Pécsi Rita: a gyerekek a legalapvetőbb érzelmeiket sem tudják kifejezni

Pécsi Rita: a gyerekek a legalapvetőbb érzelmeiket sem tudják kifejezni

Három nyelven beszél, két diplomája van – mégis boldogtalan. Pedig ha megmérnék az IQ-ját, az értelmi intelligenciája nagyon magas lenne. Miért nem boldogul mégsem az életben? Miért nem jön ki a főnökével? Mért megy tönkre a párkapcsolata? Miért nem képes a rugalmas problémamegoldásra? Az IQ mellett foglalkozott valaki az érzelmi intelligenciájával?

Az érzelmi intelligencia fontosságáról Pécsi Ritával beszélgetett a Nők Lapja Café, az interjúból idézünk néhány gondolatot.

Mostanában egyre többször merül fel, hogy az érzelmi intelligencia mennyire fontos. Korábban nem volt az?

Nagy nevelőknél mindig fontos volt, de nem így nevezték, vagy nem foglalkoztak vele hosszan. A kutatások sem túl régiek, az 1980-as években jelentek meg először, de az intézményes oktatás igen lassan reagál.

Mindenki érzi azonban, hogy valami hiányzik, valami megakasztja a dolgokat. Ennek a hiánya okoz ma egyre nagyobb problémákat.

Mit jelent az érzelmi intelligencia?

Az érzelmi intelligencia az életképesség, vagy a szív intelligenciájának is nevezhetnénk. Gyakorlatilag az értelmi intelligencia, az IQ párja. Míg az IQ felelős az értelemért, a logikáért, az elemzésért, a tervezésért, a tudatosságért, az objektivitásért – addig az érzelmi intelligencia az ellenpólus. Tudjuk-e az indulatainkat kezelni? Tudunk-e kötődni? Milyen a testbeszédünk, tudunk-e más testbeszédére figyelni?

A szív intelligenciája egy erős hétköznapi tudás, mégis kevesen ismerik, alkalmazzák.

Nem lehet tanulni?

Dehogynem. Csak sokszor könnyebb megmagyarázni a rossz szokásainkat, hogy “ami a szívemen, az a számon”. Ha nem csomagolom a mondanivalóm, az nem az én hibám. Ha nincs bennem empátia, az nem gond. Ha én vagyok az első, nem tudok csapatban működni, az iskola hibája. Vagy egyszerűen nálunk a családban így volt szokás… – na, ezeket a beidegződéseket kellene módosítani. Ezt megértéssel vagy információ átadásával viszont nem lehet megtenni. Nem adhatok róla egy könyvet, amit ha elolvasunk, működni fog. Az érzelmi intelligenciát csak sok-sok élménnyel, tapasztalattal, azonosulással tudjuk fejleszteni. Eközben az iskolai tantárgyak 90 százaléka értelmi IQ-t fejleszt. Baj van – nem is kicsi – az arányok eltolódásával.

Otthon mit tehetünk az érzelmi intelligencia fejlődéséért?

Az a jó, hogy az érzelmi intelligenciát különösebb segédeszközök nélkül is lehet fejleszteni. Akár a legolcsóbb megoldásokkal. Az anya és az apa személyes jelenlétével. A legtöbb szülő mostanában gondoskodó: odafigyel, hogy mit egyen a gyerek. Követi az egészséges táplálkozási információkat. Kölesgolyót tesz be kis dobozba, elviszi a gyerekét zenés foglalkoztatókra. Figyel a ruhájára, kivasal, fertőtlenít. Csakhogy a gyereknek szüksége lenne rá, hogy valódi, személyes figyelmet kapjon. Hogy ne a pihenőszékben nézzen egy mozgó tárgyat, hanem az anyukája beszéljen hozzá. A szülők nagy része nem ismeri már a gyerekmondókákat, meg kell tanulnia az ölbéli játékokat. Tehát felnőtt úgy egy generáció, hogy már ők sem élhették mindezeket át. Bölcsibe jártak nagyon korán, ott pedig erre nem volt lehetőség. Arra, amit egy anya tesz akkor, amikor a térdére ülteti a gyereket és kacagtatja. Pedig

csak ennyit kellene tenni. Ráfigyelni, érzelmeket átadni, átélni együtt. Minden este mesélni, énekelni. Nem baj, ha nincs szép hangunk, mert egy Kossuth-díjas színésznek sincs olyan kedves hangja, mint az anyának, apának, nagyszülőnek. És persze nem csak a vidám érzésekről van itt szó. Fontos, hogy konfliktusokat, nehézségeket is átélhessünk együtt, és aztán a problémák rendeződését, a megbocsátást, azt, hogy a kapcsolat mindig újra építhető.

Pont az érzelmi kötődés erősödik, ha az anyukánk mesél nekünk, és ebben is együtt éljük át a kalandokat. A film, a képernyő sok szempontból sem helyettesítheti a személyes együttlétet. Az érzelmeket a szüleimmel, testvéreimmel, a szeretteimmel élhetem át a legtermészetesebben.

Van különbség anyai és apai jelenlétben?

Az apa hiánya is egyre nagyobb. Nem azért, mert több a válás. Egyszerűen az apa legtöbbször kimarad a hétköznapokból, a közös élményekből. Reggel elmegy, este hazajön. Ritka az az eset, hogy ő mondja a mesét. Ha fürdet, de közben a vízálló okos telefonját nyomkodja, az is csupán feladatvégzés marad. Játszani kell, locsolni a vizet, mesélni, kérdezni. És utána talán esti mesét mondani, kicsit birkózni vagy párnacsatázni is lehetne. Egy-egy előadásom után, amit az apa szerepéről tartottam, általában kérnek még egyet.

Az anyák elküldik az apákat. Amikor eljönnek, a végén sokszor hallom a folyosón – hű, a büdös életbe, ennyit számít, hogy tologattam-e vele a vasúti kocsit?

Hogy megmutattam-e neki a szerszámos ládát? Nem elég a háttérszerep? Az anyagi biztonság? Nem, nem elég! Egy kiránduláson az anya az aggódó, az apa felfedező. Ezt is meg kell tanulnia a gyereknek, hogy az anya magatartásán kívül van más is. Ha egyszer apa megy el a szülőire, ha odaér az iskolai ünnepélyre. Mi történik akkor a gyerek lelkében? Azt érzi, hogy fontos, hogy kíváncsiak rá. Nézzük meg egyszer, amikor ott vagyunk egy eseményen, milyen a nemek aránya, és mit szól az a gyerek, akinek végre az apukája is odaért. Minden, amire emlékszünk, jó és rossz élményekhez kötődik gyerekkorunkból. Próbáljuk felidézni őket, és látni fogjuk, hogy mind az érzelmi intelligenciával kapcsolható össze.

Hogyan használhatjuk mindezt az iskolában? Milyen következményei vannak az EQ fejlesztésének és elmaradt fejlődésének? A teljes interjú elolvasható a Nők Lapja Café oldalán.