A finn „csoda” nálunk is működhetne és a boldog gyerekeket taníthatnánk

A finn „csoda” nálunk is működhetne és a boldog gyerekeket taníthatnánk

In medias res – egyenesen a közepébe vágva – azokat a fontosabb impulzusokat igyekszem boncolgatni, amelyek az október 25-i Learning Reloaded (Tanulás Újratöltve) elnevezésű konferencián értek. Miért sikeres? Kész „módszerről” van szó? Mi a céljuk? A nap végével mindezen kérdésekre meg is kaptam a válaszokat.

A kollektív mítosz

Létezik egy kollektív mítosz a fejekben – egyelőre ez nálunk nagyon tartja magát – arról, mi az iskolarendszer és ezt a mítoszt kell megváltoztatni. Ez az iskolarendszer egy régi modell szerint áll össze – ahogyan Leena Pöntynen köszöntőjében kihangsúlyozta –, amely 50 éve kiváló irodai alkalmazottaknak készíti fel a diákokat. Ma már a tanárok legfontosabb feladata, hogy a gyerekeket kérdésekre ösztönözzék, a frontális oktatás időszaka lejárt. Kedves kollégák: kevesebbet kell beszélni, folyamatos újításra van szükség és legfőképpen: hagyjuk a diákokat kommunikálni!

Nagyon jó kérdést tett fel Pekka Peura, a konferencia második előadója, matek-fizika szakos tanár: milyen NAT-ra van szüksége a gyereknek, hogy megtanuljon járni? Azt hiszem, a választ mindenki tudja: erre van a legkevésbé szükség. Amire viszont feltétlenül van: a megfelelő környezet, idő, emellett belső motiváció.

 

 

A motiváció finn mintája

A motiváció kialakítása akkor történik a legszerencsésebben, ha hagyjuk a gyerekeket választani. Nem arról van szó, hogy a diák eldöntheti, akar-e biológiát vagy matekot tanulni, hanem az adott tantárgyon belül mit tanulna legszívesebben. A diákok is meg tudják határozni, hogy mennyi időre van szükségük ahhoz, hogy a tananyagot el tudják sajátítani, a tanár dolga pedig elegendő időt biztosítani ehhez. Az érdekesség abban rejlik, amit mondandójában ki is emelt Pekka: együttműködő tanulási modellt kell létrehozni (=Fliplearning vagyis fordított tanulás). Senkinek sem kell a másik célját megvalósítani, de lehet segíteni a másiknak és erre lehet iskolát építeni. A tanár segítő, közreműködő, nem előadó ebben a modellben és a tanítás módjáról saját maga dönthet. A gyerekek között áll, ül vagy beszélget. A katedrát lebontották a valóságban és képletesen is.

 

Nem kell „végezniük” az anyaggal év végéig

Nem jelent problémát, ha nagy a szakadék az egyes gyerekek tudása között, ugyanis különböző a haladási tempójuk. Viszont tudnak egymástól tanulni indirekt, közvetett módon. Egyes felmérések már bizonyították: a csapaton belüli ténykedés pszichés biztonságot jelent, és azon kell munkálkodnunk, hogyan tudunk ilyen biztonságot teremteni az osztályon belül. Pekka Peura azt is elmondta, egyes diákjainak tudása között 7 évnyi(!) különbség is adódhat. Ez azonban nem ejt kétségbe senkit, hagyják, hogy a gyümölcs beérjen. Beszélt a képzelőerő – a kollektív képzelet – fontosságáról is, amelyet az oktatában ki kell használni. Kihangsúlyozta: nem kell mindenkinek professzornak lennie, sokkal fontosabb, hogy boldog legyen. És erre is egyre nagyobb hangsúlyt fektetnek.

 

 

A finn megújulás

Még Finnországban is az a tapasztalat, hogy ahhoz, hogy az új dolgokat be lehessen vezetni, és a tapasztalatokat meg tudjuk szerezni, maximális vezetői támogatásra van szükség. Nincs recept az újdonságok kipróbálási módszerére, épp ezért az is fontos, hogy időnként a biztonságos komfortzónát elhagyjuk. A jutalom a csoda, amelyet csak ekkor tudunk megtapasztalni. Muszáj a berögződéseken túl is gondolkozni, de legfőképpen: cselekedni! A finn tanárok nem ijednek meg a telefonok és a digitális eszközök használatától, bevonják ezeket az oktatásba, a mindennapi tanulásba. Ma nálunk az oktatásban 40-50 milliárd forintnyi digitális eszközt kapcsoltatnak ki minden reggel az óra elején az iskolában – ez derült ki Horváth Ádám előadásából, aki a digitalizációról és modernizációról beszélt a magyarországi tanításban és oktatásban.

Érdekes, hogy az elért sikerek ellenére a finnek nem ülnek a babérjaikon, és egyáltalán nincsenek megelégedve magukkal. Nem tudják, akkor lesznek-e boldogabbak a diákjaik, ha irodalmat tanulnak, vagy akkor, ha matematikát.

 

Nálunk is működne?

Lehetne egy olyan ország példáját követni, a jó gyakorlataikat kipróbálni, amely Európa második legboldogabb országa, ötödik helyen áll az angol nyelvhasználók listáján, ahol ingyenes az oktatás az óvodától az egyetemig, nincsenek standard tudásmérő tesztek, vannak viszont iskolába szeretni járó gyerekek és olyanok, akik számára világossá vált: hogy az oktatás minősége teremti meg szabadságuk kulcsát.

Igen. Egészen biztos vagyok benne.

 

Írta: Tihanyi Rita