Oktatás

Óvoda

Anyák Ünnepének közeledtével gyakran hallom, hogy az Édesanyák elszomorodnak, ha gyermekeik nem állnak ki verset szavalni, éneket zengni, olykor még

A pályázat célja, hogy rávilágítson az óvoda szerepének fontosságára, nevelő tevékenységének értékességére. Az Óbudai Mesevilág Óvoda pályázatot hirdetett értékes nyereményekért.

  ELTE TÓK – Felelős Szülők Iskolája Óvodapedagógus és Tanító Klub   Első előadása   Óvodából iskolába – az átmenet segítése szakértői szemmel   Időpont: 2022. október

Január 18-ig kell benyújtaniuk kérelmüket azoknak a szülőknek, akik szeretnék még egy évig óvodában tartani a gyermeküket. - írja az

A cikk most azokkal a visszaérkező óvodások körüli lelki- és fejlesztőpedagógiai tematikákkal foglalkozik, akik nem voltak benn ügyeleten, hanem az

Iskola

Az Edisonplatform idén is keresi Magyarország innovatív, gyerekeket fejlesztő kezdeményezéseit. Segítsetek megtalálni Magyarország leginnovatívabb gyerekbarát programjait! Ismertek ilyet?     Mi is az az Edisonplaform? Gondolatformáló közösség,  amely országosan összegyűjti azokat a szervezeteket, melyek a gyerekek jövőben fontos tudására fókuszálnak. Ezzel egyidőben programjaikkal iránytűt adnak

Országos versenyen mutatták meg a középiskolások, hogyan oldanák meg az éghajlatváltozás, a hulladékgazdálkodás, vagy éppen a túlzott fogyasztás problémáját az e célra kitalált társadalmilag felelős „vállalkozásaikkal”. Az Innovation Challenge versenyt az UniCredit Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország közös programja

Évszámok, esszéírás, összefüggések – egy halom tanulni való minden érettségire, de a történelem érettségi sokaknak a legnagyobb mumus. Talán azért, mert nem állnak össze az egyetemes és magyar történelem puzzle kockái, talán azért, mert az idővonal hiányos, mert sok tanár

Közeleg a közoktatás egyik legnagyobb próbatétele, az érettségi. Még két és fél hónap van addig, ami van, akinek rengeteg idő, és van, akinek iszonyatosan kevés. Van egy jó hírem a vizsgázók felé: tudatos és jól felépített készüléssel két és fél

A Szóbeli Felvételi TURBÓ Előkészítőben nem csupán a tanulást, de olyan kulcskészségeket is elsajátíthattok, amelyek az életetek során kiemeltek lesznek majd.   Az egyéni képzések előnye, hogy olyan személyre szabott stresszkezelési technikákat, magabiztos fellépéshez szükséges önbizalmat és kommunikációs stílus fejlesztésére irányuló módszereket

Amikor valaki meghallja, hogy történelemtanár vagyok, akkor vagy elkezdi bebizonyítani, hogy ő mennyit tud töriből és mire emlékszik, vagy pedig az érettségivel kapcsolatos traumatikus élményeit kezdi el mesélni. Szerintem a matematika után a második mumus sokaknak a történelem az érettségit

A félévi bizonyítvány tulajdonképpen nem is bizonyítvány, de mindenképpen személyes dokumentum. Így semmiképpen ne ossza meg senki a közösségi médiában, mert értem én, hogy örülünk és büszkék vagyunk a gyerekeinkre, de azért kérdezzük már meg őket, ők szeretnék-e a Facebook-on

2024. január 27-én, 10 éves jubileumát ünnepli a Logiscool, a gyerekek digitális írástudás, programozás és mesterséges intelligencia oktatásának nemzetközi szakértője. Ebből az alkalomból gyűltek össze, emlékeztek a múltra és beszélgettek a jövőről a Logiscool magyar társalapítói, dr. Breuer Anita és
Felelős Szülők Iskolája hírlevél
Iratkozz fel, hogy minden héten értesülhess legújabb cikkeinkről, interjúinkról, videóinkról, eseményeinkről.
A "Feliratkozás"-ra kattintva elfogadom az adatkezelési tájékoztató tartalmát és szeretnék feliratkozni a hírlevélre!

Szakértőink

  • történelemtanár, pályaorientációs konzulens

Balatoni József

Balatoni József vagyok, történelemtanár, élménypedagógiai tréner, pályaorientációs konzulens, író, influencer.

Tovább
  • pszichopedagógus

Sólyom Brigitta

Sólyom Brigitta vagyok, pszichopedagógus, vezető-oktató Alapozó terapeuta, Nild-terapeuta, Homloklebeny-terapeuta, a Csodakapu Alapítvány szakmai vezetője.

Tovább
  • ME-Se-Kö Alapítvány
  • mentálhigiénés szakember

Polus Enikő

A Me-Se-Kö Mentálhigiénés Segítő Központ és MESEKŐ Alapítvány alapítója, ügyvezetője - ezek mellett elsősorban három gyermekem édesanyja.

Tovább
  • pedagógus, tanulásmódszertan oktató

Tihanyi Rita

Két felnőtt gyermek édesanyja vagyok, pedagógus, tanár, tanulástréner, gyermekagykontroll-oktató

Tovább

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.