Pál Feri: Engedjetek gyereknek lenni!

Pál Feri: Engedjetek gyereknek lenni!

Pál Feri atya mentálhigiénés szakember, katolikus pap mesélt az állandó nyomás alatt tartott, a gyermeki élettől megfosztott kicsikről Tibenszky Moni Lisának, a Felelős Szülők Iskolája alapítójának.

A ma gyerekeire jellemző, hogy túl sok tárgy között, túl sok információval bombázva, egy nagyon felgyorsult világban, túl nagy terhelés alatt élnek. Tehát, tulajdonképpen a gyerekeink nem is élnek gyerekéletet. Nagyon fontos lenne pedig, hogy megengedjük nekik a gyermeki létet – vélekedik Pál Feri atya.

Az állandó versenyeztetés, a nyomás alatt tartás, hogy a kicsik felnőttes életet éljenek, olyan folyamatos stresszhatást jelent a gyerekek számára, amely maradandó káros nyomokat hagy a lelkükön. Pedig

a kutatások egyértelműen azt bizonyítják, abból lesz egészséges felnőtt, aki gyerekként élhette meg a gyerekkorát!

Ezért is fontos, hogy az okoseszközöket okosan engedjük használni a gyerekeknek! Ne a felnőtt szükségletei szerint, hanem a gyerek fejlődő idegrendszerét figyelembe véve. Ellenkező esetben visszafordíthatatlan károkat okozunk gyerekeinkben – hívja fel a figyelmünket a mentálhigiénés szakember.

A kétéves, a négyéves, stb. gyereknek nem a közösségi médiára, nem okoseszközökre van szüksége, hanem az anyukájára, az apukájára, a testvéreire és a nagyszüleire. Nem árt azt is észrevennünk, hogy míg okoseszközeinket személyre szabjuk, addig az okoseszközeink személytelenné tesznek minket. Pedig a gyerekeinknek nem tárgyakra és nem eszközökre van szükségük (akkor sem, ha azok már okosak), hanem személyekre. Akik szeretni tudnak.

Videóleirat: Bitter Noémi

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.