Felelős Szülők Iskolája

Oktatás

  2023. október – 2024. február Mindent (is) a felvételiről, nagylátószögben! Regisztrálj INGYENESEN felvételi információkért, érdekes előadásokért!   Amennyiben INTÉZMÉNYKÉNT, OKTATÁSI SZOLGÁLTATÓKÉNT,
A digitális gyermekvédelemről szólt az ELTE-TÓK és a Felelős Szülők Iskolája közös szakmai programjának októberi
Ezzel a címmel és témával indult az ELTE-TÓK és a Felelős Szülők Iskolája - Pedagógus

Ezzel a címmel és témával indult az ELTE-TÓK és a Felelős Szülők Iskolája - Pedagógus Power által közösen indított szakmai

A mediáció egy alternatív konfliktuskezelési módszer, melynek során a konfliktusban álló feleknek, egy harmadik, semleges fél, a mediátor segít megtalálni a

A középiskolai felvételiről, a felkészülés menetéről és a jelenlegi iskolai kihívásokról beszélgetett Fehér Mariann Pontjókor! című műsorában a RádióCafé-n  Fülöp

Felelős szülő

A gyermekjogok világnapja kapcsán most ugyan többet beszélünk a gyerekeket érő bántalmazásokról legyenek azok fizikaiak vagy éppen verbálisak, de ez csak a jéghegy csúcsa. Hatalmas változásokra van szükség, ahhoz, hogy a világ jó hely legyen minden gyerek számára.   Az, hogy gyereket

A Black Friday és a kiberhétfő (Cyber Monday) közeledtével a csalók nagyobb sebességbe kapcsolnak, hogy minél több pénzt gomboljanak le a gyanútlan áldozatokról az év kereskedelmi tekintetben legforgalmasabb időszakában. A vásárlók 2021-ben 8,9 milliárd dollárért vásároltak webshopokban a Black Friday
Felelős Szülők Iskolája hírlevél
Iratkozz fel, hogy minden héten értesülhess legújabb cikkeinkről, interjúinkról, videóinkról, eseményeinkről.
A "Feliratkozás"-ra kattintva elfogadom az adatkezelési tájékoztató tartalmát és szeretnék feliratkozni a hírlevélre!

Életmód

Az „Ilyet egy generációkutató nem csinál!” egy olyan előadás, ahol az improvizációs játék és az edukáció keveredik, hogy vidáman, néha
A Libri Könyvkiadó gondozásában októberben jelent meg a neves pszichológus és szexuálpszichológus, Bibók Bea első kötete. Könyve, az Ellopott gyermekkor
Újraélednek a viták ilyenkor a közelgő őszi óraátállítás kapcsán. Az emberek egy része sajnálja, hogy az amúgy is gyorsan rövidülő

Babaház

AZ EFCNI (Eruópai Alapítvány az Újszülötek Ellátásáért) tette közzé a Professor Doctor Christoph Bührerrel készült interjút, aki a
Óvodáskorban előbb-utóbb minden gyerek tiltakozni kezd a délutáni lefekvés ellen. Az éjjeli alvás időtartamától, a gyerek egyéni alvásigényétől,
Ha a világ bármely tájáról kérdeznénk meg édesanyákat, valószínűleg mindannyian ringatják a kisbabájukat. A ringatás sokféle módon végezhető
Sosem voltam a kisgyermekek tévéztetésének nagy rajongója, így első gyermekemnél másfél éves koráig még a YouTube időszaka sem

Programok

Az idei karácsonyi ünnepi időszakot végre ismét a méltán népszerű Mikulás Expressz programmal köszönthetik az érdeklődők, amelyet 2019
Tanulás, felfedezés, szórakozás, játékok, adventi és karácsonyi élmények egy helyen Ha felhőtlen kikapcsolódásra és változatos programokra vágytok, akkor a
Október 27-én pénteken, este 6-tól éjjel 11 óráig különleges halloweeni programokkal várjuk az érdeklődőket az Állatkertben. Boszorkánykonyha, bátorságpróba,
A hosszú hétvégére ajánlunk nektek kirándulásokat, művészeti és múzeumi programokat, filmfesztivált kamaszoknak, szüreti mulatságot és elő Halloween programot,

A weboldalon "cookie-kat" ("sütiket") használunk, hogy a legjobb felhasználói élményt nyújthassuk látogatóinknak. A cookie beállítások igény esetén bármikor megváltoztathatók a böngésző beállításaiban.