Újra itt a Pedagógus Expo!

Újra itt a Pedagógus Expo!

A borongós, szeles február végi napok – immáron hagyománnyá váló – felvirágoztató eseménye a Pedagógus Expo, 2020-ban is az év pedagógiai eseményének ígérkezik, mely idén is a közösség erejéről, az új oktatási szemléletekről szól majd, olyan előadókkal, mint Bagdy Emőke, Tari Annamária, Berecz András. Ebben az évben, a Pedagógus Expo meghívására, az idén 10 éves Felelős Szülők Iskolája önálló szekcióval lesz jelen a február 22-i szakmai eseményen, ahol Balatoni József, Fegyverneki Gergő, Polus Enikő, Tihanyi Rita is interaktív előadást tart majd. Motivációs előadás, élménypedagógiai, érzékenyítő program fogyatékkal élő barátainktól, segítőkutyás program, előadás az agressziókezelés, valamint a stresszkezelés témájában és rendhagyó tanórák – ezzel várunk bennetek a Kongresszusi Központban.

Élmény és pedagógia – ez az idei Pedagógus Expo jelmondata

De mit takar mindez?

Egy igazi, élményekben és közösségiségben gazdag napot minden pedagógus kolléga számára: a kisgyermeknevelőktől, az óvodapedagógusokon át, a tanárokig. Aktuális pedagógiai kérdések, gyakorlati tippek, hasznos eszközök, jó gyakorlatok, szakmai közösség. Egy olyan hiánypótló esemény, mely harmadik éve kerül megrendezésre Balatoni Katalin, a világhírű Így tedd rá! néptáncpedagógiai program megalkotója ötlete alapján. Itt valóban eszmecsere, emberi és szakmai kapcsolódás érezhető, ami igen fontos az oktatásban, nevelésben dolgozó, igen sok “terhet” viselő elhivatott szakemberek számára. Találkozzunk idén is, minden kedves tanár, óvódapedagógus kollégát várunk a Pedagógus Expón, ahol az idén 10 éves Felelős Szülők Iskolája is egy önálló szekcióval lesz jelen!

A nagyterem színpadán olyan neves előadókkal találkozhatunk, mint

Tari AnnamáriaTari Annamária (10 óra)
aki A 21. századi pedagógus-diák kapcsolat érzelmi hátterét mutatja meg
Berecz András (11.15-től)
mesél nekünk
Varga László (13 órától)
a Kapcsolatokban bontakozó gyermeki lélekről beszél
Pórteleki Sári (13.40-től)
a megtartó óvodai és iskolai közösségépítés lehetőséget mutatja meg
Bagdy Emőke (15 órakor)
előadásában nem csak elméleti, de gyakorlati tudnivalókat is felvillant
– 15 órától a Góbé zenekar húzza a talpalávalót.

Bölcsőde, óvoda, iskola, magyarországi nemzetiségi intézmények, határon túli magyar intézmények – Itt mindenki megtalálja a magáét!

Három teremben, számos előadással, kerekasztal beszélgetéssel és workshopon vehetnek részt a pedagógus kollégák.

Balatoni Kata Így tedd rá! workshopja
Bajzáth Mária népmesekincstár workshopja az óvoda-iskola átmenet segítésében
– a Felelős Szülők Iskolája szekciójában pedig egy igazi színes délutánon vehettek részt.

A Felelős Szülők Iskolájának élményprogramjai a Pedagógus Expón

Február 22-én 11:00 és 15:00 között, a Lenvirág teremben, az idén 10 éves Felelős Szülők Iskolája csapatával, a mottónkban megfogalmazott kérdésre – azaz „Hogyan neveljünk boldog gyerekeket?” – eddig meglelt lehetséges válaszainkat szeretnénk nektek megmutatni. Olyan témák kerülnek majd fókuszba, amelyekről az elmúlt évek alapján azt látjuk, hogy hiánypótló területeket érintenek és az ország számos pontján jártunk már velük – előadás, gyerekprogram vagy tréning formájában. A célunk olyan jó gyakorlatok és szemlélet, valamint a saját missziónk bemutatása, amelyek sokaknak adhatnak inspirációt a mindennapokhoz.

Felelős Szülők Iskolája Élményprogramok:

11:00 A tanár is ember – kudarcból siker c. motivációs előadás
Balatoni József, alias Jocó bácsi, történelem tanár, író, influencer, Felelős Szülők Iskolája szakértője

11:30 Érzékenyítő program az iskolai zaklatás és a kirekesztés ellen! (kerekesszékes, látássérült, segítő kutyás trénerekkel)
Szűcs Nikoletta – tréner, pedagógus, Kékcsillag Segítőkutyás Egyesület
Nagy Zsolt, kerekesszékes tréner, motivációs előadó
Czene András, látássérült érzékenyítő tréner, lovas
Tóth Károly, kerekesszékes táncos, tréner MÁS-kép-TÁNc?

12:30 Agresszió kezelése az iskolában, a családban
Polus Enikő, mentálhigiénés szakértő, tréner, Felelős Szülők Iskolája szakértője

13:00 Hogyan neveljünk BOLDOG gyerekeket? – 10 éves a Felelős Szülők Iskolája
Tibenszky Moni Lisa, újságíró, Felelős Szülők Iskolája alapító-ügyvezetője, Da Vinci TV-csatorna magyarországi nagykövete

13:30 Szeretetnyelvek az oktatásban – avagy a digitális gyerek lélektana
Fegyverneki Gergő, magyar tanár, digitális oktatás szakértő, tréner, Felelős Szülők Iskolája szakértője

14:00 Szorongó gyerek – Stresszoldás, de hogyan?
Tihanyi Rita, gyermekagykontroll oktató, magyar tanár, Felelős Szülők Iskolája szakértője

14:30 „Az élmények tágítják a határokat” – rendhagyó tanórák, óvodai és iskolai élménynapok – a Felelős Szülők Iskolája gyerekprogramjai

Vargacz Alexandra, animátor, a Felelős Szülők Iskolája ügyvezetője, Bátor Tábor élményterápiás önkéntese
Közben oktatáshoz, neveléshez kapcsolódó foglalkozásokkal, kiállítókkal találkozhatnak a hozzánk látogató vendégek.

Minden pedagógust szeretettel várunk a Felelős Szülők Iskolája önálló szekciójában, a Pedagógus Expón!

Felelős Szülők Iskolájának csapata

  • Felelős Szülők Iskolája

Felelős Szülők Iskolája

A Felelős Szülők Iskolája 2010 óta működő aktív szakmai és civil közösség, mely keretén belül az ideális gyermeknevelésre, az „elég jól” működő családra és a felelős szülői attitűdre keressük a válaszokat.

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.