Gyermekek Háza

Gyermekek Háza

Alternatív iskola az állami rendszeren belül? Igen. Ez a fantasztikus Gyermekek Háza!

Lányi Mariettával, a Gyermekek Háza (GYH) alternatív pedagógiai program alapítójával beszélgetett Németh Ágnes.

Az interjú a Képmás magazin weboldalán jelent meg.

– Hogyan jutott ide ez a világ, hogy a konzervatív, katolikus kisgazda politikus, néhai Lányi Zsolt képviselő úr és lengyel arisztokrata családból származó feleségének a lánya alternatív iskolát alapítson?

– Nagyon elfogadó családban nőttem fel, a Kádár-rendszer szigorúan szabályozott iskolájában viszont sok sérülés ért, mert az csak a tananyagra összpontosított, egyáltalán nem érdekelte maga a „Gyerek”, akit tanítani kellene – azon túl persze, hogy szerintük én például „rossz családból” származtam.

A rendszerváltás környékén kezdtem el azon gondolkodni, hogy kellene csinálni egy személyközpontú iskolát, és ez nagyon szerencsésen egybeesett a XX. század eleji reformpedagógiák, a Montessori, a Waldorf újbóli megjelenésével, amelyek a gyermekek fejlődéséhez, egyéni lehetőségeihez, fejlődéséhez igazították a módszertant.

Az akkori Művelődési Minisztérium létrehozott egy háttérintézményt, ahová pályázni lehetett mindenféle elképzelésekkel arra vonatkozóan, hogy milyen legyen „az Iskola” – mi is pályáztunk és nyertünk.

Az én iskolaalapításomnak a legfőbb támogatója egyébként az én köztudottan konzervatív, jobboldali, mondhatnám, „reakciós” édesapám volt. Ő azt mondta, hogy pontosan az felel meg a mi értékrendünknek, hogy a gyerekeket helyezzük a középpontba, vagyis értéknek tekintjük az egyéniségüket, a sokszínűségüket; azt, hogy mindegyikük másban jó és más tempóban fejlődik.

Egyébként eddig minden oktatási kormányzat támogatott minket. A koncepciónk az, hogy a nagyon jó képességű gyerek hadd szárnyaljon, és az se essen ki a közösségből vagy szorongjon az iskolában, aki kevésbé tanul könnyen; minden gyerekből hozzuk ki, amit csak lehet. Erre nem lehet jobb- vagy baloldaliságot, konzervativizmust vagy liberalizmust ráhúzni, ez egyetemes emberi érték.

– Van a gyermekközpontúságnak határa?

– Ezt egy olyan iskola vezetőjétől kérdezed, aki akár középsúlyos értelmi sérült gyermekeket is együtt tanít kiemelkedő intellektusú gyerekekkel, és az általuk behozott sokszínűséget értéknek kezeli. A határ az oktathatóság, és hogy egy működő közösség elbírja a sérült tagjait.

Az alkalmazkodás a gyerekhez, nem azt jelenti, hogy lessük a kényét-kedvét és körülötte forgatjuk a világot, hanem azt jelenti, hogy a képességeit, lehetőségeit figyelembe véve fogalmazzuk meg az elvárásokat felé.

És arra is figyelünk, hogy ő egyébként hogy van.

– Sokan elborzadnak, ha azt a szót hallják, hogy élménypedagógia, meg hogy alternatív iskola. Ezek olyan gyanús dolgok, de mindenképpen összeegyeztethetetlenek a renddel.

– Mi a rend a XXI. században? Én állítom, hogy a GYH-ban rend van, és komoly szokásrend, csak máshol vannak a fókuszok.

Idén Egerben nyaraltam a családommal, reggeliztünk szépen felöltözve, késsel-villával. A szomszéd asztalnál ült egy pár egy kicsi gyerekkel, előtte a táblagép, persze nem akart enni, az anyukája meg rimánkodott, hogy miért nem eszik. Tukmálta belé az ételt, majd a végén megköszönte, hogy megette a reggelit.

Nem minősítek, csak látni kell, más lett a világ, más környezetben felnövő kisgyerekek jönnek az iskolába. Természetesen nem gondolom, hogy az az iskola feladata, hogy szaladgáljon a gyerek után a villára szúrt reggelivel. Csak azt mondom, legyen türelmesebb, mert annak meglesz a gyümölcse. Hogy azt a gyereket, aki érti, hogy most figyelni kell, mert úgy szocializálódott, ültesse le és tanítsa. Aki meg mászik az asztal alatt, annak magyarázza el, hogy most kicsit le kell ülni a popsijára, és nyugton kell maradni. Az a tapasztalatom, hogy ez beérik, szépen működik, ezt igazolja az én iskolám.

Rend van tehát, de nem külsőleg szabályozott rend, hanem belső értékké vált rend.

Az egyéni bánásmód, az egyénhez igazított tanulástámogatás, a differenciálás teszi lehetővé, hogy eltérő képességű, lehetőségű – akár kiugróan tehetséges, akár tanulásban akadályozott diák – együtt, egymást segítve tanuljon. Tanulóink szívesen jönnek iskolába, mert a tanulás izgalmas, felfedező és valóban élményt nyújt.

– De vajon az első munkahelyen vagy a házasságban is ilyen „személyre szabott türelemmel” és empátiával fognak majd hozzáállni a mostani gyerekekhez? – merülhet fel az aggály a fontolva haladókban.

– Olyan ütemben változik a világ, annyira gépesítve van minden, hogy fogalmunk sincs, milyen munkahelye lesz a most hat-hétéves gyerekeknek. Nem valószínű, hogy csupán arra lesz szüksége, hogy csöndben tudjon ülni ötször, hatszor, hétszer negyvenöt percet, és visszaadja azt a lexikális tudást, amit megtanult – ahogy már most sem csupán csak ezekre lenne szükség.

Azt tudjuk viszont, hogy szüksége lesz empátiára, jó kommunikációs és logikai készségre, kritikai gondolkodásra, ezért mi ezekre is olyan hangsúlyt fektetünk, mint a lexikális tudásra.

Nálunk minden reggel nyolctól beszélgető kör van fél kilencig, aztán együtt megreggelizünk, és kezdődik a tanulás. A munkahelyen nem esik jól az, hogy ha megkérdezik, hogy vagy? Akik a mi első évfolyamunkban, 1991-ben kezdték az iskolát, ma biztosan megkérdezik a munkahelyükön a szobatársuktól, hogy hogy van. A mi hitünk szerint ettől lesz jobb a világ. Hány és hány családot látok, akik ülnek egymással szemben az étteremben, és nyomkodják a telefont, mintha ott se lenne a másik. Nálunk reggel csak „a másik” van, csak egymással foglalkozunk. Mivel nem tanulással, hanem beszélgetéssel kezdünk, nem lehet elkésni. Ettől rendetlenebbek lesznek ezek a gyerekek? Szerintem nem.

Szóval az odafigyelés, az empátia működik, és meggyőződésem szerint a munkahelyen és a házasságban is működni fog.

• Ha érdekel, hogy a GyH-ban vajon a kiváló képességű gyerekek nem fejlődnek-e lassabban attól, hogy néha segíteniük kell például egy Down-os kislányt vagy egy nagyothalló kisfiút,
• vagy, hogyan lehet az, hogy egy iskolában, ahol csak az „elbeszélgetés” a következmény, ahonnan nem lehet elkésni, ahol nem muszáj az elsősöknek karácsonyig olvasni tudni, a tanulmányi és a felvételi eredmények mégis jók?

Akkor olvasd el a kepmas.hu-n a Lányi Mariettával készült interjút!

Képek: Gyermekek Háza/Facebook