Felelős Szülők Iskolája

Oktatás

Fenyő D. György (1958) négy évtizede magyartanár. Korábban a budapesti Berzsenyi Dániel Gimnáziumban tanított, jelenleg az
Lezárul lassan a Felelős Szülők Iskolája kezdeményezésében indított Pedagógus Power első tanéve. A szeptemberben indított
Két év ottalvós kirándulás kimaradás után nagyon izgalmas nekiindulni. Most végzős osztályok szinte teljesen elbukták

Két év ottalvós kirándulás kimaradás után nagyon izgalmas nekiindulni. Most végzős osztályok szinte teljesen elbukták ezt az élményt, és ez

A kétszeres Magyar Brands és Business Superbrands díjas Daniella Villamosság számára mindig is kulcskérdés volt mások segítése. A cég fennállásának

Megható, emelkedett és egyben elgondolkoztató is, amit a Felelős Szülők Iskolája Tanár Klub Pedagógusnapi eseményén átéltünk. Az ingyenesen működő ún.

Felelős szülő

Egyre több helyen látom, olvasom a közösségi médiában, kapjuk az érdeklődő leveleket, hogy hol indítanak iskolaelőkészítőt, melyik fejlesztőfüzetet vegyem meg, milyen különórára írassam be a gyereket még az iskolakezdés előtt? Szívem szerint azt mondanám hangosan, csupa nagy betűvel, hogy SEMMILYENre,

Mint a Magyar Közlönyben megjelent, idén, a 2022/2023-as tanévben a tanítási év első tanítási napja 2022. szeptember 1. (csütörtök) és az utolsó tanítási napja 2023. június 15. (szintén csütörtök). Végzősök esetében középfokú iskolában május 4., két évfolyamos részszakmára való felkészítést folytató
Felelős Szülők Iskolája hírlevél
Iratkozz fel, hogy minden héten értesülhess legújabb cikkeinkről, interjúinkról, videóinkról, eseményeinkről.
A "Feliratkozás"-ra kattintva elfogadom az adatkezelési tájékoztató tartalmát és szeretnék feliratkozni a hírlevélre!

Életmód

Családdal, gyerekkel nyaralni igenis nagy kihívás, pláne, ha sokféle dolgot szerettek, mindenki mást szeretne csinálni, máskor és másként, mint a
A kismartoni Esterházy-kastély, a híres történelmi család központi rezidenciája Burgenland legszebb barokk kastélya. A rendkívül színvonalasan, gazdagon berendezett termek és
Fraknó Vára impozáns látképével Burgenland egyik legismertebb szimbóluma, a Rozália-hegység nyúlványán méltóságteljesen emelkedő erődítmény, melyet az évszázadok során senkinek sem

Babaház

Óvodáskorban előbb-utóbb minden gyerek tiltakozni kezd a délutáni lefekvés ellen. Az éjjeli alvás időtartamától, a gyerek egyéni alvásigényétől,
Ha a világ bármely tájáról kérdeznénk meg édesanyákat, valószínűleg mindannyian ringatják a kisbabájukat. A ringatás sokféle módon végezhető
Sosem voltam a kisgyermekek tévéztetésének nagy rajongója, így első gyermekemnél másfél éves koráig még a YouTube időszaka sem
Súlyos beteg gyerekeknek saját hasonmás babáit készíti el a nő: csodálatos hatással van rájuk. Nagyon megható, ahogy a

Programok

Pénteken este különleges szentivánéji programkavalkáddal várja a nagyközönséget a Fővárosi Állat- és Növénykert. Este héttől éjfélig színpadi programok
Ezen a hétvégén ismét kitárul a mesék és csodák birodalma a Hajógyári-szigeten, ahol ingyenes programok garmadájával várja a
Két év kihagyás után a pünkösdi hétvégén, június 4-5-6-án indul újra - és tart az elkövetkező két hétvégén
Idén újra tavaszi időpontban, május 27-29. között nyitja meg kapuit a legnagyobb hazai autó show, az AMTS. A méltán

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.