással? Eleinte mély hallgatás, vagy Jaj, nem jutott eszembe! volt a válasz, de később a gyerekek rátanultak a dologra, figyeltek arra, hogy legyen valami olyan kedves gesztusuk, amiről majd beszélhetnek, és tudatosabbá váltak benne.

Hogy ez miért jó?

A gyerekek alapvetően segítőkészek, már egyéves korukban, és később is az óvodáskor alatt. A legtöbb társadalom és vallás alapértéke a segítés, a szolidaritás, ami meg is van a gyerekekben, ha nem öljük ki belőlük.

Elég sok adat van arra, hogy a segítőkészség nemcsak szépelgés, hanem tényleg előnyére válik a gyerekeknek. Azok a fiúk, akik az oviban szívesebben segítettek az óvó néninek, harminc év múlva többet kerestek.

A legjobb tanulmányi eredményű nyolcadikosok nem azok, akiknek harmadikban a legjobb jegyeik voltak, hanem akik a legsegítőkészebbek voltak a társaikkal és a tanárokkal. Ez amiatt is van, hogy a gyerekek kedvessége szerethetővé teszi őket, így könnyebb támogató kapcsolatokat kialakítaniuk a tanáraikkal és a többiekkel is.

A teljes cikket a divany.hu-n ajánljuk olvasásra!

Felelős Szülők Iskolája
  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.