óvodás Tag


Minél előbb vezetjük be a gyereket a pénz világába, annál könnyebb dolga lesz később, amikor önállóan kell felelős döntéseket hoznia.

Ki az a Titoktündér? Hogyan vehetik észre a gyerekek, s milyen titkokra neveli a mese főhősét? Beck Andrea azonos című

Mit szabad, mit illik egy kislánynak, kisfiúnak, hány éves kortól szabad ezt vagy azt megtennie. Óvodás kislányodnak tetszik a sok

De mégis, hogyan kellene “tanulni” a középső csoportban? Biciklizni biciklin ülve, úszni a vízben lubickolva, számolni pedig a munkafüzetből? Semmiképpen

Bajzáth Mária meséléskutató mutat nekünk ízelítőt a népmesék világából, hogy bátran induljanak az első óvodai napok és kíváncsisággal telve kezdődjön

Magyarországon körülbelül 300 frissen diagnosztizált gyermeket érint évente az 1-es típusú diabétesz. Ez háromszoros gyakoriságnövekedést jelent az elmúlt 30 évben.

Egy, kettő, három, négy, öt. Amikor a kisgyerek már tízig is eljut, rettentő boldogok a szülők, és nem győznek büszkélkedni

A figyelem fejlődése, a megfelelő idejű, mélységű koncentráció kialakulása és jelenléte elengedhetetlen feltétele az iskolai tanulásnak, ezért a szülőknek és

A gyermeki érdeklődés a szexualitásra is kiterjed, felfedezik a két nem közötti különbségeket. Kérdeznek, játszanak - mire figyeljen, mit tegyen

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.